Exkluzív: sosem volt még ennél zöldebb a London Fashion Week

2018. szeptember 18.
Már-már hagyományos módon Londonban vette kezdetét a Fashion Week Tour, ahol megannyi show és prezentáció hivatott vizualizálni mindazt, hogy pontosan mi is vár ránk a 2019-es tavasz/nyári szezonban. Az első beszámolóban mindenképp egy fontos témát szeretnék boncolgatni a London Fashion Week kapcsán. A idei Londoni Divathét mottója többek között a #PositiveFashion, amely az esemény több pontján is tetten érhető.

Évek óta komoly tüntetések voltak az éppen aktuális helyszín előtt a szőrmehasználat elleni tiltakozás céljából, azonban idén végre a londoni divatszférát is elérte a legújabb döntéshullám (csakúgy mint olyan nagy brandeket, mint a Versace, Armani vagy épp a Gucci és Furla), miszerint hivatalosan is megszüntetik a valódi szőrme alkalmazását az új kollekciókban és legfeljebb szintetikus verziói bukkannak majd fel egy-egy kreáción. S habár bizonyított tény, hogy utóbbi alapvetően károsabb a környezetre, mégis óriási előrelépés ez az elmúlt évek távlatában. Fun fact: ettől függetlenül is voltak tüntetők a BFC Showspace előtt (a bemutatók hivatalos helyszíne), így valószínűsíthető, hogy nem értesültek a hírről.

Szőrmeellenes kampány Victoria Beckham show-ja előtt / Fotó: Profimédia – Red Dot

A második újítás a korábbi szezonokhoz képest, hogy teljesen megszüntették a passok (szakmai igazolványok) használatát, már ami a tipikus “nyakba akasztható” verziót illeti, ugyanis teljesen mértékben online rendszerre állt át a British Fashion Council, amely ugyancsak a környezettudatosság és innováció kettőséhez köthető.

Már-már státuszszimbólumként élt a köztudatban a londoni megmozdulás minden szezonban kiadott limitált vászontáskája, melyek különlegessége az volt, hogy minden alkalommal más-más tervező álmodta meg annak fazonját és külsejét – így például Gareth Pugh, Charlotte Olympia, a House of Holland vagy Mary Katrantzou. Legfrissebb információm szerint a jövő héten megrendezésre kerülő London Fashion Week Festivalra (jegyvásárlási lehetőség révén látogatható esemény szeptember 20. és 23. között) készülnek valamivel. Mindenesetre az tény, hogy a héten rengeteg anyaghulladéktól kímélték meg a divatipart a vászontáskák (részleges) elengedése által.

Talán az egyik legfontosabb pontjának is tekinthető a #PositiveFashion missziónak maga a tervezői szelekció, hiszen a bemutató kreátorok egytől egyig figyelnek a szabászati hulladék minimalizálására, valamint a természetes matériák fokozottabb használatára. A designer showroom szekcióban (a divathét másik fontos tere a showspace mellett, ahol közvetlenül találkozhatunk a tervezőkkel és közelről is szemügyre vehetjük a kreációkat) például gyakran találnunk vintage darabokat újrahasznosító, újraértelmező alkotókat, de idén mind közül talán az egyik leglátványosabb az oldschool sportcipőkből ruhát megálmodó Paolina Russo designer alkotása a legeredetibb. A brit sajtó egyébként rengeteget cikkezett Richard Malone új kollekciójáról, amely az etikus divat szellemiségében debütált a divathét kifutóján.

 

 

3 fotó megtekintése

A klasszikus “divathetes” élményhez – legalábbis külföldön – erősen hozzátartoznak a postán kiküldött meghívók, hiszen egészen más élmény a nevünkkel ellátott látványos kártyákat a kezünkben fogni és megérkezni velük egy-egy showra. Ugyanakkor mostanra drasztikusan megnövekedtek az online meghívók, melyek sok esetben hagyományos elődjeiket hivatottak helyettesíteni. S habár jó pár márka él az online és offline technikával egyaránt, mindenképp előrelépésnek nevezhető a papírfelhasználási szokások ilyen jelentős csökkenése.

3 fotó megtekintése
Sadie Williams show a London Fashion Weeken 
3 fotó megtekintése
Johnstons of Elgin prezentáció a Waldorf Hiltonban

 

Következő írásomban a számomra legkreatívabb bemutatókról mesélek. Tartsatok velem!