A divatszakma is felfigyelt a fura magyar Instagram-sztárra

2017. augusztus 23.
Berényi Bianka, Instagram-sztár, az EU Cannibal frontembere, a jövőre a mozikba kerülő Virágvölgy című nagyjátékfilm 20 éves főszereplőnője nemrégiben a párizsi Helmut Lang Showroom számára modellkedett, majd a kanadai Sensse luxusbolt felkérésére a Prada őszi/téli kollekciójában készült róla fotósorozat Milánóban. Ha minden a tervek szerint alakul, szeptemberben Helmut Lang divatbemutatóján a kifutón is láthatjuk majd New Yorkban a Fashion Week-en.


Berényi Bianka az elmúlt évben provokatív Instagram oldalával, majd radikális hangvételű zenei projektjével, a garázs-zenét játszó EU Canniballal hívta fel magára a figyelmet. Nem csoda, hogy Csuja László rábízta, hogy játssza el első filmje, a Virágvölgy női főszerepét. ”Biankában olyan elemi szabadság lakozik, ami egyszerűen elsodort.” – indokolta döntését a rendező.

Úgy tűnik, a nemzetközi divatszakma is szemet vetett Berényi Biankára, aki nem sokkal a film forgatásának befejezése után Párizsba utazott, ahol Maxime Ballesterosfényképész először a híres osztrák tervező, Helmut Lang showroomja számára kapta lencsevégre. Majd a Prada szülővárosa, Milánó következett, ahol a kanadai Sensse luxusbolt felkérésére a Prada őszi/téli kollekciójában készített fotósorozatot a 20 éves magyar tehetségről.

„Az Instagram-oldalam miatt valahogy hozzám nőtt ez a csirke dolog. Ahol csak tudják használni, rögtön a kezembe nyomnak egyet. A Virágvölgyben is van egy csirkés jelenetem, az egyik Pradás fotón pedig a saját csirkémmel szerepelek.” – nyilatkozta Bianka.

Ha minden a tervek szerint alakul, Bianka sikerszériája hamarosan túlnőhet a kontinensen is, szeptemberben ugyanis nagy eséllyel New Yorkban a Fashion Week-en a Helmut Lang divatbemutatón a kifutón is láthatjuk majd.

Fotók: Prada