Tojáslikőrös mini torták, a húsvét szupersztárjai

2014. április 18.
Ízbolygó nem mással, mint tojáslikőrös tortareceptjével kíván nektek boldog és emlékezetes húsvétot!

Hozzávalók:
6 mini tortához vagy 1 db 20 cm-eshez

Piskóta

3 tojás
3 ek hideg víz
17 dkg cukor
csipet só
100 g liszt
2 tk sütőpor
25 g keményítő

Málnazselé és a sajtkrém

45 dkg fagyasztott málna
2 ek méz
8 zselatinlap
35 dkg sajtkrém
1 vaníliarúd
2,5 dl tejszín
1,5 dl tojáslikőr (1 dl a krémbe+többi díszítéshez)
porcukor
5 ek apróra vágott pisztácia

Elkészítés:

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét 3 ek vízzel kemény habbá verjük, a sárgáját a cukorral habosra keverjük. A lisztet, keményítőt, sütőport összekeverjük és a sárgájához adjuk, majd hozzákeverjük a hab 1/3-át, ezzel fellazítjuk. Elnagyolt mozdulatokkal belekeverjük a maradék fehérjehabot. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, majd 180 fokon 12 perc alatt kisütjük. Ezt követően, ha mini tortákat akarunk készíteni: tiszta konyharuhára borítjuk és desszertgyűrűvel kiszaggatjuk.

Míg sül a piskóta, összerakjuk a málnazselét. Ehhez a málnát mézzel összeforraljuk, ha már besűrűsödött, akkor szűrőn áttörjük. 4 zselatinlapot hideg vízbe áztatunk (egymás után! mert különben összetapadnak!), majd a forró málnavelőben feloldjuk. A fagyasztóba tesszük a tálat, hogy minél előbb beinduljon a dermedés.

A desszertgyűrűkbe/tortaformába sütőpapírcsíkokat szabunk és az aljára teszünk egy piskóta tallért. Erre kenjük a félig megkötött málnavelőt, majd visszateszem a fagyasztóba. (így a leggyorsabb)

A tojáslikőrös krémhez: a Phildalephia sajtkrémhez keverjük a tojáslikőrt és a vaníliát. 2,5 dl tejszínt kemény habbá verünk. A zselatinlapokat hideg vízbe beáztatjuk, majd kinyomkodjuk és 2 evőkanálnyi vízben a tűzön felolvasztjuk.

Belekeverünk 2 ek tejszínt a hőkiegyenlítés végett, majd a zselatint a sajtkrémbe keverjük. Végül hozzáadjuk óvatosan a tejszínt is. A tortákat kiszedjük a hidegről és rákanalazzuk a krémet. Egy éjszakát hűtjük.

Tálalás:

A tortákról a desszertgyűrűt/csatos formát leemeljük, majd lefejtjük körben a papírt a tortákról. 0,5 dl tojáslikőrt kikeverünk sok-sok porcukorral (nagyjából 8-10 eknyi), sűrű, alig folyékony masszát kapunk. Ezt kenjük a torta tetejére, majd megszórjuk apróra vágott pisztáciával vagy mandulával.


Életmód