Hangszóróként funkcionáló ruha? Igen, lehetséges! Esteban de la Torre és Kárpáti Judit Eszter alkotja ez EJTECH („éjtek” vagy angolul „eitek”) kutatócsoportot és kreatív laboratóriumot. Digitális és fizikai világ szinergiája foglalkoztatja őket, az ember és a technológia közti interakció. A nevük ismerősen csenghet a hazai közönség számára is: a 2014-es Central European Fashion Days keretein belül megrendezett Smart Fashion kiállításon érintésre, simogatásra reagáló elemeket mutattak be, de 2016 nyarán Berlinben is volt kiállításuk. Estebannal és Judittal beszélgettünk ember és technológia kapcsolatáról, a szédületes fejlődés okozta morális pánikról, az intelligens textilek jövőjéről és természetesen projektjeikről!
Hogyan ismerkedtetek meg? Mikor jött az EJTech ötlete, hogyan „alakultatok”?
Judit: Három éve alapítottuk az EJTECH-et, én jelenleg a MOME Doktori Iskolájának hallgatója vagyok, ahol e-textilekkel, interakció tervezéssel foglalkozom. Esteban audiovizuális művész Mexikóból, aki szintén a MOME-n tanult, animáció szakon. Fő kutatási területünk az HCI (Ember-Gép-Interakció), amelyet kísérleti interfészeken és interaktív installációkon keresztül vizsgálunk, művészeti kutatásunk fókuszába helyezve a hang,a zene és a textil minőségeinek egymásra vonatkoztatásait. Korábban a MOME-ről ismertük egymást, de a közös munka a Kitchen Budapest Talent Programja kapcsán kezdődött.
Mi a véleményetek a technológia és az ember kapcsolatáról?
Judit: Techno-kulturális világunk, az okos tárgyaink alapvetően változtatták és változtatják meg a világgal kapcsolatos tapasztalataink formáját. Paradigmaváltásokkal szembesülhetünk kulturális, technológiai és társadalmi szinten egyaránt. A velünk élő és mozgó tárgyak már nemcsak kísérnek minket, hanem elkezdtek nézni, hallani, viszonyulni hozzánk. Az egyes munkáinkkal az érzékelési rendszerünket eluraló sztenderdizált hierarchia (vizualitás privilegizálása a tágabb módozatú érzékelés ellenében) újragondolását szorgalmazzuk, valamint integratív szemlélettel az új művészet lehetőségeit vizsgáljuk. A tudományterületek összekapcsolódását próbáljuk érzékelhetővé tenni a különféle technológiák és anyagok kölcsönhatásának bemutatásával.
Időről-időre egy új technológia megjelenésekor egyfajta morális pánikot tapasztalhatunk, amikor is a társadalom „rossznak”, kártékonynak találja azt az emberekre nézve. Van olyan technológia, amit ti személy szerint tényleg ijesztőnek, károsnak találtok az emberekre nézve?
Esteban: Míg a tanuló gépek és a mesterséges idegrendszerek a modern kor csodái, ez könnyen a feladatok automatizálásához vezethet. A számos pozitívum mellett hátránya is van: a mesterséges intelligencia és a robotok helyettesíthetik az embert, aki így elveszíti a munkáját, Obama egyik utolsó Fehér Házi riportja is ennek a tagadhatatlan közelségével és ennek a kezelésével foglalkozott. Az ijesztő rész pedig az, hogy habár maga a technológia gyönyörű, a társadalomra mért hatása pusztító lehet. Kurzweil (Raymond Kurzweil, amerikai feltaláló, író – D.E.) jósolta 2045-re a Szingularitást: az eddigi fejlődés mérhetetlenül felgyorsul, az emberek pedig nem lesznek képesek maradéktalanul uralni és felfogni ezt. A sürgető, türelmetlen emberiség önmagát szúrja le és egy globális közösségként fogunk élni mielőtt ez a turbó hatékonyság a közeljövőben szétzilálja a Föld népességét.
Mi az, ami a „barátunk”, de esetleg megosztó és nem fogadja el teljes mértékben a társadalom?
Esteban: A mindennapi életünk datifikációja („adatszerűsítés”, folyamatok, történés adatként való feltüntetése és kezelése – D. E.) segítené az egészségügyi problémák megelőzését, felrajzolhatnánk a nyilvánvaló jövőt. Ez az információk hathatós megosztása, de ahelyett, hogy magunkat jobban megértenénk és hogy jobb életet teremtenénk a segítségével, arra fókuszál, hogy megkeresse és megcélozza a potenciális célcsoportját a reklámoknak és kattintásokra vadászunk.
