Urbánus arcoknak

2013. július 22. |

A Merlin fogalom a klubéletben. A Budapest központjában található kulturális és szórakoztatóközpont a világ bármelyik nagyvárosában megállná a helyét. Örüljünk, hogy nem kell túl messzire mennünk, ha jól és Európában akarjuk érezni magunkat.

Dietrich, Kennedy és a progresszív kultúrára nyitott fiatalok legkedvesebb városa után kitalálói évekkel ezelőtt Merlin Berlinnek akarták keresztelni az egykori színházépületben létrejövő új világot – amely végül maradt Merlin, és Kennedy híres mondata után szabadon (Ich bin ein Berliner!) megszületett a szlogen is: Ich bin ein Merliner.
A Merlin tudja, mi zajlik a világban, és igyekszik is irányt mutatni, sőt még frissen elkapni a levegőben lévő trendeket. Környezettudatosan gondolkodik, például újrahasznosítja a jegyeket, és összehozza a partikultúrát a magaskultúrával. Színházi előadások, kerekasztal-beszélgetések, világmegváltás folyik a falak között esténként, éjszaka nagyszerű bulik, a legjobb arcokkal és világhírű DJ-kkel.
Divatérzékenyek törzshelyéről van szó, merthogy itt tényleg számít a megjelenés. „Végre egy hely, ahová fel lehet öltözni” – sóhajtott egyik ismerősünk a Merlinbe készülődve, ahol rendszeresen rendeznek dresszkódos, tematikus estéket, amelyekről aztán sokáig lehet beszélni a városban. A szinte állandó fashion networking mellett a legközelebbi jeles esemény a farsang (január 30.) lesz, amely idén popsztáros – vagyis illik minimum popsztárnak, maximum zenei legendának, ikonnak öltözni.
A koktélok és a konyha is jó, organikus mediterrán, kalóriaszegény, de ha Berlinből jön vendégünk, neki kérjünk marhapörköltet, hogy valami mást is kapjon, mint amit otthon már megszokott.
Infó: www.merlinbudapest.org

[Marie Claire, 2010. február]

[1]

References

  1. ^ www.merlinbudapest.org (www.merlinbudapest.org)

‘),

Még több Ez+Az