Minden korszaknak megvan a maga előnye és hátránya a kisgyerekes családok szempontjából is. Szegény anyámnak nem állt a rendelkezésére mobilapp, hogy a hűtő tartalma alapján megmondja, mit főzzön vacsorára, és csipogva jelezze, hogy melyik boltban kapja meg a mégis hiányzó alapanyagokat, de ha 2 perccel zárás előtt beesett a boltba, két gyerekkel, akiket két különböző különóráról szedett össze munka után, akkor legalább lelkiismeret-furdalás nélkül vághatta be a kosárba a parasztreggeli hozzávalóit, mert biztos nem ömlött minden fórumról a „szaranya-shaming” a mirelit vacsora miatt.
Tudjuk, hogy a gyerekkori élmények meghatározóak a későbbi táplálkozás szempontjából, nekem is megmaradt a parasztreggeli kedves ételnek, az pedig már más lapra tartozik, hogy most már tényleg reggelire készítem. Főleg akkor, ha valami durva egész napos program néz ki, és tudom, hogy nem lesz idő ebédelni, vagy egyszerűen el akarom mismásolni a hétvégéi főzőcskézést, és inkább a brutális reggeli etetés mellett voksolok.
A napokban utána akartam nézni, hogy vajon a parasztreggeli, mint műfaj, honnan jön. Mert az, hogy a kedves parasztcsalád rengeteg szalonnát meg hagymát meg krumplit sütött össze tojással, és ezt reggelizték, azt viszonylag kétlem. A paraszt – a szó minden sértő és pejoratív felhangja nélkül – általában egyszerű földműves volt, és reggel négykor, mikor felkelt, nem ilyen reggelivel indította a napot. De sajnos hiába kutattam órákon át ennek az ételnek az eredete után, egy hangot nem találtam róla. Két verzióra tudok tippelni – az egyik a századfordulós, kockás terítős, óbudai kisvendéglők világa, ahol a késő délután ébredező, nagyon éhes, kissé másnapos vendégek azonnal akartak valami nagyon laktató, ütős reggelit, ami aztán a vidéki nosztalgia nevében megkapta a parasztreggeli elnevezést. A másik tippem a brojler csirke szagú hetvenes évek, amikor még elhittük, hogy a mélyhűtött sült krumpli némi hagyma- és paprikakockával, a mélyhűtőből előkapva háziasnak számít, ha a nevében benne van az, hogy paraszt.
Tulajdonképpen mindegy is – lényeg, hogy van nekünk egy a szalonnás, hagymás, kolbászos, krumplis ételünk, amit gyakorlatilag bárhogy dúsíthatunk, süthetjük gázon és sütőben, rántottásan és omlettesen, a végeredmény egy fokkal sem lesz könnyedebb, mint a britek kedvenc reggelije vagy jól felturbózott spanyol tortilla. Azért, ha valakinek biztos infója van a keletkezését illetően, várom a megfejtéseket!
A receptért kattints a Nosalty ízHUSZÁR blogra.
