Feltörekvők: Rácz Rebeka, a Rebu Ceramics alkotója

2019. május 07. |

Agyagból formázott túró rudival, fogkrémes tubussal és márkás strandpapuccsal is találkozhatunk Rácz Rebeka egyedi kerámiái között. A Rebu Ceramics alkotója autodidakta módon tanulta meg a kerámiázást mára pedig a mókás, szabálytalan bögréktől egészen a kiállítóterekig jutott.

A művészet elméleti oldala felől fordultál a gyakorlat felé: esztétikát és designelméletet tanultál, aztán egyszer csak jött a kerámia. Hogyan lépett az életedbe a kézművesség?

Tulajdonképpen már régóta jelen volt az életemben, bár kezdetben inkább távolról figyeltem, mi történik a kerámia világában. De minél többet nézegettem mások kerámiáit, annál inkább arra gondoltam, ha ilyeneket lehet, akkor ezt én is meg tudom csinálni!

Arra célzol, hogy manapság kimondottan trend lett a szabálytalan, akár „hibás” tárgyak készítése?

Igen! Úgy látom, hogy a kerámiában, ahogy sok más művészeti ágban is, ma már bátran fel lehet rúgni azokat a szabályokat, amiket eddig kőbe vésettnek gondoltunk. Ez pedig sokkal szabadabb alkotást tesz lehetővé.

Volt valami előzménye az életedben a kézművességnek?

Nem igazán. Mindig is éreztem, hogy nagyon szeretnék valamit csinálni a kezeimmel, volt, hogy szinte azt éreztem, hogy szó szerint égnek a tenyereim. De sokáig nem tudtam, hogyan elégíthetném ki ezt a vágyat. Először fotózni kezdtem, még gimnáziumban: kipróbáltam analóg és digitális fényképezőgépeket, az otthoni előhívást a házi sötétkamrában, de valahogy nem volt az igazi. Az is zavart egy kicsit, hogy akkoriban mindenki fotózott, bejöttek az okostelefonok és mindenki fotós lett.

Mondjuk most a kerámiázásnak van nagy divatja. Te mennyire haladtál párhuzamosan ezzel a trenddel?

Én azt figyeltem meg, hogy a letisztult, szabályos tárgyak, és a népi kerámia mellett új irány jelenik meg. Most már egyre többen ismerik is ezeket a tárgyakat, de szerintem itthon még mindig kevésbé van benne a köztudatban ez a vonal.

Látszik egyébként ez a két tábor a kerámiások között? A klasszikus kerámiások meg az újhullámosok.

Mindenféle irányzat van, rengeteg módon fel lehet osztani az alkotókat. Aszerint, hogy valaki tanulta-e vagy nem, hogy szabályos tárgyakat készít-e vagy nem, használati eszközöket vagy műalkotásokat. Én a tradicionális kerámiával nem érzek semmi közösséget, nem inspirál, nem mozgat meg és nem érzem, hogy bármennyire is a részem lenne.  Ahogy a népi kerámiához sem tudok kapcsolódni, úgy sok fiatal, kortárs alkotóhoz sem. De ez nem egy rossz dolog, sőt, klassz, hogy mindenkinek megvan a maga helye ebben a rendszerben.

Te egyébként hogyan tanultál meg kerámiázni?

Jártam szakkörökre, workshopokra, ezek úgy működnek, hogy nincs semmi kötöttség, amikor tudsz, lemész és elkészítheted a tárgyadat. Aztán jártam Lakatos Ábelhez kerámiázni, az ő kurzusa már valódi tanfolyam volt, az volt talán a legkomolyabb képzés, amiben részt vettem. Aztán viszonylag hamar rájöttem, hogy annyira nem motivál, ha mások is vannak körülöttem, ezért elkezdtem inkább magamban csinálni a tárgyaimat. Még mindig sok mindent nem tudok, de ez nem baj, így mindig lehet tanulni.

Nagyon jellegzetes, egyedi stílusod, formavilágod van. Ez már a kezdetektől megvolt?

Ez nehéz kérdés, mert azt érzem, én nem látom olyan pontosan, hogy mi is az én világom. Nem egy tudatos döntés volt, ez jön belőlem.  Kívülről sokkal könnyebb lehet megítélni: volt például, hogy valaki megjegyezte egy száradó tárgyamra, hogy erről kilométerekről látszik, hogy én készítettem. Fura, de én ezt nem látom annyira. Persze ha most visszanézem a korai tárgyaimat, azért látom bennük megjelenni azt a világot, amit most is szeretek. Sőt, igazság szerint nagyon inspirálónak találom a korai munkáimat! (nevet) Jó visszanézni őket, látni, hogy akkor mennyi mindent nem tudtak még a kezeim, amit mára megtanultak. Az biztos, hogy már a kezdetektől az volt a célom, hogy valami izgalmasat alkossak.

Vannak praktikusabbnak tűnő használati tárgyaid és inkább műtárgynak mondható alkotásaid is. Hogy állsz ezzel a két pólussal?

