Ő lesz Lagerfeld utódja a Chanelnél

2019. február 21.
Virginie Viard veszi át a 85 évesen elhunyt Karl Lagerfeld helyét a Chanel élén. Megmondjuk, mit érdemes tudni róla.

Ismét nő a divatház élén

Karl Lagerfeld számára az volt az egyik legfontosabb célkitűzés a Chanel márka vezetése során, hogy továbbgondolva ugyan, de azért megtartsa Coco Chanel ikonikus alakját és szellemiségét. A divatház fejének halála után nagyon hamar bejelentette a márka, hogy Virginie Viard fogja átvenni a helyét, aki az első nő lesz Coco óta a divatház élén. Viard volt az, aki néhány hete, a 2019. tavaszi-nyári show-n helyettesítette Karlt (ez volt az egyetlen show, melyről Lagerfeld „fáradtság miatt” távol maradt), így már akkor érezni lehetett, hogy a nőnek nagy szerepet szán a kultikus igazgató. Azt egyelőre még csak találgatni lehet, hogy mennyiben fogja/tudja a Coco-kultuszt megingatni Viard alakja…

Remekül dolgoztak együtt

Viard 1987-ben a Chanelnél kezdte pályafutását, majd 1992-ben Lagerfelddel együtt távozott a Chloé-hoz, ahol 5 évig dolgozott közösen a páros, majd ismét visszatértek a Chanelhez, 1997-ben. Viard már ekkor az haute couture termékek felelős koordinátora lett, majd 2000-ben a Chanel tömeggyártott termékei is hozzá kerültek.

A legnagyobb szerelem, a színház

2011-ben úgy nyilatkozott a francia Crash-nek, hogy nem mindig a divatipart érezte az útjának, sokáig inkább a jelmeztervezés foglalkoztatta. Mielőtt megismerte volna Karlt, több neves jelmeztervező mellett is tevékenykedett. Virginie divat iránti szeretete tehát szorosan Karl Lagerfeldhez kapcsolódik, ennek ellenére a kosztümtervezést sem adta fel: még a Chloénál és a Chanelnél töltött kezdeti években is több film nagyszabású jelmezeinek megalkotásában vállalt részt.

Életre kelti a kollekciókat

Viard már sok éve szerves része a Chanel tervezési folyamatainak: „A feladatom, hogy a kollekciókat életre keltsem Karl vázlatai alapján – mondta 2017-ben a Telegraph-nak. – Koordinálom a csapatokat, kapcsolatot tartok a beszállítókkal, kiválasztom az anyagokat. Aztán persze a fittinget már együtt csináljuk. Amint megkapom Karl vázlatait, elkezdődik a kemény munkafolyamat. Próbálok megfelelni neki, de azért szeretem, ha meg tudom lepni!”

Kíváncsian várjuk, hogy mennyiben kívánja Lagerfeld halála után megújítani a divatházat – ahogyan azt annak idején Karl tette– és mennyiben fog új irányvonalat kijelölni a márkának Viard.