Judit: A testfelületre, vagy méginkább az emberi testbe beültetett szenzorok morális és társadalmi kérdések sokaságát vetik fel. A „kvantifikált én” mozgalma, az, hogy az emberek rengeteg adatot hagynak maguk után részben személyes felhasználásra, részben, hogy megosszák azt cégekkel, vállalatokkal, olyan kérdéseket vet fel, mint a privát szféra sebezhetősége, hogy vajon kikhez is kerülnek az adataink, mihez kezdenek velük és mindez hogyan hat majd vissza ránk. Ezért is fontos, hogy tudatosan és kritikusan viszonyuljunk a technológiához.
Még Dr. Amanda Parkes – biomédia dizájner, divattechnológus – nyilatkozta korábban a Business of Fashionnek, hogy az intelligens textíliák, az okos megoldások a divatban ugyanabban a fázisban vannak, mint az internet korai időszaka: hogy még nem látjuk be/át, mi mindenre fogjuk majd használni. Mit gondoltok, hol tart most a divat és a technológia kapcsolata? Szerintetek merre halad majd a fejlődés?
Judit: A divat és a technológia is úttörő területek. Ezeknek is, ahogyan más tudományágaknak is a határai egyre inkább feloldódnak és eddig nem sejtett összekapcsolódások keletkeznek közöttük. Az intelligens anyagok alkalmazása jelen idejű tudomány. Szabályszerűségei, formanyelve, technológiai lehetőségei naponta változnak. Ezek a gyorsan fejlődő technológiák új perspektívákat nyithatnak meg a textiltervezésben, mely távlatokat nem a technológia, hanem az alkotó ember teljesíti ki.
Ha a divat és technológia metszetében létrejött megoldásokat szórakoztató, gyönyörködtető (tweet-ruha, LED-es megoldások) és funkcionális, problémamegoldó csoportba (pl. szintetikus pókselyem, ezüst- és rézszálas antibakteriális alapanyagok, ónos esőre elszíneződő esernyő) sorolhatjuk, melyik kategória eredménye meddig terjedhet? Van átjárás a két kategória között vagy élesen elválnak?
Esteban: Óriási a félreértés és tisztán látható a különbség az okos textilek és a karácsonyi dekoráció között. Ezrével láthatjuk a giccses, LED-es ruhákat, táskákat, a karácsonyfát mégsem hívjuk okos fenyőnek. Ebből is látszik, mennyire az út elején járunk még. Másfelől ott van az áramot vezető, szuper erős selyem, amit úgy „készítenek”, hogy szén nanocsöveket és grafént (egyetlen atomvastagságú grafitréteget – D.E.) is etetnek a selyemhernyókkal vagy azok a textilek, amelyek értékeket tudnak kiszámolni két nagyszerű példa arra, milyen végtelen lehetőségeket tartogathat számunkra a jövő. Ezeknek kellene figyelmet szentelni.
Judit: Az e-textilek olyan anyagok, amelyek elektronikusan funkcionálnak a beépített komponenseknek köszönhetően, ugyanakkor megtartják a textil karakterisztikáját. Képesek rögzíteni, analizálni, tárolni, továbbítani és megjeleníteni az adatokat. Képesek érzékelni a környezetüket, a környezetükben végbemenő változásokat és reagálni rájuk, megváltoztatni bizonyos tulajdonságaikat.Több terület munkáját kell összehangolni: a textil, az elektronika és az informatika területeit. Fontos, hogy a textil alapanyag mellett komoly programozói, szoftveres ismeretekre van szükség azok működtetéséhez, annak megfelelően, hogy mire szeretnénk azt használni. Nem elég készen megvenni egy LED-csíkot, belevarrni egy ruhába és benyomni a kapcsológombot. Az alapanyagot a felhasználó dönti el, hogy mire használja, ez a szórakoztatótól a funkcionális megoldásokig terjedhet, nincsenek merev határok. 2015-ben részt vettünk a Frankfurtban kétévente megrendezett, Európa legnagyobb technikai textilekkel foglalkozó kiállításán és szakvásárán, a Techtextilen, ahol jól látszódott, hogy a textiltermékek négy területe – ruházat, lakástextil, műszaki textil, kompozitok- között sok esetben nem húzható éles határ.
Hol látjátok a textil, a divat és a technológia átjárhatósága, kapcsolata közti legnagyobb nehézséget?
Judit: Az intelligens anyagok eddig ismeretlen, új generációs anyagokat hoztak a textil design területére. Ezek az anyagok új kihívásokkal állítják szembe a hagyományos munkamódszereket, anyag megmunkálási folyamatokat, technikákat és gyártási lehetőségeket. A nagy kérdés és megoldandó feladat ezeknek az új folyamatoknak az ipari körülmények közötti előállítása: kézművesség kontra tömeggyártás.
Judit, mesélsz egy kicsit a Chromosonic-ról?
