- Future of Fashion sorozatunkban a MOME fiatal divattervező tehetségeit mutatjuk be.
- Aktuális részünkben Szarvas Valentin mesélt izgalmas munkafolyamatáról, divataktivizmusról és a divat szimbólumrendszeréről.
- A fiatal alkotó három izgalmas munkáját is megosztotta velünk.
Fiatalok, tehetségesek, és friss látásmódjukkal formálják a jövőbeli trendeket. Future of Fashion sorozatunkban a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) divat- és textiltervező szakán végzett alkotókat kérdezzük saját stílusokról, a divatipar fenntarthatóságáról, ikonikus outfitekről és forró trendekről. Elgondolkodtató felvetésekkel és villámkérdésekkel faggatjuk a fiatal tervezőket, akik segítenek megmutatni nekünk a divat jelenét – és jövőjét is. Aktuális részünkben Szarvas Valentint kérdeztük, aki nemcsak konceptuális kollekcióival formálja a divat arcát, de oktatóként és közösségépítőként is sokat tesz a hazai divatszektorért.
Szarvas Valentin 2023-ban szerzett diplomát a MOME Divat- és Textiltervezés mesterképzésén, ahol mestermunkájáért rektori különdíjat kapott. 2020-ban indította el saját divatmárkáját, amelyet folyamatosan fejleszt. Kollekciói számos divatmagazinban, bemutatón és kiállításon szerepeltek már. Ugyanebben az évben, társalapítóként létrehozta a Terike from Budapest független platformot, melynek célja a fiatal tehetségek bemutatása. A 2024-es évben megnyitotta társaival a Terike from Budapest műhelyét is, és elnyerte a Magyar Kultúráért Alapítvány Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíját, valamint 2025-2028 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa.
weboldal: www.valentinszarvas.com instagram: www.instagram.com/valentinszarvas
Future of Fashion: Szarvas Valentin
Munkáidban fontos a konceptuális megközelítés. Mik azok a témák, amik most a leginkább foglalkoztatnak?
Jelenleg a csend fogalma foglalkoztat leginkább, de az én alkotási folyamatomban általában szorosan egymásra építkeznek a különböző gondolatmenetek. A korábbi kollekcióimban az idő különböző minőségeit vizsgáltam: a mestermunkámban (Önmagamra hajlok vissza) például olyan rendszerként kezeltem az örök körforgás és a változás viszonyát és a ruhák életciklusát, amelyben a döntéseink is nyomot hagynak, és ezek a nyomok továbbírják a tárgy esztétikáját. A Bújj-bújj zöld ág című munkámban a körforgás megszakadt – a menekülés, a jelenlét és az élni akarás sűrű pillanatai kerültek fókuszba. A kollekciót Keszeg Anna a Transylvanian Design Week Új-Középkor kiállításán így mutatta be röviden egy tárlatvezetés alkalmával, aminél egészen biztos, hogy nem tudnék szebben és lényegre törőbben fogalmazni: „Ebben a világban, ahol úgy érezzük, állandóan menekülni kell, meneküljünk magunkba, a ruháinkba, abba az egyetlen térbe, amit még irányíthatunk.”
Ezek után szinte magától értetődően érkeztem el a csend fogalomköréhez. Ez számomra nem hiány, hanem telítettség: egy hangtalan, mégis sűrű tér, ahol a döntés pillanata kitágul és egyszerre válik végtelenné és semmivé. A csend állandóan jelen van, mégis ritkán férünk hozzá – elfedik a hangok, a mozgások, a történetek. Mégis ez az a közeg, ahol a legmélyebb érzelmek formát ölthetnek anélkül, hogy elveszítenék az élüket.
A következő időszakban olyan ruhákon dolgozom majd, amelyek képesek hordozni ezeket a határállapotokat. Nem egy adott időpillanathoz kötődnek, hanem a most törékeny sűrűségéhez. Olyan anyagokat és formákat keresek, amelyek nem történetet mesélnek, hanem egy olyan tapasztalást sűrítenek magukba, amit nem lehet szavakkal kimondani – csak viselni.
Ahogy mondtad, korábban megihletett már a menekülés, az idő, a hajmosás rituáléja vagy épp az elmúlás. Milyen folyamat során öltenek testet ezek az absztrakt fogalmak ruhadarabokként?
