Az én szülővárosom Sárvár, Vas megye világhírű fürdővárosa. Itt jártam ki az iskolákat, éltem át az első szerelmet, csókolóztam barokk zongora alatt és itt írtam meg életem első újságcikkét. Mostanában, ha hazatérek egy-két napra a sűrű időbeosztásom mellett, mindig rácsodálkozom, mennyit változik hónapok alatt az én kis városom. A hely, ami kamaszkorom börtönének tűnt, ahonnan mindig kitörni vágytam, mára a nyugalom szigete lett.
Soha nem féltem a spontán dolgoktól, így ha hirtelen azt érzem, egy napra el kell menekülnöm a nagyvárosból – hogy újra harmóniába kerülhessek önmagammal – gondolkodás nélkül útnak indulok. Egyik ilyen emlékezetes kiruccanásom egy alig 15 órás párizsi szerelmes nap volt, mellyel első fizetésemből leptem meg az akkori kedvesemet. Párizst ennyi idő alatt megismerni lehetetlen, de épp elég arra, hogy megérintsen legendásan romantikus hangulata. Beléd ivódik, és egy életen át ott kering az ereidben, táplálva az érzést, hogy egyszer majd vissza kell térned.
Az őszi hajtás, a sok munka meghozza nem kívánt mellékhatását. Hiába bírja a fizikum, tűri a test a megpróbáltatásokat, a lélek könnyebben elfárad. A múlt héten azt éreztem, ha nem menekülhetek el egy-két napra Budapestről, idő előtt elfogynak a nyáron felhalmozott tartalékaim. Így jött az ötlet, hazamegyek Sárvárra. Hazatérek, de mégis, megpróbálom úgy megélni azt a másfél napot, mintha először találkoznék a várossal. Egy kíváncsi utazó szemével, nyitottságával vágok neki az utazásnak.
A kíváncsi utazó szemével
Valamivel több, mint három óra alatt érkeztünk meg a sárvári vasútállomásra, Budapesten a Déli és a Keleti pályaudvarról is viszonylag sűrűn indulnak vonatok Szombathely irányába. Késő van, így rögtön a szálláshelyre megyünk. Az Adrián Apartman lát minket vendégül éjszakára, kellemes estét töltünk a csinosan berendezett, kétszobás kis lakásban. Hamar elalszunk, a vonatút elcsigázott minket. Csak reménykedhetünk abban, hogy másnapra eláll az eső. Egy napunk van a városra, szeretnénk minél színesebben eltölteni.
Reggel az eső kopogására ébredünk, a napfényes városnézés reményét elmossa a rossz idő. Persze nem csüggedünk, tudjuk, hogy a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben már várnak minket. Az apartman konyhájában főzünk egy kávét, és jól bereggelizünk. Nem kell messze mennünk, szállásunkról gyalog alig pár perc alatt megközelíthető a Sárvárfürdő komplexuma. Alig negyed óra, és már a gyógyvizes medencében ázunk. Úgy tartják, hogy a város vize nem csak a fájó ízületek és a reumatikus panaszok gyógyítója, hanem a lelket is megérinti, feledtetve a hétköznapok gondjait. A 33 fokos külső élménymedencében élvezzük, hogy miközben a meleg vízben úszkálunk, fejünkre csepeg az eső. Ráfekszünk a generált sodrás kényelmes ágyára, és hagyjuk, had utaztasson minket a víz körbe-körbe. Egyre távolabbinak tűnik Budapest és az öltözőszekrényben hagyott mobiltelefonom.
Egy kis múltidézés
A 38 fokos belső medence aztán teljesen új dimenziókat nyit meg a beszélgetésben. Visszarepülünk a gyerekkorba, és Sárvárról mesélek. A Nádasdy várról, a parkról és az arborétumról, ahol most a rossz idő miatt nem sétálhatunk. A gazdag történelmi múlt szinte tapinthatóvá válik, a gyerekkoromban tanároktól és nagy öregektől hallott történetek között kirándulunk. Közben pedig gyógyul a lelkünk. A szentimentalizmus ösvényére lépünk, ahogy ez a beszámoló is elrugaszkodik az élet realitásától. Örülök, hogy így megéljük a pillanatot, néha észre sem vesszük egy átlagos hétfőn, hogy mennyi izgalom, különös kis esemény bújik meg a napi rutin rejtett zugaiban. Élhető filmként is az élet. Néha legalábbis érdemes legalábbis egy-egy epizódszerepet vállalni egy elemelt sorozatban.
A lávaköves masszázson gondolkodom tovább. Azon meg sem lepődöm, hogy a masszőr egy általános iskolai, egykori osztálytárs édesanyja. Kicsi ez a Sárvár. A wellnessfürdő viszont hatalmas. A gyógyfürdő mellett igazi kalandokat tartogat a családi fürdőszárny, mi itt csak kíváncsiságból sétálunk el. Azonban elismerjük, ha lenne velünk pár gyerkőc, biztosan itt töltenénk az egész napot. Szinte még érzem a lávakövek forróságát a hátamon. Anatómiailag utána sem nézek, milyen jó hatásai voltak a kezelésnek, elég a tudat, hogy úgy lépkedem, mintha kicseréltek volna. A súly eltűnt a vállamról. A szaunavilág gőzfürdőjében aztán úgy hiszem, tényleg egy másik világban vagyok. Az antik görög és római kor hangulatát idézi az igényesen kialakított környezet, már meg sem fordul a fejemben, hogy egy percre berohanjak az öltözőbe és rápillantsak a mobiltelefonomra.
Vissza a nyüzsgésbe
A vonaton hazafelé már nem bánjuk az esőt. Így az egész napot tényleg a testi-lelki feltöltődésre szántuk. Én cikket írok, útitársam csendben olvasgat, néha elszundít kicsit. Közeledve Budapesthez újra egy picit a munkáról is beszélünk, de valahogy könnyedebben. Előkerül a közelgő karácsony témája. A nagy baráti vacsora kihagyhatatlan. Aztán egy lehetséges tetoválásról megy a filozofálgatás, gyakran visszatérő dolog ez, akárcsak a kutya téma. A végeredmény mindig ugyan az. A kutyus sokat lenne egyedül, a tetkó pontos helyét pedig soha nem sikerül tökéletesen belőni. Hazaérünk. Budapestre. Már nem tudnék létezni kevésbé nyüzsgő városban. A nyugalom szigete, Sárvár viszont örökre az a város marad nekem, ahol felnőttem.