Judit: A Chromosonic a MOME-n az MA diplomamunkám volt. Ezzel a témával nyertem felvételt a MOME doktori képzésére is. A különböző tudományterületek közötti transzparenciával foglalkoztam, együttműködéssel foglalkoztam. A Chromosonic olyan flexibilis, hangreaktív textil alapú kijelző, ami a fizikai világ exponenciálisan növekvő digitalizációjára reflektál. Tartalmi kontextusa a glitch, amely a mesterséges rendszerek működésében előálló nem várt esemény, rövid életű hiba.Szimbiózis a tradicionális kézzel készített textilek és az anyagtalan digitális média világa között. Olyan mcluhan-i gondolatok inspiráltak, mint „…a ruha az emberi bőr kiterjesztése…az elektromos áramkör a központi idegrendszer kiterjesztése.” A Chromosonic továbbfejlesztett változatával, amelyen Estebannal közösen dolgoztunk a frankfurti Techtextil biennálén a Textile Structures for New Building – Material Innovation kategória első díját nyertük el.
Chromosonic from ejtech on Vimeo.
Milyen volt részt venni egy olyan nagyszabású film készítésén, mint a Blade Runner 2049? Mi fűződik a ti nevetekhez, amit majd a filmvásznon láthatunk?
Esteban: A futurisztikus, elektrolumineszcens kosztümökön és kiegészítőkön dolgoztam a produkcióban. Elképesztő és nagyon inspiráló volt, amellett, hogy igazi kihívás volt egy ilyen legendás produkció elvárásait teljesíteni. A legelső megbeszéléstől fogva Renee April-nek, a jelmeztervezőnek, Denis Villeneuve-nek, a rendezőnek Roger Deakins-nek, az operatőrnek és Martine Gagnon-nak nagyon konkrét elképzelései voltak az esztétikát illetően, ami a film univerzumát és hangulatát tükrözi. Beszélgettünk például a biolumineszcens és mélytengeri élőlények valamint a disztopikus jövő sötétsége közti hasonlóságokról. Az például nagyon világos volt, hogy a LED-eket nem szeretik.
Mit gondoltok, milyen lesz a divat és a technológia kapcsolata 5 és 10 év múlva? Milyen világot vizionalizálnátok? Mi az, ami esetleg hátráltató tényező az új megoldások, az új technológiák elterjedésében?
Judit: Talán hosszabb távon olyan víziók válhatnak valósággá, amelyek a szuper-intelligenciához kapcsolódnak. Jelenleg még olyan eszközök viselésére építenek, melyek információt adnak a fogyasztó, viselő mindennapjairól, a jövőre nézve a szakmát mégiscsak az intelligencia vizsgálata, az élettani jellemzők és az élet meghosszabbítása foglalkoztatja. Végső cél a humán és a mesterséges entitások közti fal lerombolása, a szuper-intelligencia világa, a szingularitás eszméje áll beültethető implantátumokkal és a test különféle módosításával. Anélkül, hogy a genetikai mérnökösködés vagy a VR mélységeibe merülnénk, egyértelműen érzékelhető, hogy az ember fogalmának átalakulásának kellős közepén járunk, elég arra gondolnunk, hogy a kütyük mennyire átveszik az irányítást a mindennapjaink felett. A poszthumánban (a transzhumánnal ellentétben, ami az ember tökéletesítése felé vitt) az ember csak egy a többi lelkes, intelligens vagy céllal rendelkező dolog között. Valószínűleg a hangalapú interfészek gyorsan felfutnak majd egy új paradigmát teremtve az ember-gép interakcióban. A bravúros technikai, mérnöki megoldások mellett pedig egyre nagyobb szerepet kap az ún. „cultural engineering”, ami által a termékek elfogadottabbá és eladhatóbbakká válnak. Továbbá megoldandó kérdés az üzemidő, azaz az elemek élettartamának megnövelése a wearable tech esetében.
Min dolgoztatok legutóbb és mi lesz a következő lépés?
Judit: Nemrég fejeződött be Milánóban egy három hónapos ösztöndíjunk a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjjal keretében, ahol vizuális programozással, interaktív és hangzó anyagokkal foglalkoztunk a milánói WeMake makerspace-ben. Volt egy együttműködésünk a Caracol Studio-val: a KUKA 6 tengelyes robotkar efemer zenei jeleket rajzol. Kiállításokon dolgozunk jelenlegBudapesten a Supermarket Galériában, valamint Japánban és Izraelben, továbbá a MOMÉ-n és a Metropolitan Egyetemen oktatunk idén tavasszal, ahol a résztvevők megismerkedhetnek többek között a fizikai számítástechnikával, a mikrokontrollerekkel, az elektromosságot vezető fonalakkal, festékekkel, az áramkörtervezés alapjaival és a textil interfészekkel.
Infó: ejtechnology.net
