Október vége felé párnapos kiruccanást tettünk a fények városába – azt, hogy első párizsi látogatásomat ősszel szeretném megejteni, akkor határoztam el, mikor tizenévesen a kezembe került Hemingway Vándorünnepe. Gourmet létünkre persze az utazás előtt a néznivalók mellett a megkóstolandó ételeket is listába szedtük, hiszen a francia konyha a világ egyik leggazdagabbikja, nem akartunk semmiről sem lemaradni.
Ehhez képest persze mire a reptérről bekecmeregtünk a szállásra már nagyjából a cipőtalpat is megettük volna, ha jól fűszerezik. Legnagyobb szerencsénkre montmartre-i hostelünk csodálatos környéken volt, ahol tényleg MINDEN utcára jutott legalább egy szuper pékség és egy hangulatos kis bisztró vagy kávézó – szigorúan csakis századfordulós, utcasarki épületben.
A párizsi utcaképet egyszerűen nem lehet megunni – akárcsak azt a sok-sok finomságot, amit a szép bejáratok rejtenek
Mi is egy ilyenbe estünk be karikás szemekkel és korgó gyomorral – La Galette des Moulins volt a hely neve, és minden sztereotip francia vendéglátóhely-kritériumnak megfelelt: apró, keskeny kis helyiség, szuperaranyos utcafront, zsúfolt, angolul pedig természetesen senki nem beszél. Szerencsére a nonverbális kommunikációt a húszas évei közepére mindenki tökéletesíti, ennek segítségével pedig viszonylag gyorsan kiválasztottuk a nekünk legjobban tetsző krumplis valamit, amit gyorsan megmelegítettek, így egy perccel később már a világ legkeskenyebb és legindokolatlanabb teraszán falatoztunk.
A krumplis valami pedig egészen mennyei volt, csak úgy tocsogott a tejszínben és a sajtban – na így ismerkedtem meg a tartiflette-tel.
Párizst persze kimaxoltuk abban a pár napban, a tartiflette emléke pedig utána is velem maradt, így nem volt más választásom, mint elkészíteni. ¯\_(ツ)_/¯
Azt addigra már kiderítettem, hogy a recept Franciaországon belül Savoya régióból származik, amit neve is jelez: a tartifle ugyanis nem más, mint a burgonya savoyai elnevezése. A krumpli ugyanúgy megkerülhetetlen alapanyag a francia konyhában, mint a magyarban, így nem meglepő, hogy ennek a fogásnak is ez az alapja. Ami pedig a sajtokat illeti, azokat meg egyenesen imádja minden francia ember – arrafelé főleg a lágy, krémes, zsírdús fajtákat, elég csak a nálunk is népszerű brie-re vagy camembert-re gondolni.
A burgonya és a sajt párosan persze nem egy francia ételben megfigyelhető, és nem is könnyű kiigazodni a sok egyformán ínycsiklandó, ám alapanyagaiban, vagy elkészítési módjában eltérő recept között.
- A gratin dauphinois-ban például nyers a burgonya, amit tejjel, tejszínnel, vagy a kettő keverékével sütnek össze. Sajt ebbe nem kerül.
- Ezzel szemben a gratin savoyard-nál már megjelenik a sajt, a burgonya pedig előfőzött állapotban kerül az ételbe.
- A wikipedia szerint a tartiflette alapja azonban nem ezek, hanem a péilâ, amibe olajban elősütött krumpli és Reblochon sajt kerül.
A tartiflette mindezek legjobb tulajdonságait ötvözi és tesz rá még egy lapáttal. A burgonya előfőzve kerül az ételbe, amit a tejszín mellett hagymával, szalonnával és fehérborral dúsítanak. A tradicionális verzió szerint ebbe is a már említett Reblochon sajt kerül – egyes receptek szerint szeletelve kell a tetejét befedni vele, míg mások szimplán félbevágják a félkilós sajtgurigát és lazán a rétegezett krumpli tetejére helyezik.
Rengeteg lágy sajt, hagyma, fehérbor, szalonna tejszín – ezzel a kezdéssel nem lehet mellélőni!
Az én verzióm persze nem mondható a legautentikusabbnak: a mutatvány ott elbukott, hogy nem tudtam Reblochon sajtot szerezni, így jobbfajta brie és camembert sajtokkal pótoltam ezt a hiányt. A hagyma-szalonna-fehérbor hármasát az egyszerűség kedvéért a tejszín felével egy csodás szósszá főztem össze – ez önmagában megállná a helyét bármilyen gratinben vagy akár tészta szószaként. A krumplit persze előfőztem én is, a rétegezést pedig az arányosság elvét szem előtt tartva ejtettem meg az alábbi módon: hagymás mártás, főtt burgonya, sajt, burgonya, hagymás mártás, tejszín, burgonya, sajt. A sajtok közül nálam a közepére camember-t került, mert az volt a folyósabb, és a masszívabb brie-t szeleteltem a tetejére, hogy így kicsit formásabb legyen sütés után is.
A rétegezés után nincs is más hátra, mehet az ételköltemény a sütőbe. 15-20 perc elég is neki, hiszen a burgonya már megfőtt, a sütőben csak összeforraljuk a többi réteggel. Akkor tökéletes, amikor a sajt aranybarna, oldalt pedig csak úgy rotyog a sok boldog tejszínbuborék. A sütőből kivéve adjunk neki egy pár percet pihenni, majd neki is eshetünk. Savanyúsággal nagyon jól csúszik, de magában is tökéletes, laktató fogás. Másnap hidegen is tökéletes csemege, ez esetben azonban figyeljünk rá, hogy lefedve kerüljön a hűtőbe, a sok sajt miatt ugyanis meglehetősen erős… fogalmazzunk úgy: bukéja lesz a tartiflette-nek. Mert bár lehet, az én verzióm nem hagyománykövető, de ízre pontosan azt hozta, amire Párizs óta vágytam, így pedig számomra ez már csak tartiflette marad.
A receptért kattints a Nosalty oldalára!
