Fesztelen nyári pezsgés a Delacier új kollekciójában

2014. július 23.
Domokos Dóra, a Delacier ékszermárka tervezője legújabb kollekciójával, a Festival Editionnel elkapta nyári hangulatunk minden pillanatát: szabadtér, zene, egy pohár rosé és dance, dance, dance...Most bemutatjuk őt és egyedi ékszereit.

 

Egy éve indítottad el önállóan márkádat, a Delacier-t. Mesélj róla, miért éppen az ékszerek ejtettek rabul?

Már a diplomakollekciómban is azzal foglalkoztam, hogy miként lehet az ékszert és a klasszikus női ruházatot egyfajta ékszerruhaként ötvözni. Ekkor kísérleteztem ki az acélvázon futtatott cérnatechnikát, ami azóta már a márka védjegyének számít. Annyira magával ragadott a módszer, hogy egyelőre nem is csinálnék mást, csak kiegészítőket. Nagyon izgalmas kihívás szezonról szezonra újat nyújtani, hiszen pont ez az alkotás lényege. Amellett, hogy egyre többször veszek részt hazai és külföldi design vásárokon, fontosnak tartom nemzetközi versenyeken is megmérettetni magam. Az első lépést a MUUSE x Vogue Talents versenye jelentette, amire extrém darabokkal neveztem, és ahol nagy örömömre sikerült bekerülnöm a középdöntőbe. A pályázat anyagát Oleg Borisuk fotózta, a stylingért Kiss Márk felelt, a kiegészítőket pedig Tolvai Reni viselte.

Szeretsz játszani az anyagokkal, vagy vannak kizárólagos kedvenceid, amikről nem mondasz le?

Az acél, mint alapanyag adott, de ebben is számtalan lehetőség rejlik, mind a felületi megmunkáltságát, mind színeit tekintve. A Festival Edition darabjai például új perspektívákat nyitva, erőteljesen szakítanak a Delacier eddigi hűvösen elegáns kollekcióval. A frissen debütált kiegészítők egyik sajátossága, hogy a sceniczöldre festett darabok az UV fény alatt világítanak, felhívva magukra a figyelmet a nyári fesztiválok pörgésében.

Legújabb kollekciód a Festival Edition, igazi pezsgéssel fűszerezi a nyári fesztiválok, bulik outfitjeit. Milyen karaktert képzeltél el tervezés közben?

Az új ékszerek a hétköznapi pörgéstől kezdve az őrjöngő fesztiválokig mindenhova felvehetőek, mert a korábbiaknál sokkal kötetlenebb darabok. A karakter, akit a kiegészítőkben látok, imádja a fesztelen nyári pezsgést, élvezi azt, hogy kinyílik a világ és mindenhonnan áramlik az energia.

A Festival Edition kollekcióért kattints a képre!

Kinek terveznél ékszert?

Konkrét személyen még nem gondolkodtam, de szívesen készítenék merész látványdarabokat divatperformanszokra vagy koncertekre, akár külföldi énekesnők számára is.

Mik a további terveid? Kipróbálod magad más területen is?
Jelenleg több hazai ruhamárkánál is dolgozom, ahol a gyártás folyamatának több fázisában is részt veszek, így az ékszereken kívül, ezen a területen is kipróbálhatom magam. De a jövőben elsősorban a márkám népszerűsítésére szeretnék összpontosítani, de nem zárkózom el a kreatív szakma más területeitől sem.