Soie essentielle – mesterien selymes ékszerek

2014. március 24.
A Soie essentielle kollekciói azonnal odavonzzák a tekintetetek. Feltűnőek és hangsúlyosak, igazi szemkápráztató darabok. Ne lepődjünk meg, ha felrúgjuk megszokott szabályainkat, és ezentúl az ékszer választja a ruhát... A tevezővel, Farkas Esztivel beszélgettünk.

Hogy döntöttél az ékszer készítés mellett?
Valójában nem én döntöttem emellett, inkább az ékszerek választottak engem. Korábban sok területen dolgoztam kipróbáltam magam, kreatív munkát is végeztem, végül az ékszerkészítés – igazi kedves időtöltésből – mára főfoglalkozássá vált.

Szeretsz játszani az anyagokkal, vagy vannak kizárólagos kedvenceid, amikről nem mondasz le?
Nagyon vonzanak a különböző anyagok, de az ékszereim legjellegzetesebb alkotóeleme a fonal, aminek még nem értem a végére, hiszen több mint négyszáz színnel dolgozom. Ezen kívül a fonalak összetétele is nagyon változatos, amit szintén csak most kezdek kihasználni. Rajongok az ásványokért, a különleges formákat és felületeket kedvelem leginkább. Az új kollekció legmarkánsabb eleme például a lávakő, nagyon tetszik a nyers, durva felülete, valamint a különféle formák és színek. Igazi egzotikus darabokat készítek mindig, persze modern köntösben, így szinte bármilyen stílushoz illenek.

Kinek terveznél ékszert?
Ezen még nem gondolkodtam…de az egyik divatbemutatón Lakatos Márk megdicsérte a modell lány nyakában az ékszeremet. Egy gondolat erejéig akkor megfordult a fejemben, hogy igazi kihívás és megtiszteltetés lenne, ha tervezhetnék neki egy ékszert, amit viselne is, még ha csak poénból is… De nagyon szívesen terveznék Zsédának is. Ő az a magyar női előadó, akinek a személyiségéhez leginkább el tudom képzelni az ékszereimet. Finom, törékeny, abszolút nőies és gyönyörű.

A Soie essentielle ékszerekért kattints a képre!



Milyen stílustippjeid vannak az ékszerviseléshez?

Az éppen elkészült darabjaimat mindig társítom egy általam elképzelt öltözékhez. Amit elsőre mondok, az talán furcsa, – mert megtisztelő, ha teljes szett elkészítésére kérnek fel -,  de szerintem a nyaklánc, a fülbevaló és a karperec együtt sok. Nyaklánc karpereccel, vagy fülbevaló karpereccel, nálam így kerek. A mozgalmas mintákhoz visszafogott kiegészítőket viselek, vagy akár mellőzöm is őket. Mivel a Soie ékszerek többségükben színesek és hangsúlyosak, ezért az öltözék álljon kevés színből, egyszerű fazonokból. De fordítva is működik, az ékszerhez választhatjuk a ruhát…

Mennyire vagy harcos típus? Megküzdesz az álmaidért?
Megküzdök, igen! Imádom a munkámat, bár rengeteg nehézséggel kell szinte folyamatosan szembenéznem, nem kevés áldozat és lemondás áll emögött. Álmodozom egy készülő ékszerről, de a munkámban céljaim vannak, amelyeket következetesen, lépésről lépésre szeretnék elérni. Ha magamba nézek, harcias vagyok, igen. De ez önmagában nem vinne előre, az őszinte, korrekt együttműködésben hiszek, amely a jelenlegi helyzetben kiválóan működik és perspektívát ad.