Bemutatták Angelina Jolie és Stella McCartney Maleficent kollekcióját

Angelina Jolie és Stella McCartney divattervezőnő a Disney csapatával együttműködve új gyermekruha kollekciót mutatott be Maleficent néven.

Végre a gyermekek álma valóra válhat, nem csak a fantáziájukban lehetnek egy mesefilm történetének részesei, hanem – a Jolie, McCartney, Disney trió ruháinak hála – igazi szereplőkké válhatnak.

Maleficent, a klasszikus Csipkerózsika történetének feldolgozása, ezúton Demóna szemszögéből bemutató film május 30-án kerül a mozivászonra (Magyarországon 2014. június 5-én), Angelina Jolie főszereplésével.

A színésznő volt az, aki kezdeményezte, hogy Stella McCartney tervezzen a filmbeli karakterekre jellemző ruhákat, a divattervezőnő pedig örömmel mondott igen a felkérésre, hiszen elmondása szerint Disney meséken nőtt fel, ahogyan gyermekei is. A dizájner ráadásul korábban dolgozott már együtt a Disney-vel, amikor 2010-ben az Alice Csodaországban című filmhez kapcsolódóan ruhákat és ékszereket tervezett.

A mese ihlette kapszulakollekció a Maleficent film vetítését megelőzően, már áprilistól kapható lesz a Disney üzleteiben és online. Négy kisfiú és négy kislány ruha , ezenkívül pólók és szandálok vásárolhatóak a 4-14 éves korosztály számára.

Érdekesség, hogy a filmben (amelynek bevételét részben részét rászoruló gyermekek javára fordítják) Angelina Jolie és Brad Pitt kislánya Vivienne is szerepel, ő alakítja Aurorát, a bájos hercegnőt.