A gondolat teremtő erejéről énekel Marge

2022. május 28.
A napokban jelent meg Marge visszatérő albuma, a ZSUZS, amelyhez sorban készülnek a képi anyagok is. Ezúttal a Pendrive című dalhoz forgott egy különleges klip, amelyben Börcsök Viki műkorcsolyázó-táncos látható.

„5 éves vagyok a kiskori felvételeken, akkor kezdtem el korizni pár hónapja – árulta el Börcsök Viktória műkorcsolyázó-táncos. – Odáig rengetegszer volt légúti betegségem, minden mandulámat kiakarták műteni, már időpont is volt a műtétre. Majd a jégpályán megtaláltam önmagam, és minden bajom elmúlt. Az életem részévé vált a sport, viszont mindig is azt éreztem, hogy még van bennem más irányú érdeklődés. Gyerekszínész is voltam a sport mellett, de egy idő után nem ment a kettő együtt. A sportot választottam, de a színészet nagyon hiányzott – amikor felnőttem, a jégrevűben kiéltem mind a két szerelmemet. Viszont tudtam, hogy muszáj továbblépni és bátornak lenni, újba kezdeni mert örökké nem tudom ezt csinálni. Ekkor hagytam mindent hátra és műsorvezetőnek tanultam. Majd a tévé világában újra el kellett helyezkednem műsorvezetőként, és ismét színészként. De miután anyuka lettem, teljesen elvesztettem mindent. Mindent elölről kellett kezdenem, mert sajnos még mindig ott tart a világunk, hogy ha egy nő anyává válik, akkor nagyon nehezen kap újra lehetőségeket, és senki sem számol vele. Miközben meg kell küzdenie azzal is, hogy lépten nyomon szembesül vele, hogy ő mint önálló személy megszűnt létezni, mert valaki anyja és valaki felesége lett. És kutya kötelessége mindezt mosolyogva csinálnia, hisz nőként ez van elrendelve.” Hozzátette, akkor alapította meg az Anyád, hogy van?! anyákról szóló vlogját, amikor ebben a helyzetben találta magát. Tabuk nélkül veséznek ki témákat, ezzel segítve a többi anyukának, utat mutatva az apukáknak is, hogy jobban megértsék, éppen mi zajlik kedvesükben.

gondolat-teremtes-ero-marge

Marge a Pendrive című daláról úgy fogalmazott, ez a gondolat teremtő erejének a híre. „Én ebben hiszek, és próbálom így élni a mindennapjaimat is. Próbálom megáldani szép gondolatokkal a családomat és magamat is, erre tudatosan figyelni. Fontos, aki vagy, sose hagyd, hogy elnyomjanak vagy valaki azt éreztesse veled, hogy nem számítasz. Te vagy a legfontosabb! A dal a férjem lányához (nekem „kapott” lányomhoz) szól. Szeretném, ha hinne magában, hogy mennyire csodálatos és erős lány. Neki szól, hogy tudja, hogy mennyire különleges, erős és csodálatos.”

Börcsök Viki elárulta, számára a reményt adja a dal minden sora, mantraként szokta énekelni, hogy „Teremt a gondolat, számít, aki vagy”: „Egész életemben próbáltam mindenkinek megfelelni, elnyomni magamban a vágyaimat, idomulni a környezetemhez, de ennek vége! Ennek a dalnak a hallatán éreztem azt, hogy mekkora erőt tud adni. Hogy nem szabad feladni, nem szabad elengedni és beletörődni abba, ami nem okoz boldogságot. Még én is csak gyakorlom mindezt, de hiszem, hogy sok ilyen produkcióval egyre többünknek sikerülhet.”

Olvass tovább!