Újra dübörög az óra és az ékszer piaca

2021. október 04.
Az ékszerpiacon különlegesnek számít a 30 éves Juta Óra-Ékszer, amit két lánytestvér vezet.

1991-ben Simon Péter és Németországban élő unokatestvére, Zinner Tamás ékszerüzletet nyitott az Erzsébet körúton. A közös céget ‒ Tamás és testvére, Juli neve után ‒ Jutának keresztelték. Ahogy bővültek, több jótékonysági Juta-bált is szerveztek. Az első est fővédnöke Göncz Árpádné volt. Zinner Tamás néhány évvel később elbúcsúzott a cégtől. Amikor Simon Péter 2015-ben visszavonult, a Juta Óra-Ékszer. vezetését két lányára, Zsuzsára és Annára bízta.

Út a fiatalokhoz

„Már kisgyerekként bejártunk apuhoz az Erzsébet körútra. Alig értük föl a kasszát, de kérdeztük a vevőket, hogy miben segíthetünk. A dolgozók megengedték, hogy mi üssük be a tételeket, közben mindenki izgult, el ne nyomjuk az összegeket” – idézi fel Zsuzsa.

Anna a Külkereskedelmi Főiskola után jelentkezett a pszichológia szakra, de végül ő is a Jutához csatlakozott. „Tele voltunk ötletekkel, és apukánk hagyta, hogy kipróbáljuk magunkat és hibázzunk, mert úgy gondolta, abból tanulunk a legtöbbet. Felismerte azt is, hogy mi könnyebben megtaláljuk az utat a fiatalabb generációhoz” ‒ meséli.

Zsuzsa, miután a híres világmárka, a Pandora ékszereibe egy müncheni kiállításon beleszeretett, bebizonyította a rátermettségét a dán cégnek, és 2009-ben ő lehetett a Pandora Ékszer Magyarország Kft. első ügyvezető igazgatója. Korábban, a Simon család vezette be a legendás Calvin Klein termékeit is a hazai piacra. Jó érzékkel választják ki azokat a márkákat, amelyekben komoly lehetőségek rejlenek. A harmincéves évfordulóra, a portfóliót, egyedi válogatású, olasz aranyékszerekkel egészítették ki. Ezzel olyan tartós értékű egyedi ékszerek kerültek a kínáltba, ami csak itt a Jutánál kapható.

A webáruházat folyamatosan a 21. századi igényekhez igazítják. A pandémia alatt felmerült online vásárlási igényekre fokuszálva, a mind teljesebb vevőélmény irányába fejlesztik a Juta Óra-Ékszer webshopot. Az üzletek vizuális élményét kellett átültetni az online térbe, a biztonságos felhasználóbarát technika mellett. Juta klub, időpontfoglalás, és blog is támogatja a vevőt az online vásárlásnál. A fejlesztés nem állt meg. Karácsonyra újabb meglepetések várják a webshopon vásárlókat.

Az álmodozó és a realista

A pandémia az ékszerpiacra is hatott. „Az emberek kevesebbet jártak be a munkahelyükre, ritkábban öltöztek ki. Viszont így, hogy végre újra szórakozhatnak, újra megnőtt a vásárlási kedv. Élvezik, hogy a hosszú bezártság után ismét elegánsan jelenhetnek meg valahol, amihez egy szép óra vagy ékszer sokat hozzáad ‒ mondják a tulajdonosok. – Hála annak, hogy megint lehet rendes esküvőket tartani, a karikagyűrű népszerűsége szintén felfelé ível.”

Az, hogy a Juta Óra-Ékszer családi vállalkozásként harminc év után is szárnyal, a megbízható, szakképzett kollégákon és a cég rugalmasságán, gyorsaságán kívül annak köszönhető, hogy a testvérek kiváló csapatot alkotnak. Zsuzsa az álmodozó, a stratéga, Anna pedig a realista, aki mindig tisztában van a keretekkel. A vállalkozás lendülete még azokban az években is megmaradt, amikor anyák lettek. A család négy fiúval és egy lánnyal ‒ köztük két ikerpárral! ‒ bővült. A nővérek úgy látják, a gyerekekből lesz olyan, aki felnőttként szívesen továbbvinné majd a céget.

Promóció