Magyar tervezőt kapott fel a brit Vogue

2014. március 17.
Napsugar Von Bittera a párizsi divathét után, Londonban is bemutatta legújabb kollekcióját.

Napsugar von Bittera – az egyetlen magyar tervező, akinek kreációi kaphatóak az il Bacio di Stile luxusáruházban – nemrég a londoni és a párizsi divathéten mutatta be 2014-15-ös őszi/téli kollekcióját. A Freemason’s Hallban megtartott londoni prezentációról a brit Vogue és a Zimbio.com is beszámolt, a mérvadó angol hírportál, a Huffingtonpost.co.uk, pedig a nap képének választotta a prezentáció egyik fotóját.

A tervezőnő már évek óta jelen van a párizsi divathéten, de Londonban most mutatkozott be először. „Hatalmas élmény volt Londonban prezentálni az új kollekciót, az angolok hihetetlenül nagy szeretettel fogadtak minket. Nagyon jók a visszajelzések, pár nappal a prezentáció után már tele volt az ott készült fotókkal az internet és azóta is folyamatosan kapjuk a megkereséseket” – nyilatkozta Napsugar von Bittera.

A londoni prezentációért kattints a képre!