Cipőm, cipőm, mond meg nékem
Maga a cipő az osztályharc eszköze, a politikai hovatartozás jele: a lábbeli mindig is fontos jelzője volt a viselője státuszának, vagyonának, a közösségen belül betöltött szerepének. Minél díszítettebb és minél drágább anyagból készült, viselője annál tehetősebb. Korábban még törvénybe is rögzíthették, kinek milyen lábbelit szabad hordani. A viharosan gyors formai változást a XX. század során követhetjük nyomon, amit persze megkönnyített a technológia, és a gyártás fejlődése is. Ahogy mondják, minél zaklatottabb korszakot élünk, annál gyorsabban változik a divat is…
A topán és a női egyenjogúság
Ahogy a nők munkába álltak az I. világháború idején, ez a cipőjükön, azok sarkain is meglátszott: ekkor terjedtek el az éksarkak és platformcipők. A II. világháború pedig ismét újításokat hozott: „a bőr- és a fémhiány miatt elterjedtek az olcsóbb alapanyagból készült cipők: a fa, a rafia, a parafa és a textilek, és maguk a lábbelik sem voltak olyan sikkesek” – meséli Attalai Zita, Ferenczy Noémi-díjas cipőtervező, a My Shoe Memory – a cipőtervezés és cipőtörténet legismertebb, kultikus lábbelijeit bemutató – társasjáték megálmodója, aki közel 30 éve foglalkozik a lábbelikkel. De miért lehet az, hogy míg a női formailag őrületes változásokon ment át, a férficipő alig? Erre válasz lehet, hogy a nők társadalomban betöltött szerepe változott viharosan, és nem a férfiaké. „A férfiak nem akarnak más jelentéstartalmat adni magának a cipőnek, konstansabban gondolkodnak a divatról. A derby, a monk és az oxford fazonok például kifejezetten a férfiviseletből került át a női divatba: ez tükrözi az életben vállalt feladatokat, az egyre elmosódó nemi szerepeket” – mondja.
Cipő=szex?
Ahogy Marilyn Monroe mondta: add a megfelelő cipőt egy nő lábára, és meghódítja a világot. Nem kérdés, hogy a férfiakat lázba hozza a tűsarok (és az abba bújtatott női láb látványa), manapság viszont sokan a tűsarkúba a nők elnyomását, és a férfiak vágyainak való megfelelést látják. „Az újítások főleg angolszász, protestáns területről érkeznek, ahol elnyomottnak is mondhatjuk a szexualitást, ez pedig a lábbeli fétismozgalmán jött ki: a tűsarok ennek a szelídebb, polgári, kollektív tudattalan megtestesülése. Hogy a férfiaknak jobban tetszik, azt szerintem a legnagyobb sneakerhead is elismeri – folytatja Zita. Így a kényelmes, lapos talpú lábbelik elterjedése, azt is tükrözik, hogy a nők egyrészt irányítják a saját életüket, nem az az elsőszámú, hogy vizuálisan kiszolgálják a férfiakat. Elszakadnak a társadalmi sémáktól, elvárásoktól, hiszen hogy rohangálnánk és dolgoznánk egész nap egy stilettóban?” – mondja. Viszont fontosnak tartja azt is, hogy megtaláljuk az egyensúlyt – és a csinosabb lábbeliket.
„Az utóbbi években komoly társadalmi kérdésként merül fel a »women empowerment« jelensége, aminek az az üzenete, hogy a nő erős és képes bármire. Ehhez az üzenethez egészen egyszerűen nem illik a kényelmetlen, például a szabad mozgást korlátozó tűsarkú. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magassarkú cipőt viselő nő a nemi egyenlőtlenséget hirdeti. A kényelmi cipők divatja és az, hogy bármihez felvehető, pusztán lehetőséget ad a választásra. És ez az igazi szabadság, a választás szabadsága” – véli Szentesi Réka, divattörténész, divatkutató, aki elengedhetetlennek tartja, hogy a divat formai változásai mögött lévő társadalmi, kulturális változásokat is vizsgáljuk.
Rebellis sportcipő
Ma már a sportcipőt bármihez felvehetjük, bármilyen alkalomra, azonban hosszú utat tett meg idáig. „A sportcipők esetében nagyon izgalmasnak találom, hogy a 19. században komoly státuszszimbólumnak számítottak, egyfelől mert a gumitalp miatt nem volt tartós az alapanyag és pár viselet után elkoptak: akkoriban luxusnak számított, hogy valakinek több pár cipője legyen párhuzamosan használatban. Másfelől egy olyan szabadidős tevékenységet feltételezett, ami jellemzően ekkor még csak a legfelsőbb rétegek sajátja volt” – meséli Réka.
Maga a sneaker, vagyis a sportcipő a 19. század óta létezik és világéletében több volt puszta sportoláshoz használatos cipőnél: a sportcipő maga a megtestesült politikai kommentár. A világháborúk alatt már a fizikum – és a sport – a haza védelmére való felkészülést is jelentette. Később a sportcipőket egyenesen a kosaras és a hip-hop kultúrához – és a színesbűrűekhez – kötötték. Tudtátok, hogy a hetvenes évektől vált divatkiegészítővé és innen koncentráltak egyáltalán a sportszergyártók a női célközönségre is? A Nike és Michael Jordan, a sztárkosaras együttműködése korszakalkotó volt. Az Air Jordan 1985-ös debütálása óriási siker volt, pár évre rá a cipőt azonban már színesbőrű fiatalok által elkövetett bűntényekhez, rablásokhoz, utcai bandákhoz és drogokhoz is kötötte a közvélemény – ami még inkább rásegített a közösség ellen szított gyűlöletre. A 2016-es elnökválasztás – és Donald Trump győzelme – újból előhozta ezt a jelentést, miután a Nike New Balance egyik vezetője nyíltan támogatta az új elnököt: a „fehérek cipőjét” az eset után rengetegen elégették.
Mit mutatnak rólunk a legújabb cipőtrendek?
„Változott a szépségeszmény: a divatnak elege lett a tökéletességből, a tökéletes szépség hajhászásából, ezért hozzányúlt a csúnya formákhoz” – mondja Réka. Ha megnézzük akár a Balenciaga, a Prada vagy a Bottega Veneta kifutójának cipőit, kicsit sem kecses topánok jönnek velünk szembe, hanem ormótlan, bumfordi, bakancsszerű lábbelik. Ez azt jelenti vajon, hogy fel kell magunkat vérteznünk a világgal és az aktuális történésekkel, bizonytalanságokkal szemben? Ha pedig nőiesebbek is a cipők, alacsonyabbak és vastagabb a sarkak: úgy tűnik, stabilitásra vágyunk az életben. Azért még ne temessük örökre a kecses cipőket: „A manapság vezető cipődivat a meghökkentéssel operál. A divatnak van egy ízlésformáló, közízlésnevelő, és jövőkép mutató funkciója is, ami most háttérbe szorult. Viszont hiszek abban, hogy lesz egy visszatérés a finomabb, arányosabb, természetesebb felé – erre a történelem is rengeteg példát hozott” – mondja Zita.
fotó: Getty Images
