2018. július 18. | Dobos Emese

Meghatározó-e még az haute couture?

A luxusipar egyre közeledik a streetwear-hez, a divat gyökeres átalakuláson megy keresztül. Mint fogyasztói csoport, ma már az Y generáció tagjai és megváltozott értékrendjük dominál. Releváns még vajon 2018-ban a divat csúcsa, az haute couture?

 „A divat az álmokról szól”

Ez az idézet Donatella Versace-tól számomra tökéletesen összegzi az haute couture-t. Tisztán emlékszem az első, „bennfentes” találkozásomra a magas szabászattal. Ez a Margy Kinmonth rendezte The secret world of haute couture, vagyis Az haute couture titkos világa című dokumentumfilm volt, amelyet nem sokkal a 2007-es debütálása után láttam. Lenyűgözött a kézi díszítések gazdagsága, ahogyan az a néhány divatház még élteti azokat a különleges atelier-ket, amelyek „apró kezei” még birtokában vannak ezeknek a nagy múltra visszatekintő technikáknak. Lenyűgözött a tradíció, a kreativitás, az egész folyamat, ahogyan a ruhaköltemények megszületnek. A ruhaköltemények, divatházak és kollekciók, amelyeknek az Haute Couture Szövetség szigorú szabályaihoz kell igazodniuk (ha legálisan szeretnék használni az haute couture kifejezést), és évente kétszer Párizsban, a Couture Fashion Week alatt mutatkoznak be.

A film nyomán felkerült karriercéljaim közé, amolyan B-tervként elmenni hímzőlánynak például a Lesage házhoz, ha nem jön össze majd a divatújságírás (Még ki tudja?). De addig is szerettem volna a teátrális divatbemutatóknak egyszer, teljes fizikai valómban is a részesévé válni. (Igazából még most is szeretnék.)

Fotó: Dior kiállítás/ Profimedia – Red Dot

Változó idők, változó erkölcsök?

A film a – nevüket és arcukat, meg persze ruhatárukat vállaló – gyűjtőkön keresztül mutatja be ezt az exkluzív világot. Ezek a gyűjtők patinás, arisztokrata dinasztiák és újgazdag famíliák tagjai, leginkább társadalmi eseményekre, jótékonysági gálákra veszik fel ezeket a ruhákat – a gardróbjuk egyben a gazdagok és szépek társasági életének krónikája is. A több mint 10 éve készült dokumentumfilm már akkor megkongatta a vészharangot az haute couture feje felett, akár az idősödő gyűjtőkkel, vagy az egyre zsugorodó iparággal: a 20. század első felében még több mint 46 ezer embernek biztosított munkát a divatnak eme szegmense, jelenleg (vagyis 2007-ben) csupán 4500 főt foglalkoztat. Az egyik megszólaló, Daphne Guinness már akkor arról számolt be, hogy a Klub tagjai rossz szemmel nézték, ha reklám céljával hírességekre adták fel a ruhákat a divatházak,  vagy ha hirdetésekben látták viszont a darabokat. Pedig hol voltak még akkor a mára az első sorokat feltöltő bloggerek?

A divat igazából az álmok eléréséért kifizetett pénzről szól?

Felmerülhet bennünk a kérdés: ha már jótékonysági eseményekre viselik ezeket a ruhákat, mi lenne, ha a ruhák árát (is) felajánlanák a magasztos cél érdekében? Valahol szemfényvesztés több százezer euróért megvenni egy ruhát, amit lehetőleg minél kevesebbszer veszünk fel, majd egy múzeumnak adományozunk és adóvisszatérítést is kaphatunk. A márkák pedig létrehoznak egy kollekciót, amit egyébként nem eladásra szánnak, hanem egyfajta kétségkívül költséges marketingfogás, a márka népszerűsítése, imidzse megerősítése céljából. Hiszen a jelentős bevétel például a parfümök, kozmetikusok eladásából a származik.

Fotó: Karl Lagerfeld/ Profimedia – Red Dot

A modern couture

Az haute couture origójának számító, eredetileg a 19. században alapított francia szövetség 2017 júniusában nevet változtatott, ami jól mutatja a változás szelét: a korábbi  ’La Fédération Française de la Couture, du Prêt-à-Porter des Couturiers et des Créateurs de Mode’-ból Fédération de la Haute Couture et de la Mode lett. A szervezet és az haute couture definíciója is változott, ma már korántsem csak haute couture-márkák tartoznak alá (hanem például férfidivat kereskedelmi társulás is) és már nem csak francia tervezők a tagjai. Ha abból indulunk ki, mire asszociálunk az haute couture hallatán és végignézzük a legaktuálisabb, 2018-as őszi couture bemutatókat, könnyen értetlenkedhetünk.

A korábban szigorúan előírt több száz munkaórás, kézzel készült ruhaköltemények mellett már találunk klasszisokkal lezserebb kollekciókat, és olyanokat, amelyek felett mintha megállt volna az idő. De olyanokat is, ahol a hagyományos jegyek szezonról-szezonra modern formában mutatkoznak meg (Dior). A kézművesség már csak egy kulcsszó, de nem definíció: a holland Iris van Herpen (aki meghívott tag) például lézervágással, 3D nyomtatással kísérletezik, legutóbbi kollekciója a technológia szintópiája (vagyis az utópia és a disztópia elegye). A Maison Margiela-nak tervező John Galliano pont a streetwear és a nomádság jegyeiből indult ki: a rétegezésre épülő összeállítások alapanyagai között van hálózsák, nejlon, de szőr és szivacs is. Ezekkel szemben Rihanna ikonikussá – és persze mémmé – vált, 2015-ös Met gálán viselt ruhájának tervezője, a kínai Guo Pei a divat tündérmeseszerű teátralitását képviseli.

