Van máááásik

2014. november 21.
Pár évvel ezelőttig a cukrászdába járás klasszikusan a kisgyerekkorhoz, illetve a nyugdíjas évek „ötye" traccspartijaihoz kapcsolódott Magyarországon. Egészen addig, amíg Horváth Eszter és Lábady Gergő meg nem alkották az addig ismeretlen designcukrászda fogalmat és nyitották meg a SUGAR!-t.

Designcukrászda, évente kiadott süteménykollekciók, amikkel párhuzamosan a cukrászda belső dekorációja, kirakata, étel- és itallapja is változik – olyan folyamatos megújulás ez, amivel egyetlen más cukrászat sem büszkélkedhet. Innováció, amit ők mézes-mázos-cukorkás-habos álomba csomagolnak és meggyel a tetején tálalnak, ami mára szinte természetes is lett az odalátogatók számára. Mert egy álom miatt lépünk be a SUGAR! ajtaján, egy régóta dédelgetett és talán még soha meg nem élt álom miatt – a környezet és a sütemények fantáziadús választéka visszarepít minket a vágyott, békés gyermekkorba, amikor még minden megtörténhetett, a lenn fenn volt, a kinn benn, az édes lehetett sós és fordítva, amikor egyetlen problémánk az volt, kérjünk-e még tejszínhabot a három gombócos tölcséres fagyinkra.

A SUGAR! megteremtette a felnőtt álmodozás ideális helyszínét, nagyon is valóságos formában. Itt lehetsz huncut, ha akarod, nyolcféle feltéttel kéred a tejberizst és öt szívószállal a shaket, keverheted a cukorkákat és szedhetsz belőlük amennyit csak akarsz, senki nem fog rád szólni. Évente átfazonírozott süteménykollekcióikkal pedig más-más álomvilágba repítenek a látvány és ízek mentén: utaztunk már velük az ismeretlenebbnek számító japán sütikultúra megkóstolására Tokióba, a felhőkarcolók New Yorkjába, de duruzsolt már fülünkben harmonikaszó is, miközben a Párizs kollekcióval megjártuk az Eiffel –tornyot vagy hajókáztunk a Szajnán. Legutóbb fantáziavilág öltött testet, a legeslegfantáziadúsabb Candy Land, ahol semmi sem az volt, ami: a fák óriási nyalókák, a nyalókák viszont sütemények, a kerítés cukorból volt, ellenben a cukorka gyümölcsös desszertköltemény. Megannyi sosemvolt íz kombináció, különleges és minőségi alapanyagokból, szeretettel és határtalan fantáziával tálalva.

A változást nagy általánosságban nem szeretjük, ám a változás jó dolog, a SUGAR!-nél pedig valami mennyei. Mert igen, itt az új kollekció! És hogy hova utazunk idén? A cirkuszi sátrak titokzatos, hőn vágyott világába, harsonával, gyerekzsivajjal, cukorkás papírok zörgésével, bohócok vicceivel és lélegzetelállító artistamutatványokkal! Vár a Manézs, de itt még jegyet sem kell váltani az előadásra, nincs rossz hely a nézőtéren. És milyen ízű is ez a világ? A már megszokott ízek mellett új, „cirkuszosabb” ízek is születtek, például a tonkababos áfonya mousse szelet, olyan álomszerű hozzávalókkal, mint a feketeribiszke puhazselé, Valrhona csokiganázzsal és krokantmogyorós tejkaramellával. Sok-sok gyümölcsös ízt rejt a kollekció, többek között zöldalma, meggy,körte, áfonya, feketeribiszke, eper, kókusz és egy ritka, Franciaországból származó vilmoskörte, püré formában. Nem feledkeztek meg a vattacukorról sem, no meg a régi kedves eckler fánkról, amit földimogyoróval és baracklekvárral töltve is kérhetünk. Az alakjukra ügyelők se keseredjenek el, két új, egészségtudatos sütemény is megbújik a porondon: egy ínycsiklandó étcsokis-lime-os-ananászos bolondság és egy epres-étcsokis csudaság.

Nevüket nem meghazudtolva idén is legalább annyi időt szántak a külcsínre, mint a belbecsre, azaz az ízek tobzódása mellett megint elképesztő design bravúrokkal rukkolnak elő: a sütemények a cirkuszi sátor mellé állított óriáskerék és dodzsem alakját ugyanúgy visszaadják, mint a mozgóárustól vett cukorba mártott alma, földimogyorós zacskó, szendvics vagy perec formavilágát. De kikérhetjük a porondmester nyakkendőjét is, ha pedig mindig ellenállhatatlan vonzalmat éreztünk egy bohóc iránt, most őt is elfogyaszthatjuk!

Egy szürke, borongós délután engedjünk a cirkusz varázslatos világának és adjunk teret álmainknak, hagyjuk, hogy a bennünk élő gyerek válasszon a süteményespultból. És igen, kell az a plusz tejszínhab!