Nem hiszek az „ihlet” hirtelen villanásában, inkább a hosszú, kitartó alkotói folyamatban hiszek, amely során az absztrakt gondolatok fokozatosan öltenek testet. Nálam a tervezés nem egy váratlan inspirációra épül, hanem egy folyamatos, tudatos munka eredménye, amely során alaposan átgondolom és formába öntöm ezeket a fogalmakat. Minden kollekció egyfajta gondolati tér, ahol megvizsgálom a témát különböző aspektusokból, kísérletezem az anyagokkal, formákkal, szerkezettel. Ez a sok próba, finomhangolás vezet el a végső megfogalmazáshoz. Az így létrejövő kollekció így nem egyszerű szimbolikus elem, hanem olyan komplex rendszer, amely a bennük rejlő idő, érzés vagy esemény struktúráját hordozza magában — megőrizve a mögöttük álló gondolati mélységet. Ez a folyamat mindig több időt és energiát igényel, mint amit az „ihlet” szó sejtet.
A tervezést általában a koncepció megírásával kezdem, persze ez a tervezés előrehaladtával mindig bővül. Ezután formai kísérleteket végzek, amihez meglévő ruhadarabokat, mindenféle anyagot és tárgyat is használok. Ezt a folyamatot videóra veszem, majd ezekből szedek ki olyan képkockákat, ahol az így létrejött ruha mozgás közben új formát ölt. Így a mozgás is fontos részévé válik a sziluetteknek. Ezután ezeket a kísérleteket alapul véve kezdek el terveket készíteni, amiket szeretek nyitva hagyni annyira, hogy a ruhák modellezése során még tudjam őket részletekkel gazdagítani. Közben persze újabb terveket is készítek ugyanerre a ruhadarabra vagy a tanulságaiból a kollekció többi részére. Ezután vagy közben pedig keresem a megfelelő alapanyagokat hozzá, majd ha készen áll a modellezés, akkor kiszabom és elkészítem őket.
Szarvas Valentin: A hajszálnak is van árnyéka
Készítettél olyan ruhadarabot is (például Marge számára) melyek egészen konkrét és nyílt módon állnak fontos társadalmi ügyek mellé. Szerinted a divatnak mint művészeti ágnak kötelessége a felelősségvállalás?
A divat mint rendszer önmagában nem képes felelősséget vállalni, hiszen nem érző entitás. A tervezők viszont igen: ők azok, akik egyéni, civil szerepükből fakadóan érzékenyek lehetnek társadalmi kérdések iránt, és ezt a felelősséget be is emelhetik a munkájukba. Ezt hívjuk divataktivizmusnak — amikor a ruhák többé nem csupán tárgyak, hanem hangok is a társadalmi párbeszédben. Fontos azonban, hogy ez a felelősségvállalás ne váljon kötelező narratívává, hanem tudatos, személyes és hiteles döntés eredménye legyen. Én ezt a választást vállalom, mert hiszem, hogy a divat több mint esztétika; eszköz lehet arra, hogy érzékeny témákat hozzon felszínre, kérdéseket tegyen fel, és párbeszédet indítson. Így tettünk Marge ruhájának esetében is, ahol 24 óra leforgása alatt készítettem el neki ezt a ruhát, pont úgy, amilyen gyorsan képes fordulni a világ körülöttünk.
A személyes filozófia és magánmitológia mellett a piaci szempontok is érvényesülnek a munkádban? Mennyire törekszel a hordhatóságra a tervezés során?
Jelenleg nem értékesítem a kollekcióm darabjait, ezért a piaci szempontokat sem veszem figyelembe. A Bújj-bújj zöld ág kollekciómat a Kozma Lajos kézműves és iparművészeti ösztöndíjasaként készítettem. A következő 3 évben pedig a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa leszek, ezeknél a kollekcióknál a koncepció lényegesebb a piaci szempontoknál.
Azonban azt tervezem, hogy az ösztöndíjas időszak során készített kollekcióimat a következő évtől kezdve kísérik majd olyan kollekciók is, amelyeket ismét értékesíteni szeretnék, így ott újra előtérbe kerülnek majd a funkcionális szempontok és a piaci igény is.
Számodra is fontos a fenntartható működésmód: ezt inkább inspiráló vagy limitáló tényezőnek látod?
A fenntartható működésmódot egy alapvetésnek tartom. Semmiképp sem limitáló tényezőnek.
Milyen új fenntartható anyagok, lehetőségek léptek be a divatvilágba, szerinted mennyire számít általánosnak a környezetbarát gondolkodásmód a kortárs tervezésben?
