eVe by Eva Remenyi: álmokból született ékszermárka

2014. április 15. |

Reményi Éva, az egyik legfelkapottabb ékszertervező, aki a realitások helyett, inkább álmait váltotta valóra: megalapította saját márkáját, divattervezőkkel dolgozik együtt, jelenleg pedig Rúzsa Magdinak tervez ékszereket.

Hogy döntöttél az ékszerkészítés mellett?

Kezdetben csak egy hobby volt, aztán egyre nagyobb szenvedéllyel vetettem bele magam az aranyműves szakmába. Egy évig Reményi Katalin ötvösművész nyílt alkotóműhelyébe jártam, majd a Budapesti Kézművesipari Szakképző Iskola ötvös-aranyműves szakán fejeztem be a tanulmányaimat. Rögtön ezután megszületett az első kollekcióm és elindítottam az eVe by Eva Remenyi ékszermárkámat.

Szeretsz játszani az anyagokkal, vagy vannak kizárólagos kedvenceid, amikről nem mondasz le?

A  „hobbysta” valamint az iskolai évek után, – amiket leginkább színes, változatos anyagokból készült ékszerek jellemeztek- beleszerettem a rézbe, ami mai napig óriási kedvenc, az ékszereim többsége ebből készül. Az első két év kollekcióiban egyáltalán nem használtam színeket, de az idei tavaszi/nyári kollekció újdonságaként – a réz kiegészítéseként-, újra feltűnnek a színes üveggyöngyök. Ezeket a darabokat a légies letisztultság jellemzi, ami ezúttal leginkább gömbök formájában jut kifejezésre, talán a korábbiaknál kicsit több játékossággal megfűszerezve. A réz mellett ezüstből is dolgozom, terveim szerint egyre többet.

Kinek terveznél ékszert?

Jelenleg több együttműködésben dolgozom, köztük Oláh Zsigmonddal, a Zigi Brand tervezőjével, akinek 2014-es őszi/téli kollekciójához készítettem ékszereket. Nagyon izgalmas és inspiratív volt a közös munka, melyek “gyümölcsei” már láthatóak a kampányképeken. A másik megtisztelő felkérést Rúzsa Magditól kaptam, akinek egyedi, fellépő ékszereket tervezek.

Az eVe tavaszi/nyári, valamint a Zigi Branddel közös kollekcióért kattints a képre!

Milyen stílustippjeid vannak az ékszerviseléshez?

Nálam a kevesebb néha több alapelve érvényesül mind az öltözködés, mind a kiegészítők megválasztása terén. Szeretem a letisztult szabásvonalú ruhákat, amiket sokszor egy ütősebb, vagányabb ékszerrel dobok fel.

Mire vagy a legbüszkébb?

Talán arra, hogy voltam elég bátor ahhoz, hogy hátat fordítsak a közgazdász pályának és közel a harminchoz belevágjak az álmaim beteljesítésébe. A legjobb döntés volt életemben, persze nem állítom, hogy nem voltak benne küzdelmes pillanatok, de azt gondolom nagyon megérte az erőfeszítésekért!

Szólj hozzá te is!

Még több Divat