A Versace tavaly jelentette be, hogy felhagy a couture divathéten való bemutatással, couture-kreációik kifutója ezentúl a vörösszőnyeg lesz. Mindezek mellett a ready-to-wear szegmensben is könnyen találunk olyan ruhadarabokat, amelyek a szabászati, a kézi díszítés szempontjából könnyedén elérhetik a couture mércéjét. Nos, hogyan is definiálnánk ezek után 2018-ban az haute couture-t? Lehet, hogy pont itt lenne már az ideje megszabadulni a kategóriáktól és a címkéktől?

Különváló irányok

Dr. Szatmári Judit divattörténész, a Kiscelli Múzeum textilgyűjteményének vezetője két fő irányt lát a jelenlegi haute couture-ben, és mindkettőnek kétségkívül megvan a létjogosultsága. „Az haute couture az 1980-as évektől kísérleti terepként funkcionált, a formák, a létrehozott felületek, a különleges, merész megoldások szolgáltatták az inspirációt leegyszerűsítve a ready-to-wear-nek. Ez a kísérleti terep az elmúlt 10 évben a technológiával egészült ki. A tervezők kísérletezgethetnek, próbálgathatják a high-tech anyagokat, a legújabb fejlesztéseket, gondoljunk csak akár a 3D nyomtatásra, vagy a beépített LED-ekre, érzékelőkre. Másfelől erős a francia lobbi. Nagyon fontos számukra, hogy fenntartsák az évszázados tradíciókat, a kézműves ipart, hogy munkát adjanak azoknak a műhelyeknek, amelyek a legkülönfélébb kellékekre: gombokra, cipzárakra, tollakra, hímzésre vagy éppen művirágokra szakosodtak. Gondoljunk csak a Chanel vagy a Dior couture kollekcióinak »így készült” videóira« – mondja.

Fotó: Luan by Lucia

Minden szem az Y generáción?

Ma már minden arról szól, hogy mi és hogyan kell a milleniáloknak. Hogy nem tárgyakat, hanem élményeket gyűjtenek inkább, hogy azonnal akarják azt, ami megtetszik nekik (see now buy now). Sőt, nem is megveszik, sokkal szívesebben osztják meg (sharing economy). A divat egyre inkább a tömegekről szól, egyfajta fricska korábbi önmaga felé. A divat felsőbb körei is egyre közelítenek az utcához, a lezser, sportosabb streetwear-hez. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy az egyik legpatinásabb francia luxusház, a Louis Vuitton férfivonalának tervezője 2018 márciusától az afro-amerikai Virgil Abloh, az Off-White-tal elhíresült streetwear-fenegyerek. A divat mára kineveti azt, ami ő maga  korábban volt, gondoljunk csak a Vetements sikereire. Néhány éve még ki gondolta volna, hogy teljesen legitimmé válik sportcipőt viselni akármihez, és hogy a Crocs-papucsot vagy éppen az Ugg-csizmát a kifutókon látjuk viszont? A divat nem feltétlenül szól a logikáról, kényelemről, a szépség definíciója pedig egyrészt szubjektív, másrészt változik.

Azt gondolhatnánk, ezek a tendenciák a szakadék felé lökik az igencsak a hagyományokra alapozó couture-házakat, de ez nincs így: pont Ralph Toledano (a Szövetség elnöke) számolt be Divya Bala-nak a Vogue brit kiadásának írt cikkében, hogy az Y generáció tagjai igenis jelentős couture-fogyasztók. Hiszen mi más lenne bennfentesebb, személyre szabottabb élmény egy couture-ruhánál, ha egyszer az adott márka megtanulta „beszélni” a milleniálok nyelvét?

Ugyanerről számol be S. Hegyi Lucia is, a Luan by Lucia divatház alapítója, tervezője, akik azon kevesek egyike, akik készítenek Magyarországon is couture-igényességű ruhákat: „A  magas minőség iránti vágy, a kézművesség és az aprólékos munka dicsérete családi örökség kérdése. Elsősorban az Y generáció azon tagjai fogékonyak a couture darabokra, akiknek a szülei, nagyszülei is nagy becsben tartották a kézzel készült alkotásokat, akiknek a családjában alap értéknek számít a magas minőség, a kivitelezésre fordított idő. És ami még fontosabb, az alkotás szellemisége – értem ezalatt, hogy egyre több fiatalt érdekel, hogy a készítő milyen érzésekkel hozta létre a tárgyakat. Az Y generáció tagjainál a couture iránti fogékonyság a képzőművészet iránti érdeklődéshez hasonlítható jelenség” – meséli.

Fotó: Luan by Lucia

Tüllök, tűk és tollak

Az haute couture teljes pompájában lélegzetelállító. A divat, a ruhakészítés legmagasabb csúcsa. Vitathatatlan, hogy művészeti ág – ahogyan ebben (nem csak) a filmben megszólalóak is egyetértenek. Óriási veszteség lenne, ha eltűnnének ezek a gyönyörű, unikális (és emberi kézimunkát igénylő) megoldások. Ha viszont jobban belegondolunk, azok a kreátorok, akik kiradírozhatatlanul beírták magukat a divat történetébe, akik a mai napig a legnagyobb hatással voltak akár csak a 20. század öltözködéstörténetére, pont a forradalmi, profetikus látásmódjuk, a merészségük, a jövőbe mutató újdonságok alkalmazása miatt váltak jelentőssé. Hogy miképpen definiáljuk az haute couture-t és hogy látjuk a mostani formáját? Arra majd néhány évtized múlva térjünk vissza.

Szólj hozzá te is!

Még több Divat