Bár azt hisszük, hogy nagyon is tudatosan választunk társat, a pszichológusok régóta tudják, hogy igazából olyan tudattalan folyamatok vezérelnek minket a társkeresés során, amelyek segítségével 100%-os pontossággal választjuk ki azt a személyt, akivel pár hónap, év elteltével halál pontosan alakítjuk ki ugyanazt a családi légkört, amiben felnőttünk.
Hasonló a hasonlónak örül
Sóvárogva vágyunk egy olyan kapcsolatra, amelyben a másik ugyanúgy látja a világot mint mi, aki pontosan olyan, mintha a lelki-szellemi ikertestvérünk lenne. Akivel félszavakból értjük egymást. Akivel az első találkozáskor azt keressük, hol és mikor találkoztunk már korábban, mert annyira ismerős a másik. Az ilyen ember azonos családi háttérrel rendelkezik, van az élettörténetünkben valami hasonló motívum. Például ugyanúgy átélte azt, hogy ő volt a család fekete báránya, vagy a szülei mellett érzelmi elhanyagoltságot élt meg, így mindketten különösen érzékenyek leszünk az elutasítással, elhanyagolással szemben. Vagyis hasonló traumák értek minket gyerekkorunkban. Ez persze aztán hajlamosítani fog minket arra, hogy a saját hibáinkat a másikban lássuk meg, és őt hibáztassuk mindenért.
Az ellentétek vonzzák egymást
A következő mély vágyunk, hogy szeretnénk kiegészülni valakivel, aki olyan belső értékeket hordoz, amilyenekre mi nagyon vágyunk, de belőlünk hiányzik. Klasszikus példa erre az a pár, ahol az asszony heves vérmérsékletű, lobbanékony, a férje pedig türelmes, nyugodt, lassú. A másik gyakori felállás, hogy egy eredendően gondoskodó személy olyan partner után néz, aki örömmel veszi, ha valaki gondoskodik róla. Így aztán a kapcsolaton belül egy idő után specializálódnak bizonyos szerepek. Például a precízebb fél lesz a „pénzügyminiszter”, mert képes excel táblában vezetni a kiadásokat, bevételeket, a másik fél pedig a „szórakozásfelelős”, mert rengeteg kreatív ötlete van. A különbségek előnye, hogy tanulhatunk egymástól, elleshetjük, hogyan csinálja a másik azt, ami belőlünk hiányzik. A hátránya viszont, hogy így nem kell kidolgoznom magamban a hiányzó részt, mert azt a párom úgyis betölti. Nem kell a belső munkát elvégeznem, mert úgy is kiegészülök rajta keresztül.
Aki mellett átélhetjük az otthon történteket
Tudattalanul olyat keresünk, akivel ott folytathatjuk az életet, ahol abbahagytuk, amikor leléptünk otthonról. Még akkor is, ha szentül elhatároztuk, hogy soha többé nem akarjuk mindazt a szörnyűséget megélni, amit otthon tapasztaltunk. Nemegyszer szinte kikényszerítjük a másikból azt a magatartást, ami már ismerős tapasztalathoz juttat bennünket. Gyakran úgy érezzük magunkat a társunk mellett, mintha szó szerint körülvenne minket a származási családunk. Ha például egy férfi kisfiúként rengeteg elutasításban részesült, olyan nőt talál, akitől megkapja (vagy kiprovokálja) ugyanezt az elutasítást és megvetést.
