Idén diplomázol textiltervezőként a MOME-n. Hogyan fordult a figyelmed a cipők felé?
Érdekes, hogy sosem voltam cipőmániás, akinek halomban állnak a párok a gardróbjában, de már gyerekkoromban kijelentettem, hogy cipőtervező leszek. Végül is ez a tárgy szinte nélkülözhetetlen a mindennapjainkban, de ma egyre kevésbé figyelünk oda arra, milyen minőségű cipőt hordunk a lábunkon. Mindig is érdekelt, hogyan áll össze egy cipő. Misztikus volt számomra, mégis valamiért gyerekkorom óta több figyelmet akarok irányítani ezekre a tárgyakra.
Pedig a bőr megmunkálása nem éppen a legegyszerűbb folyamat. Miért szereted ezt az anyagot?
Nagyon kötődöm a bőrhöz, hiszen annyi mindent lehet vele csinálni. Édesapám is bőrrel dolgozik, gyakorlatilag gyerekkorom óta szoros kapcsolatban állok ezzel az anyaggal. Ráadásul én csak valódi bőrrel dolgozom, mivel fontos számomra, hogy természetes anyagokat használjak és mivel egy élő állat bőréről van szó, legbelül mindig érzek egyfajta késztetést, hogy ebből muszáj valami szépet és hasznosat csinálnom és igyekszem minden centijét felhasználni. Pontosan ez inspirált a diplomamunkáimnál is.
A hulladékbőr hasznosítása a divatipar egyik legnagyobb problémájára, az (ökológiai) fenntarthatatlanságra is egyfajta választ kínál. Szempont volt a cipők megalkotásakor a környezetbarát, slow fashion irányzat?
A bőrhulladék felhasználása remek irány a fenntarthatóság felé, azonban nagy kihívást is jelentett! Több zsáknyi hulladékot szedtem össze, viszont az anyagtársítás nem volt egyszerű. Kaptafára kellett dolgoznom egyből, hiszen minden darabka más, épp ezért nem tudtam pontosan megtervezni a modelleket. A párok nem egyformák, de szerintem ennek is van egyfajta szépsége. Miután megtaláltam a megfelelő darabokat, a kaptafára felragasztottam, elkészítettem a jelölőmintákat és a szabásmintákat. Ez egy nagyon hosszadalmas folyamat volt.
Ezután minden egyes darabkát összetűztem, – ez igazi türelemjáték volt –, viszont nagyon sokat tanultam belőle technológia és összeállítás szempontjából. Míg egy egyszerűbb cipő néhány szabályos „alkatrészből” áll, ebben az esetben nálam nagyon sok apró, aszimmetrikus elemekről beszélünk. Pár bőrdarabnak meghagytam a cafrangos, tépett szélét, pár darabkában pedig csípéseket, illetve számjelzéseket hagytam fedetlenül, amiket a mai gyárak nem használnak fel vagy eltüntetnek.
A slow fashion irányzat abszolút szempont volt a cipők megalkotásakor. Ugyan egyre nyitottabbak vagyunk ezen a téren, engem még mindig elkeserít a fast fashion termékek iránti kereslet. Még mindig nagyon sokan nem tudatos vásárlók, ezzel a kollekcióval is erre akartam felhívni a figyelmet és megmutatni, hogy egyedi, extravagáns lábbeliket is lehet hulladékból alkotni.
Mit jelent számodra a festészet? Milyen kapcsolatban van ez nálad az inspirációval, tervezéssel?
Régebben nagyon érdekelt a képzőművészet, amit mostanában igen csak elhanyagoltam, de festeni a mai napig imádok. Sokkal könnyebben ábrázolom a dolgokat egy ecset segítségével, azonban ötletet meríteni szinte bármiből tudok: egy könyvből, egy növényből, egy felületből is akár.
Az elmúlt fél évben azt a feladatot kaptuk az egyetemen, hogy a Magyar Nemzeti Galériában keressünk magunknak inspirációs forrást. Lóránt János Demeter A hentesek című képét látva pedig az volt az érzésem, hogy nagyon mély mondanivalóval rendelkezik. Fel is vettem az alkotóval a kapcsolatot és nagyon jót beszélgettünk. Sok témában megegyeztek a nézeteink és a munkáiból áradó hangulat nagyon közel állt hozzám. A vidéki ember, aki az állatokkal él együtt és azokra nem úgy tekint, mint az ipar. A bőrkikészítő gyárak számára ugyanis a profit a lényeg és különböző fedőfestékekkel rejtik el a természetes bőr szépségét.
Azt mondod, a cipőid képzőművészeti alkotások felé közelítenek. Mitől lesz egy cipő képzőművészeti alkotás és fordítva: mitől lesz egy művészeti alkotás viselhető szerinted?
Ez a tárgycsoport funkcióját betölti, azonban van egy mondanivalója, ami talán fontosabb annál, minthogy ez lábra húzható cipő. Egy mélyebb jelentést hordoz, számomra azt jelentette ez a kollekció, hogy végre megmutathatom, mennyire is tisztelem az alapanyagot, másrészt pedig az a célom vele, hogy mások is észrevegyék a hibákban rejlő szépséget, az egyediséget.
Ellenkező esetben egy képzőművészeti tárgy amint betölt egy funkciót, már hordhatóságról beszélhetünk. Hozzátenném, ami testre helyezhető tárgy, az nem lesz egyből hordható is. Ez a különbség szerintem. Az én kollekciómra úgy tekintek, mint egy pár hordható lábbelire, hiszen a kivitelezés szempontjából odafigyeltem arra, hogy kényelmes és jól működő tárgy legyen, de hordoz magában valami pluszt. Például a cipők sarkai pata formájúak, ezzel azt akartam mutatni, hogy a viselt tárgy egykor egy élőlény bőre volt és ezt ne felejtsük el. Plusz van egy kis utalás az ökológiai lábnyomunkra is, ez egyre fontosabb szerencsére a fogyasztóknak.
A munkafolyamatodat Instagramon dokumentáltad. Egy 21. századi alkotó ember eszköztárát hogyan tudja segíteni a közösségi média?
Napjainkban a közösségi média egy tervező számára egyenlő az ingyen reklámmal. Fantasztikus és nagyon praktikus, ezért is használom előszeretettel. Persze van ennek is sötét oldala, mivel sokkal könnyebben elérhetőek a munkáid, sokkal könnyebben le is másolhatják azokat, de akkor is úgy gondolom, remek lehetőség arra, hogy megismerj más tervezőket és téged is megismerjenek.
Hogyan tovább? Mik a diploma utáni terveid?
Diploma után még folytatom a tanulmányaimat és szeretném jobban elmélyíteni a tudásomat a cipőtervezésben. Szeretnék külföldön tapasztalatot szerezni és a készítési folyamatba is jobban belekóstolni. A diplomakollekció pedig nem áll meg ebben a stádiumban. Kicsit több játékosságot szeretnék belecsempészni és a klasszikusabb darabok után modernebb formákat tervezni, valamint kivitelezni is. Szerintem akkor jó egy tervező, ha tudja, hogy kell kivitelezni a tárgyat, de tud tervezni ettől elvonatkoztatva is. Szerintem a funkcionális és a szép design is jó design, de ha van mondanivalója, még jobb.
Fotó: Tóth Emese
Modell: G. Szabó Sarolta