A fenntarthatóságot nem szeretem csak az anyagok szintjén értelmezni. Szerintem a fenntarthatóság olyan rendszer, amely spirálszerűen építkezve örök körforgásban képes tartani magát. Azért spirálként és nem egy teljesen önmagába visszanyúló szimbólumként képzelem, mert a ruhadarabok életciklusában fontos tényező az idő, amely nyomot hagy a ruhán. A spirál térben két irányba is kiterjed, ide-oda lehetővé téve a mozgást. Amennyiben felülnézetből nézzük, bizonyos pontok egységnek tűnnek, átfednek egymáson, de valójában ha időszeletekre bontjuk az életciklust, gyorsan rájövünk, hogy egymástól függetlenek. Ezért nem elég csak az anyagminőséggel foglalkoznunk, hanem a ruha konstrukciójában is érdemes ezt folyamatként értelmezni. A ruhadaraboknak meg kell hagyni a lehetőséget a konstrukciójuk megváltoztatására is.
Szarvas Valentin: Önmagamra hajlok vissza
A Terike from Budapest célja a divathoz kapcsolódó közösségépítés, illetve tehetséggondozás. Hogyan látod, mennyire lehet kitörni a magyar divat szűkös közösségéből, mennyire lehetséges a szélesebb rétegek megszólítása?
Úgy gondolom, ez nem egyik napról a másikra történik, de kitartó munkával, tudatos építkezéssel és sok lemondással igenis elérhető. Nem érzem, hogy ebben a szakmában nehezebb lenne elindulni, mint bármelyik másikban ma Magyarországon – mindenhol akadályok vannak, és mindegyiket csak munkával lehet legyőzni. Engem egy nagyon mélyről jövő belső igény hajt: az, hogy rendszerekben gondolkodjak, koncepciókat dolgozzak ki, és ruhákon keresztül jelenítsem meg mindezt. Ez az, ami miatt nap mint nap csinálom – nem a piaci érvényesülés hajt, hanem a belső motiváció.
Ugyanezt a szenvedélyt érzem a Terike from Budapest mögött is. Ez egy olyan közösség, amely lassan, de folyamatosan épül, alakul, formálódik. Hiszek abban, hogy ez a közös ügy – a divat mint gondolati és szakmai platform – képes összehozni embereket, akik értik egymást szakmailag és emberileg is. A Terike nemcsak lehetőséget ad, hanem egy olyan tér, ahol a párbeszéd, a türelem és a tudás egyszerre van jelen. Ez a közösség egyre nagyobb, és szerintem a legfontosabb az benne, hogy nem gyorsan akar terjeszkedni, hanem mélyen szeretne kapcsolódni.
Szerinted milyen lehetőségek vannak magyar tervezőként a külföldi érvényesülésre?
Szerintem a külföldi érvényesülés magyar tervezőként sem lehetetlen, de egyáltalán nem egyértelmű vagy kiszámítható út. Nagyon sok tényezőn múlik – piaci kapcsolatokon, infrastruktúrán, anyagi forrásokon, időzítésen, és ezek gyakran nem a tervezőn múlnak. Nekem például évekbe telt, mire rájöttem, hogy nem vágyom arra az útra, amit sokáig sikerdefinícióként tartottam számon: hogy egy nemzetközi divatháznál valamilyen magas pozícióban dolgozzak. Hosszú folyamat volt felismerni, hogy a saját értékrendem nem ott keresendő.
A vágyam sokkal inkább az, hogy hosszú távon dolgozhassak a saját koncepcióimon, korlátok nélkül vagy a korlátokat valamilyen módon kicselezve – és ezekhez a kollekciókhoz valóban magas minőségű, részletgazdag, gondolatilag is releváns ruhákat tudjak létrehozni. Számomra a külföldi jelenlét nem egy címke vagy elvárás, hanem egy lehetséges következménye annak, ha az ember következetesen és őszintén dolgozik. Ha ez a munka egyszer utat talál nemzetközi szinten is, az jó – de nem ez hajt.
A fiatal tehetségek gondozása kiemelten fontos neked: a MOME-ra is visszatértél oktatóként. Milyen tapasztalat az oktatási rendszer másik oldalán állni? Látsz markáns különbségeket a saját generációd és az utánad következő hallgatók között?
