Rómát nem véletlenül hívják az örök városnak: egyszerűen nem lehet betelni a kulturális látnivalókkal és a gasztronómiai ínyencségekkel. Akár első alkalommal próbálunk meg végigrohanni háromezer év történelmi hagyatékán, akár visszajáró rajongókként fedezzük fel a metropolisz újabb és újabb, kevésbé ismert szegleteit, egy dolog biztos: ennünk kell.
Piazza Navona
Éppen ezért ebben a cikksorozatban gasztronómiai szemüvegen át mutatjuk be Róma Olaszország egy-egy városát, vagy régióját, ahol a szerkesztőség valamely tagja megfordult, és a helyi gasztronómia bemutatásán túl konkrét helyeket és ételeket is ajánlunk, amiket szerintünk vétek lenne kihagyni. Szóval gasztrokalandra fel!
Ha Olaszország, akkor kávé, kávé, kávé… na meg fagylalt
Az olaszokban az az egyik legvonzóbb, hogy még a rossz kávéjuk is marhajó (mondjuk specialty kávézók frontján mi is bitang erősek vagyunk). A mondás persze a mai napig tartja magát, miszerint dél után megvető tekintettel illetnek, ha tejes kávét rendel a turista – ez azonban alaptalan, én legalábbis tejeskávéfüggőként sem szembesültem semmilyen atrocitással. Szóval ha épp cappuccinora vágytok este hatkor, nyugodtan rendeljetek.
Nekünk családilag a Pantheonnal átellenben megbújó Tazza d’Oro volt az abszolút kedvenc kávézónk, ahol egészen elmondhatatlanul finom kávét készítettek. Bár kimondottan utálom a tejhabot, itt azonban repetáztam volna belőle, szuvenírnek meg bevásároltam egy adag kávékapszulát, amit a saját pörkölésű kávéjukkal töltenek meg.
A fagylaltra is nagyjából ugyanaz áll, mint a kávéra: nem nagyon lehet rosszat találni. Persze Rómában is van különbség az egyes gelateriak között, de ez sokkal inkább abból adódik, hogy vannak annyira csodálatos fagyiműhelyek, hogy szinte bűntudatot érez az ember, amiért megeszi a remekművüket. Ilyen például a Gelateria del Teatro, ahol számtalan különleges ízpárosítást kóstolhatunk meg (tejszínes-zsályás málnafagyi, te úristen!), és ahol minden nyalásnyi fagylalton érezni, hogy a tejszín tejszínből, a cukor cukorból, a gyümölcs pedig gyümölcsből van!
Róma gasztrocentrumai
Ponte és Parione: ez a két rioni, vagyis kerület Róma legfestőibb, kacskaringós kis utcák alkotta történelmi belvárosa, a Tevere kanyarulatában. Nincs olyan utcája, ahol ne botlanánk bele egy hangulatos trattoriába, cuki gelateriába, vagy aranyos bisztróba – a fentebb említett két kedvenc helyünk is itt található. Gasztrofellegvár, turistanyomor nélkül (leszámítva a Pantheon és a Piazza Navona környékét).
Trastevere: ez a folyón túli városrész az igazi Róma, legalábbis a helyiek szerint, amit leginkább arra értenek, hogy itt laknak is emberek. Ennek megfelelően a környék szupermenő modern helyekkel és hagyományos éttermekkel egyaránt tele van. Utóbbi csoportba tartozik a friss házi tésztájáról híres Tonnarello, amit tényleg kár lenne kihagyni.
Sant’Angelo: ez a kis kerület leginkább arról híres, hogy itt állt Európa legkésőbb felszámolt gettója (mármint a 2. világháború előtt). A helyi kóser konyha azonban alapjaiban befolyásolta a ma ismert római konyhát – többek között a zsidó articsóka is innen származik.
Na de miket érdemes megkóstolni – római specialitások
A négy helyi tészta: cacio e pepe, carbonara, amatriciana, gricia. Ami közös bennük az az egyszerűség nagyszerűsége, mindegyik csak pár alapanyagból áll, de pont ettől a letisztultságtól ellenállhatatlanok.
Articsóka: az articsókaszezon nagyjából novemberben kezdődik, és a tél vége felé csúcsosodik ki, így ilyenkor mindenképpen érdemes kipróbálni a két meghatározó articsókaspecialitás egyikét. A carciofi alla giudía, vagyis a zsidó articsóka esetében olajban sütik ki a zöldséget, míg a római verzióban (carciofi alla romana) fűszeres, fehérboros olívaolajon párolják puhára az articsókaszívet.
Supplí: az echte római street food egy-két darab ebből a paradicsomos lében főtt, sajttal összekevert, majd kirántott rizsgolyóból.
Pinsa: ez az ovális formájú specialitás valahol a pizza és a focaccia közt van félúton, ennek megfelelően pedig kívül ropogós, belül viszont puha és levegős. Neve a pinsere igéből származik, melynek jelentése „nyújtani”, és abban tér el a pizzától, hogy nagyobb a víztartalma, sokkal hosszabb (legalább 24 óra) a kelesztési ideje, a tészta pedig búza helyett/mellett szója-, rizs-, árpa-, valamint köleslisztet is tartalmazhat. Állítólag már az ókori rómaiak is fogyasztották, akkoriban azonban még kenyérféleként funkcionált, míg ma inkább a pizza alternatívájaként kínálják városszerte. Mi a Pinsa M’Po-ban ismerkedtünk meg vele, és mondanom sem kell, hogy egy gyönyörű barátság vette kezdetét – azóta már itthon is kipróbáltam.
Az isteni olasz pinsa
Távol a tömeg zajától, avagy pár kultúrtipp a tömegfóbiásoknak
Bernini-szobrok: bármilyen közhelyes morbid is, érdemes végigjárni az Angyalok és Démonok 4 gyilkossági helyszínét. A Piazza Navona és a Szent Péter tér ugyan első számú turistacélpont, de szerencsére a nagy tereken eloszlik a tömeg. Ezzel szemben a Santa Maria della Vittoria, illetve a Santa Maria del Popolo igazi gyöngyszemek, ahol még nyáron is alig lézengtek páran, és amiket nem csak a Bernini-szobrok miatt érdemes felkeresni.
Aventinus domb: a hét római domb egyike, amit gyönyörű kis parkok uralnak, a Giardino degli Aranci narancsfákkal teli parkját mindenképpen érdemes felkeresni. Onnan egy narancshajításnyira pedig érdemes belesni a máltai lovagrend rezidenciájának kulcslyukán, ahol páratlan panorámával találkozunk.
Vatikáni kertek
Vatikáni kertek: amilyen elviselhetetlenül zsúfolt a Vatikáni múzeumok, annyira szellős és nyugodt a park, amit egy kétórás, kiscsoportos, angol/német nyelvű idegenvezetés keretén belül lehet felkeresni. A gyönyörű francia, angol és olasz stílusú kertek után pedig a múzeumokat is felkereshetjük a jegyünkkel.
Isola Tiberina: aprócska, ám annál hangulatosabb sziget a Tevere közepén, amin gyakorlatilag egy templom és egy-két bolt található – a fagylalt természetesen itt is isteni!
A cikkhez innen lestem, nehogy hülyeséget írjak: Great Italian Chefs, gourmetaly, pinsa romana.
A pinsa receptjéért kattints a Nosalty oldalára!
