Szardíniai gyorstalpaló
A sziget Olaszország, Spanyolország, Tunézia és Korzika között helyezkedik el a Földközi-tengeren. Olaszul ‘Sardegna’ névre hallgat, őslakosai a szárdok, és kicsivel több, mint 1,5 millióan élnek itt. Egyáltalán nem túlzsúfolt, még a turistaszezon idején is elviselhető, szezonon kívül pedig szinte beleolvadhatunk a helyiek közé. Tengerpartjainak hosszánál csak a napsütéses óráinak száma magasabb.
A sziget mozgalmas történelmének köszönhetően gasztronómiájában az elmaradhatatlan olasz alapok spanyol és arab jegyekkel keverednek.
Így került a gnocchiba sáfrány, a pizzába burgonya és a desszertekbe sós sajtok, illetve méz.
Pásztorok, pásztorok…
Érdekes módon, annak ellenére, hogy szigetről beszélünk, a halászatnak és a halfogyasztásnak nincs akkora hagyománya, mint gondolnánk – a helyiek hagyományosan pásztorkodásból éltek/élnek, mely két fontos gasztronómiai jellegzetességet vonz magával: a sokszínű kenyér és tészta kultúráját, illetve a juhtejből készült pecorinot, mely mára a legnépszerűbb olasz sajtok egyike.
A pásztorok a sziget kulcsfigurái kulináris szempontból, hiszen a legnépszerűbb élelmiszerek alapanyagait a helyiek állattartásból nyerik, sőt, számos főzési hagyomány és fogás az ő életmódjuk hatására alakulhatott ki.
Jellegzetes szárd fogások
Az egyik legfontosabb pásztorfogás a szárd kenyér: a pane carasau. Ez egy ostyaszerű vékony lap, mely száraz és ropogós, így sokáig eltartható, és hosszú útra is alkalmas. Megpirítva, sóval, borssal, helyi olívaolajjal meglocsolva egyszerűen mennyei.
Articsóka, sebadas con miele (sajttal töltött égetett tészta), civraxu (pékárú), malloreddus (tészta), abbamele (méz), vörös és fehérborok, csak hogy pár helyi kuriózumot említsünk. A szardíniai articsókát a világ egyik legjobbjaként tartják számon, és a zöldségek homárjának is nevezik.
A pecorino sajt nagy tiszteletnek örvend a szigeten, illetve ricottából készül a legtöbb híres édesség is, a casadinas vagy a seadas.
Egy intenzív több napos szardíniai nyaralás alatt szerzett élmények és non-stop evés-ivás ihlette ezt a a 3 részes cikksorozat, amiben igazán különleges és meghatározó recepteket készítek el és mutatok be, annyi kis csavarral hogy leginkább itthoni, szezonális alapanyagokat használok. Első körben egy tipikus szárd specialitás hoztam.
Malloreddus, a szárd nokedli
A mallerddust, szárd nokedlinek illetve gnocchetti sardi-nak is szoktak nevezni, ez lesz a fogásunk alapja. A nálunk ismert gnocchira leginkább az alakja hasonlít, viszont a tészta hagyományos durumlisztes tészta vízzel keverve, és nem krumpli alapú. A tésztába sáfrány is kerül!
Régen fonott vesszőkosár oldalán hempergették meg a tésztanudlikat, ma már erre van egy külön eszközük, de egy villa is megteszi, ne aggódjatok. A tésztát magam készítettem. Az egyik fő alkotó eleme a durumliszt, de én most hagyományos búza- és egy kevés réteslisztet használtam.
A másik a sáfrány, amit langyos vízben áztattam pár percig. Hagyományosan kézzel gyúrják a gnocchikat, de megkönnyítve a helyzetemet én robotgépben dolgoztam össze, viszont magam formáztam a kis kagylókat.
Ha ezt is elkészítenéd:
A malloreddust kolbászhúsos-paradicsomos raguval kínálják, az én receptem viszont ezúttal pikáns, paradicsomos sütőtökszósszal, dióval és pecorinoval készült. Bár nem lepődnék meg azon sem, ha Szardínián is készítenének hasonlót…
Készítettem egy fűszeres paradicsomos alapot, amibe került prosciutto, fokhagyma, rozmaring, chili, fehérbor, és sütőben vajpuhára sütött kanadai tök(püré). Ebből egy ízekben gazdag, sűrű és krémes szószt főztem. A tésztát frissen lobogó sós vízben kifőztem, majd vajon lepirítottam, aztán az egészet összeforgattam szószostul, mindenestül. Pirított dióval és pecorino forgácsokkal tálaltam.
Olasz bevándorlóknak köszönhetően világszerte rengeteg változata elterjedt. Külön érdekesség, hogy néhány dél-amerikai országban rendszeresen tartanak „gnocchi-napot”, leginkább a hónap vége fele, amikor is költséghatékony fogásként fogyasztják, az erősen leapadt pénztárcákhoz igazodva.
A receptért kattints a Nosalty oldalára!