Amikor felvettek BA-ra, a következő évtől már visszajártam a 91.Stúdióba is oktatni, ahol én is felkészültem az egyetemi évekre. Valamint két éve tanítok a Pre-MOME kurzusain, illetve a Terike from Budapestben is tartunk előkészítőt. Így már közel tízéves tapasztalatom van ezen az oldalon is. Ezek az egyetemi előkészítők sokkal szabadabb rendszerben működnek, és ezért az oktatás is sokkal személyre szabottabbá tud válni.
A hallgatók szerintem nem különböznek lényegesen attól, amilyenek mi voltunk: hasonló vágyakkal érkeznek. Mindig vannak elszántabbak és kevésbé elszántak, de olyan is, aki közben ismeri fel, hogy mennyi munkával jár ez az út, és rájön, hogy nem ezt szeretné folytatni. Ezek a folyamatok mindig is jelen voltak.
Ami szerintem sokat változott, az az oktatási módszer. Én ruhaipari szakközépiskolában kezdtem, ahol nem feltétlen azon volt a hangsúly, hogy a saját koncepcióimat fejlesszem, hanem az oktató elvárásainak kellett leginkább megfelelni. (Persze itt is voltak kivételek.) Ma már oktatóként olyan metszéspontokat keresek a hallgatókkal, amiben ők is jól érzik magukat. Érdekel a kiadott feladathoz társított minden gondolatuk, és azokat próbáljuk közösen fejleszteni. annak érdekében, hogy a saját elképzeléseiket minél pontosabban tudják vizuálisan megjeleníteni a folyamat végén.
Milyen trendeket, jelenségeket jósolsz a divat következő 10 évére?
Ilyenkor persze el lehetne kezdeni sorolni, hogy a tendenciák szerint éppen milyen korszak tér vissza, vagy milyen esztétikák kerülnek újra előtérbe, de egyrészt ezek megjósolhatatlanul gyorsan változnak (mikrotrendek), másrészt nem is érzem, hogy ez lenne a dolgom. Engem nem a jövő trendjeinek előrejelzése érdekel, hanem az, hogy a jelenből kiindulva, egy mély és átgondolt koncepción keresztül ruhákban tudjam megmutatni azt, ahogyan a világ mozgolódik körülöttünk.
Nagyon szeretném, ha a következő 10 évben, jó, igazából ennél közelebbi években is azt, hogy végre mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, hogy a divat nem egy önkifejezési eszköz vagy önkifejezési mód a tervező számára. A jó divat egy rendszer: szimbólumok végtelen rendszere, amivel statikus formában lehet cselekményeket ábrázolni, de semmiképp sem öncélú érdekből.
Erről eszembe jutott, hogy a Terike alapítóival csináltunk egy jövőtervező workshopot, ahol mindenkinek meg kellett válaszolni nagyon alapvető kérdéseket pár percben, majd ezeket felolvastuk egymásnak. Az egyik ilyen alapvető kérdés az volt, hogy Milyen a jó divat? Ennél persze nagyon sok mindent lehet írni, de van egy mondat, ami azóta is eszembe jut néha: A jó divat olyan, mint a ne zavarjanak mód a telefonon: megtörténik, de nem mindenki tudja, hogy megtörtént. Szeretném, ha a következő tíz évben ez a fajta érzékeny jelenlét válna alapértékké. Hogy képesek legyünk észrevenni azokat a pillanatokat, amikor valami valóban éppen történik, legyen szó bármilyen területéről az életnek.
3 munkád, amire a legbüszkébb vagy
Nem tartom magam büszke embernek, a büszkeség szerintem egy felsőbbrendűségi érzéssel is társul. Én pedig nem tartom magam felsőbbrendűnek senkinél. Csak teszem a dolgom, ami igyekszik utat törni magának. Ezért a legutóbbi 3 kollekciómat mondanám, csupán azért, mert ezek a legfrissebbek. Az Önmagamra hajlok vissza mesterdiploma kollekcióm, A hajszálnak is van árnyéka kollekció, illetve a Bújj-bújj zöld ág kollekció. Szándékosan nem csak egy-egy ruhadarabot emelek ki ezekből, mert kollekció egészeként értelmezhetőek leginkább a bennük elmesélt folyamatok.
Az interjú a MOME textil -és divattervező szakával együttműködésben készülő „Future of Fashion” cikksorozatunk keretében jelent meg.
Fotó: Szigligeti Balázs (Önmagamra hajlok vissza), Szarvas Valentin
