Vége a „hipszter” korszaknak – Los Angeles Fashion Week

2019. október 27.
Harsány, élénk színek, szintetikus anyagok, élő performance – 180 fokos fordulat a kifutókon. A hygge és hipszter stílussal ment szembe a Los Angeles Fashion Week idén. Ott jártunk a harmadik napján.

Úgy tűnik, hogy nemcsak Greta Thunberg ostorzó szavai rázták fel az amerikai közvéleményt, a divatvilág is támadásba lendült a maga eszközeivel. Az ártatlanság korának vége, megkezdődött az emberiség hibáztatása az amerikai divatvilágban is. Ha nem is törnek pálcát a tervezők senki és semmi fölött, véleményüket mégis markánsan megfogalmazzák és a kreációkban egyértelműen érezhető a komoly társadalmi történésekre való reflektálás. De legalábbis méretes tükröt tartanak elénk a Los Angeles Fashion Week harmadik napjának divattervezői.


Oda a virágmintás romantika, véget érni látszik a Kalifornia által olyannyira kedvelt csipkés, bio-cotton, all natural, neo-hippi hipszter korszak is,  amikor a sokvirágos, maxiruhás, kalapos lányok bőrsaruban libbentek át a sarki kávézóba. A LAFW tervezői már nem romantikáznak és nincs utópisztikus elképzelésük a természettel békében és nyugalomban együtt élő, újrahasznosító emberiségről. Ehelyett vakmerően tolják az arcunkba a társadalmunk önmagából kifordult jelenét.
A paletta széles: van, aki finomabb jelzéseket használ – megjelennek az erőteljes színek, a műanyag hatású lakkruhák, az egyensúly felborulását jelző asszimetria, de van olyan tervező, aki egészen a vérfagyagyasztó performanszig merészkedik.

A harmadik nap első runway showja a Bishme Cromartie volt. A divattervezőnek nem remegett meg a keze, amikor a színpalettáról kellett választania. Az acid color, avokádó árnyalatú nadrágos, övtáskás, hatalmas, oversize-badge, drapé virágdísszel ellátott  összeállítása  – a kollekció egyik zászlóshajója, a csupa flitter, bronz alkalmi mellett – homlokegyenest mást mutatott, mint a legutóbbi évek trendjei. A kollekcióban több ízben visszatért a vibráló avokádó, ahogy sokszor a műbőr és a lakk is a domina-szettekben. A két központi darab már önmagában lázadás volt a hipszter korszak ellen.


A Rsquared Atelier távol-keleti (minden bizonnyal japán) tervezőjének férfikollekciója a rettegés élményét hozta a kifutóra. Kreációi reagáltak a napjaink háborús eseményeire, de a sci-fi filmek jövőbeli űrállomásainak uniformisaira is emlékeztettek. Mindezt úgy tették, hogy közben a középkori lovagi viseletet is idézték. Az elcsúszó, asszimetrikus, rendszerint fém csattal rögzített bőr-patchok a kollekció leglátványosabb elemei voltak. A divatbemutató koncepciója egyébként már önmagában is színházi élményt jelentett. Padlóra helyezett fehér négyzetlapokon, szögletes (katonai masírozásra emlékeztető) mozgással vonultak be a modellek, akik miután elfoglalták állóhelyüket, forgószínpad-szerűen váltották a helyüket. Akár egy ipari gyárszalag termékei. Az ipari közeget tovább erősítette a kollekció sötét színárnyalata és a fentről, vészjóslóan érkező lilás fény, illetve az ipari zaj. A bemutató egész atmoszférája a mindent tönkre tévő nagyipari termelésre is felhívta a figyelmet.


De a rettegés a Dedlam Hoc runway show-jában érte el a tetőpontját. A durva crossover stílus – például sárga, gazdagon rétegelt tüllszoknya, fekete lakk arcmaszkkal és bakanccsal – már önmagában agresszívnek és provokatívnak tűnt, de mint kiderült csak előkészítése volt a vérfagyasztó performasznak. Éppen most, amikor Amerikában – különösen a Joker film idején – mindenki retteg a tömegmészárlásoktól, egy sapkás, az arcát kendővel eltakaró férfi állt fel a nézők soraiból, odament a modellekhez és a ruhájukat kezdte rángatni. Majd hátralépett és a kezét pisztolyként felemelve mondta, hogy „bang”. Mire az elől álló tüllszoknyás modellből szívtájéknál ’vér’ (vörös festék) kezdett csorogni. Félelmetes csend ereszkedett a teremre, szinte hallani lehetett a tüllön végigfutó ’vér’ csepegését a durva bakancs mellett.


Az Incover Streetwear utcai stílusánál a fémes hatás és a graffiti dominált. A tervező három színre – fekete-fehér-piros – és az ezüst kombinációjára húzta fel nagyon is hordható kollekcióját. Bár provokatívnak nem voltak nevezhetőek a kifutón felvonuló darabok, a virágmintás hipszterszoknyák világától ez a kollekció is igen messze állt.

A LAFW-ek párhuzamosan Los Angelesben más divatnap-rendezvények is zajlottak. A Metropolitan Fashion Week fődíját például a kínai származású divattervező, Sue Wong vihette haza csillámló, fejdíszes ruhakölteményeivel. A designer állócsillag Hollywood egén – néhány évvel ezelőtt egy Oscar alkalmával tört be a köztudatba, amikor tömegével választották Hollywood csillogó aranykorát idéző ruhakölteményeit a színésznők. Idén és tavaly az Emmy-díjátadón lehetett találkozni örök darabjaival.


Ahogy az lenni szokott, idén sem maradtak távol a színészek és celebek a divathétről. Shanti Lowery színésznő mellett az influencerek is feltűntek, úgy, mint Lilimar és Ramsey Wild.