Ez nagyon izgalmas téma, bár nem is tudom pontosan, melyik tárgyaimra gondolsz, amikor ebbe a két csoportba sorolod őket! (nevet) Amikor elkezdtem kerámiázni, elhatároztam, hogy nem fogok felesleges porfogókat tervezni, ezért inkább használati tárgyakat készítettem. Szerintem ezek – attól függetlenül, hogy használhatod őket, mondjuk beleöntheted valamibe a kávédat – ugyanúgy a műtárgy kategóriájába is beleeshetnek. Ez a kategorizálás nem állandó, a kontextustól függ: ha otthon használod reggelente, akkor használati tárgy, ha kiállítod egy galériában, mert van egy koncepciód, amibe az adott tárgy beleillik, akkor műalkotás. Épp ezért szerintem felesleges ilyen éles határokat húzni. De ez számomra sem egyszerű helyzet: mondjuk vegyük azt, hogy van egy webshopom, ahol olyan tárgyakat árulok, amiket elvileg bárki megvehet, de néhány tárgy kiállításon is szerepelt – akkor hogyan árazzam be ezeket? Nem szeretném szigorúan a képzőművészek közé sorolni magam, de a kézművesek közé sem. Ennek persze vannak előnyei és hátrányai is.

De a kiállításaid azért kialakítottak benned valamiféle képzőművészi identitást?

Nagyon örültem, hogy lehettek kiállításaim és nagyon szeretném, ha lehetnének még. Azt gondolom, hogy ez valahogy közelebb áll hozzám, mint például a vásározás.

Gyakran formázod meg a minket körülvevő leghétköznapibb tárgyainkat: fogkrémet, naptejet, öngyújtót, krémeket és csokoládészeleteket. Honnan jött ez az ötlet?

Szerintem ez onnan jött, hogy kezdetben nagyon sok használati tárgyat készítettem, amiben talán furcsa módon az is egy nehézség, hogy bármit megtehetsz. Te döntöd el a formát, a színeket, a díszítést, mindent. Ehhez képest nagyon nagy felüdülés volt olyan tárgyakat készíteni, amiknél minden adott, neked reprodukálnod kell a részleteket. De természetesen ez sem az én ötletem volt, szerintem ma már nincs is igazán új a nap alatt. Már láttam olyan alkotókat, akik egy az egyben megformáztak tárgyakat a saját stílusukban, szóval nem akarom kisajátítani ezt. Persze a tárgyak kiválasztása már az én döntésem. A csehországi kiállításom alapkoncepcióját az a jelenség adta, hogy gyakran szeretnénk másnak tűnni, mint amilyenek vagyunk, bekapcsolódni trendekbe, bízva benne, hogy akkor majd úgy ítélnek meg minket, ahogy szeretnénk. Ehhez a repülőjegytől kezdve a körömlakkon,  a napszemüvegen és a sushi tálon át rengeteg féle tárgyat megformáztam.

Nekem rögtön egy környezettudatos koncepció jutott eszembe ezekről: hogy ezekből a tárgyakból többnyire elég sokat fogyasztunk, a kerámia pedig konzerválja őket, emlékeztetve a különbségre a maradandó és az eldobható között.    

Persze, ez is benne van. Ezekben a tárgyakban akarva-akaratlanul megjelenik a fogyasztói társadalom kritikája. Az ember óhatatlanul másképp tekint az ilyen a hétköznapi tárgyakra, ha látja őket agyagból elkészítve – pláne, ha ő csinálta őket! (nevet)

A kézművesség fokozódó népszerűségében mintha látszódna az az igény is, hogy a digitális világból kicsit kézzel foghatóbb dolgok felé meneküljünk. Ez mennyire volt meg benned?

Valószínűleg nem tudatosan, de biztosan bennem volt. Nagyon pihentető élmény a kezeiddel csinálni valamit ahelyett, hogy pixeleket bámulnál vagy kék-zöld buborékokban írogatnál a barátaiddal. Nagyon jól ki lehet zárni a világot. Néha egészen hülyének érzem magam, hogy órákig nem is nézek a telefonom kijelzőjére, de a kerámia – sajnos nem elég gyakran – de segít ebben.

Közben viszont muszáj jelen lenni a közösségi médiában – neked is van például Instagram oldalad. Ez mennyire segítség vagy teher?

Azt gondolom, ezt csinálni kell, magadat kell menedzselni. Ez eleinte egyébként nagyon tetszett is: korábban nem volt Instagramom, de amikor már nem tudtam mit kezdeni a sok kerámiával, valaki azt javasolta, hogy az Instagramon kezdjem reklámozni őket. Az Instagram tényleg nagyon jó felület erre, nem tudom hogyan, de számtalan tengerentúli megrendelés is érkezett ezen a platformon keresztül. Viszont mostanában úgy érzem, egyre nagyobb szeletét szakítja ki az alkotásnak. És azt kell, hogy mondjam, ez valamennyire átformálta az életemet, a személyiségemet is. A kiállításomon volt egy kerámiából készült felirat: „A hundred likes a day keeps the doctor away”. Én is része vagyok ennek az egésznek, de állandóan figyelek, hogy ne vegye át az irányítást, ne tereljen el önmagamtól és ne függjek tőle.

A kerámiázást a főállásodnak tekinted?

Abszolút, ez fejben egy teljes állás – meg még egy fél. Most sajnos nem is tudok mást csinálni mellette, ez kicsit zavar is. De kitalálni a tárgyakat, a formát,  festést, aztán foglalkozni a marketinggel, az eladással, a vásározással, ez baromi sok idő. Szeretem, hogy a magam ura vagyok, bár pont nemrég olvastam valahol, hogy az a legjobb abban, ha a magad ura vagy, hogy végigdolgozhatod az összes pirosbetűs ünnepet! (nevet) Szóval ez nehéz helyzet is, mert az ember sokszor nem adja meg magának az alkalmat a kikapcsolásra, mostanában igyekszem ezen változtatni.

 

Rebekával és a szuper kerámiáival találkozhattok május 11-én a Lumenben a Markett vásáron, de megtalálhatjátok az Instagram oldalán és saját weboldalán is!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód