Visszatér a t.deepartment by TAMARA TOTH

2017. szeptember 01.
A t.deepartment by TAMARA TOTH új kapszulakollekciója a legtöbbször fiókban maradt de számunkra kedves ötletek, hirtelen támadt gondolatok, esetleg korábbi kedvenc termékek finomított változatai.

A Tamara Toth márka hosszú ideje érlelődő gondolata, miszerint a magasabb árfekvésbe eső TAMARA TOTH darabok mellett remek lenne egy barátságosabb árú basic vonalat is szeretne biztosítani, 2015 őszén megvalósult, és megjelent az almárka, a t.deepartment by TAMARA TOTH első kapszulakollekciója.

Bár a kismárka fogadtatása kedvező volt, a debütálása óta mindösszesen két kapszula kollekció készült, és 2016 őszén kapacitáshiány miatt úgy döntöttek, inkább visszateszik a projektet a fiókba, és csak akkor nyúlnak újra hozzá, amikor már ismét teljes lendülettel tudnak dolgozni rajta.

Idén tavasszal már bizonyosnak látszott, hogy a „kistestvér” készen áll a visszatérésre, azonban a korábbitól teljesen eltérő stratégiával. Az alapkoncepció, azaz a szezonális TAMARA TOTH termékeknél lényegesen alacsonyabb árfekvés maradt, azonban most már korántsem basic darabokról beszélhetünk, hanem olyan ötletek, tervek megvalósításáról, amelyek bár önmagukban teljes értékűek, de valamilyen okból a szezonális kollekciók tematikájából kiestek, mi viszont túlságosan szerettük őket ahhoz, hogy csak úgy a szemétbe dobják őket.

A t.deepartment by TAMARA TOTH egyes darabjai között éppen ezért nincsen kifejezett kohézió, közös üzenet vagy háttértörténet, hanem legtöbbször fiókban maradt, kedves ötletek, hirtelen támadt gondolatok, esetleg korábbi kedvenc termékek finomított változatai.

Ezzel együtt az almárka a továbbiakban nem szezonokban és kollekciókban gondolkodik, hanem 3-4 hetente jelentkezik új modellekkel. Így vásárlóink egy folyamatosan bővülő és változó kínálattal találkoznak minden egyes alkalommal, nem szükséges fél évet várniuk az új kollekció megjelenéséig. Mivel az üzenet továbbra is az, hogy ezek a termékek alapvetően könnyen kezelhető, bármilyen ruhatárba beilleszthető darabok, ezért a korábbi rutint követve ezúttal sem hivatásos modelleket kértek fel a visszatérést bejelentő image film elkészítéséhez.

A videó jelenetei egyszerűek és életszerűek, mindennapi helyzeteket és hangulatokat igyekeztünk megmutatni, amelyek mindegyikébe passzolnak a márka termékei.

A kistestvérrel kapcsolatos legfrissebb hírek továbbra is TAMARA TOTH márka felületein keresztül érthetőek el: www.tamaratoth.com

A t.deepartment by TAMARA TOTH termékei exkluzívan csak a LOLLIPOP FACTORY BUDAPEST üzletében érhetőek el augusztus végétől.

Fotó: Horpáczi Dávid
Modell: Bors Csenge

Operatőr: Horpáczi Dávid
Model: Bors Csenge
Forgatókönyv és vágás: Tóth Tamara