Kapszulakollekció készül a legnagyobb magyar autómárkának

2014. június 15.
Még alig ért véget a myOpel autódesign versenye, a közel félmilliónyi hazai járművel büszkélkedő Opel megint valami nagy dobásra készül: ősszel érkezik neves magyar tervezők összefogásában az exkluzív MyOpel kapszulakollekció!

 

A myOpel verseny a napokban zárult le, nyertese – és egyben az utolsó szögig felújított Opel Corsa boldog új tulajdonosa – Kiss Dóra, ELTE BTK kommunikáció szakos hallgatója lett, akiről kiderült, hogy szabadidejében is szívesen rajzol, és nem ez az első pályázata, amin indult. Ezúttal egy türkizbe hajló tollakkal ékes dizájnnal hódította meg a zsűri szívét.

A pályázatot egyébként igen nagy érdeklődés kísérte: több mint száz pályamű érkezett a myopel.hu oldalán keresztül a leadási határidőig. Végül a tíz legtöbb szavazatot kapó tervből szemezgetett a rendkívül sokszínű bírálóbizottság, melynek tagja volt a Je suis belle csapata (Dévényi Dalma és Kiss Tibor), Juhos Janka ékszertervező, Kovács Ági designer, Mike Tamás airbrush művész, valamint Konkoly Ágnes 2012-es szépségkirálynő is – utóbbi a nyertes autó korábbi használója. A nagykorú autót kívül-belül átvizsgálták és felújították, kapott napfénytetőt és klímát, és nem utolsósorban a nyertes egyetemista saját tervét is rávarázsolta Mike Tamás airbrush művész, aki a hazai gyorsulási versenyek hivatalos sisakdizájn-tervezője. Emellett a szavazatok is igen sokat értek, ugyanis az egyik szavazó egymillió forinttal gazdagodott.

A rendkívül inspiráló együttműködésen felbuzdulva a zsűritagok egy közös öltözékkollekció létrehozása mellett döntöttek, mely kereskedelmi forgalomban ugyan nem fog kerülni, azonban az Opel tulajdonosok ősszel egy újabb nyereményjáték keretében megnyerhetik őket.