Egy szerető otthon, csak ennyit kérnek – Tudj meg többet, hogyan segíthetsz az otthontalan kisállatokon!

2023. október 02.
Az évben több nap is négylábú kedvenceinkről szól, ezek közül pedig az egyik legfontosabb október 4-e, az állatok világnapja. Háziállataink mind a mentális, mind a fizikai egészségünkre jótékony hatással vannak, amit az ilyen alkalmakon igyekszünk némi plusz törődéssel meghálálni. A gondoskodás és támogatás azonban a kevésbé szerencsés, utcára került háziállatoknak is jár. Szeretnél valódi támogatást nyújtani számukra? Segítünk benne!

Jelenleg Magyarországon körülbelül 5 millió kis kedvenc él1,2, de több tízezer árva háziállat nélkülözi az otthon kényelmét és nyugalmát. A Mars, amely olyan népszerű állateledel-márkákat forgalmaz, mint a Pedigree és a Whiskas, hosszú évek óta hívja fel a figyelmet az otthontalan, kóbor háziállatok ügyére, kiemelt figyelmet fordítva az állatmenhelyek támogatására és az örökbefogadás ösztönzésére. Az állatok világnapja alkalmából a Mars elhozott három olyan módszert, amelyekkel mindannyian részt vehetünk a gazdátlan háziállatok ügyének támogatásában.

Vásárlás helyett fogadj örökbe

Az egyik legnagyobb problémát a menhelyek zsúfoltsága jelenti. „Minden kisállatnak jár egy otthon, ahol nemcsak boldogok lehetnek, hanem biztonságban is érezhetik magukat. Egy új házi kedvenc esetén érdemes fontolóra venni az örökbefogadást, hiszen egy kisállat megmentése nemcsak az állat életminőségét javítja, de a menhelyet is támogatja, mivel helyet teremt egy másik gondozásra váró macska vagy kutya számára” – hívja fel a figyelmet Sófalvi Attila, a Mars magyarországi és szlovákiai ügyvezető igazgatója.

Segítsd a gazdátlan kisállatokat adománnyal

A szervezetek fáradhatatlanul dolgoznak azért, hogy segítsenek az állatokon, ám évente több tízezer házi kedvenc kerül utcára. Mivel minden támogatásra szükségük van, munkájukat adományokkal is segíthetjük. A Mars több mint 10 éve támogatja az otthontalan kisállatokat, ennek részeként idén az állatok világnapja alkalmából 118 000 adag állateledellel segíti a hazai menhelyeket. A vállalat bármelyik állateledel márkájának tetszőleges termékét megvásárolva mi is hozzájárulhatunk ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez.

Önkénteskedj egy menhelyen

A kóbor kisállatok támogatásához a menhelyeknek nem csak anyagi és tárgyi segítségre van szükségük. Önkéntesként időnkkel és energiánkkal állhatunk ki az otthontalan állatok mellett: részt vehetünk a sétáltatásukban, szocializációjukban, vagy népszerűsíthetjük az örökbefogadásukat. Az önkéntes munka fontosságát Sófalvi Attila is kiemeli: „A Mars munkatársai évek óta aktív szerepet vállalnak a menhelyek támogatásában, az állatok világnapja alkalmából Közép-Európa-szerte szervezünk önkéntes akciókat.”

Ne feledd, minden apró cselekedet hozzásegít minket, hogy egy jobb világot teremtsünk a háziállatok számára!

1 – Az Állatorvostudományi Egyetem kutyatartást vizsgáló, 2021-es országos, reprezentatív felmérése alapján hazánkban több mint 3 millió gazdás eb él.

2 – Egy tavalyi felméréséből kiderült, hogy Magyarországon bőven 2 millió felett van a gazdás macskák száma.   

Promóció