Hogy mi a legnehezebb a február végi, március elejei időszakban? Kivárni, hogy a tél még kirúgkapálja magát, és aztán eltűnjön, lehetőleg november végéig. Az csak egy dolog, hogy az ember alig várja, hogy levegye a lassan ránőtt téli kabátot, de a főzés…mert szögezzük le, hogy bár nagyon szeretem a sütőtököt (biztos nem vagyok ezzel egyedül) meg a céklát és a csicsókát, de…
…mégis, ilyenkor alig bírom kivárni, hogy az első medvehagymák kidugják zöld kis buksijukat a földből, és én ehessem vajas kenyérhez, rizottóba, körbetekerjek vele egy valamilyen lágy sajtot, vagy hogy csak krémlevesként végezze a konyhámban. Bár a kis zöld levél megjelent már a piacon, egy árustól megtudtam, ez bizony csak fóliás. Így aztán jobb híján a korábban is elérhető más hagymákkal vigasztalódok ilyenkor.
Tavasszal valamiért amúgy is rajtam van a rizses egytálétel-mánia, tavalyi kedvencem a kínai sült rizs, a chop suey volt, idén ez – az állítólag görög – zöldséges rizs lett a befutó. Amit nagyon érdekesnek találtam benne, mármint a megjegyezhetetlen neve mellett, az az, hogy első blikkre rizottónak tűnik, mégis, az általam átnyálazott összes recept sima rizst írt a hozzávalók listájára. Az ételnek egyébként van egy testvére is, ami a szintén nem egyszerű spankorizo névre hallgat, és az ebben az ételben a póréhagymának jutott főszerep ott a spenóté. A többi ugyanúgy működik. Az receptek általában fenyőmagot írtak, de én ezt kiváltottam mandulával – szerintem így is nagyon jó lett.
Nem állítom, hogy életem legfrenetikusabb gasztronómiai élménye volt, viszont kétség kívül olcsó, szezonális, gyors, sőt, jó eséllyel még nagyon vásárolnunk sem kell, mielőtt nekiállunk. Ha valaki hiányolná belőle a húst – bár tényleg nem kell mindig húst enni – , én egy kis kockázott bacont vagy maradék sült húst tudnék elképzelni mellé. Ha bármelyik verzió megnyerte a tetszéseteket, hajrá, és nyugi, tényleg mindjárt itt a tavasz!
A receptért kattints a Nosalty ízHUSZÁR blogra!
