„Ez a darab szerencsés csillagzat alatt született” – Interjú Chajnóczki Balázzsal, a Musical egy ikerpárról – Vértestvérek főszereplőjével

2024. február 20.
Valóban kőbe van-e vésve a sorsunk? Szívszorító és egyben izgalmas előadás arról, hogy mennyire más lehet két testvér élete, ha születésükkor elválasztják őket.
Chajnóczki Balázs

Tavaly szeptemberben láthattuk először a Vértestvérek című musicalt a József Attila Színházban. A darab azóta is töretlen sikernek örvend, és ez egyáltalán nem okoz meglepetést. A musical eredeti, londoni 1983-as premierjekor elnyerte a legjobb musicalnek járó Laurence Olivier-díjat. Ezzel vette kezdetét a Vértestvérek 24 évig tartó töretlen sikere. A neves brit szerző, Willy Russell zenés művét a József Attila Színház Nagyszínpadán láthatja a közönség, Lengyel Ferenc rendezésében.

Chajnóczki Balázzsal, a József Attila Színház színészével és a musical egyik főszereplőjével beszélgettünk arról, hogy milyen felkészülni egy musicalre, és hogy szerinte  megváltoztatható-e a számunkra kiszabott sors. Betekintést nyerhettünk abba is, hogy milyen nehézségekkel jár, ha a történet narrátora folyamatosan új alakokat ölt magára.

A történet egy ikerpárról szól, akik egy szegény családba születtek. Hogy könnyebb legyen megélhetésük, az édesanya odaadta az ikrek közül az egyik fiút egy gazdag családnak, és innen indul a bonyodalom. Hogyan talál egymásra a két fiú, és miként jönnek rá, hogy testvérek? Miben volt más az életük? Ezekre a kérdésekre csak akkor kapunk választ, ha elmegyünk az előadásra. Addig is itt egy kis kedvhozó, bekukkantás a kulisszák mögé!

Részlet a Vértestvérek című musicalből

Babonás vagy?

Nem. De nekem nem is kell a darabban babonásnak lennem. Mondjuk a való életben se vagyok az.

Mikor volt a legelső próbátok? Mikor kezdődött el a felkészülés?

Tavaly tavasszal kezdtünk el a Vértestvérekre próbálni, április végén. Elég intenzív 6–7 hetes próbafolyamatunk volt, majd június elején házi összpróba, amelyet még a közönség nem láthatott. Szeptember végén mutattuk be a darabot.  Lengyel Ferenccel mindig nagyon jó dolgozni. Ez már a második munkám vele – az első a Made In Hungária volt –, és tökéletesen egy hullámhosszra kerültünk ebben a produkcióban is.

Akkor, gondolom, még számíthatunk közös munkákra?

Most már nem, elég volt belőle. (Nevet) Persze, örömmel dolgozom vele, remélem, a következő évadban is rendezni fog a József Attila Színházban. 

Milyen volt a próbák hangulata?

Remek próbafolyamat volt. Olyan ritka, amikor minden összeáll, és most úgy érzem, szerencsés csillagzat alatt történt mindez. A történet magával ragadja a közönséget is, jó érzés, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

Az egyik Vértestvérekről szóló kritikában úgy írnak rólad, hogy nem egy „eseményeket megéneklő krónikást, hanem egy végtelenül cinikus embert hoz(ol), aki arra is képes, hogy a játéktérben látható legtragikusabb történésektől is távol tartsa érzelmileg magát”. Mit gondolsz erről?

Van benne igazság. Az én szerepem a narrátor szerepe, aki elmeséli a történetet. A darab egy visszatekintéssel kezdődik, majd a narrátor viszi tovább a fonalat. Ez a narrátor, mint egy ördögi alak, mindig megjelenik és mozgatja a történet szálait. Ebben a szerepben még van (azt hiszem) 17 kis karakter, amelyekben meg kell jelennem, mint például a tejárus, a bíró, a nőgyógyász és sok más. Tehát amikor nem a színpadon vagyok, akkor éppen gyorsan öltözöm a takarásban. Amikor megy az előadás, az öltöztetők folyamatosan figyelik, hogy mikor jövök és adják is rám gyorsan az új jelmezt adnak egy törülközőt, picit megtörlöm a homlokom, már rajtam van a következő kalap, és máris megint a színpadon kell lennem. Ez komoly feladat, összehangolt munka kell ahhoz, hogy flottul menjen, és hogy ebből a néző semmit ne vegyen észre. Szeretem ezt a szerepet, imádom játszani.

Részlet a Vértestvérek című musicalből

Az előadás nem ma játszódik, és nem is Magyarországon. Ennek fényében fontos volt a valósághű környezet megteremtése, ráadásul a jelmezeknek is illeszkedniük kell a korhoz. Te a darab során többször is jelmezt cserélsz. Tudnál erről mesélni? Melyik a kedvenced?

A narrátornak, ennek az ördögi figurának van egy alapjelmeze, ez egy fekete ruha. Ez a fő motívuma, ezért is ez a kedvencem. A bíró parókáját viszont nagyon viccesnek tartom, ez az egyik kedvenc kiegészítőm. Meg egyszer bika vagyok (mert azt is játszom), olyankor egy nagy bikafejet viselek, az is kifejezetten szórakoztató.

Hogyan szellemülsz át egy előadás előtt?

Úgy néz ki nálam, hogyha főszerepet játszom, hogy már előtte 1 vagy 2 nappal lejátszom magamban az egész előadást. Kell egy 2 órás nyugi otthon, este, vagy ahol éppen tudok magamnak időt szakítani, és muszáj teljesen átvennem. Ilyenkor nincs már szükség szövegkönyvre sem, hiszen minden a fejemben van, sőt, még el is táncolom a koreográfiákat.

Mondtad, hogy nem vagy babonás, de van-e valamilyen szerencserutin, amelyet minden előadás előtt betartasz?

Nincsen szerencsehozó rutinom, viszont minden előadás előtt a próbateremben eltáncoljuk még egyszer a teljes koreográfiát, utána pedig mindig hangbeállás van. Ez körülbelül egy 60 perces felkészülés, valami mindig történik a színpadon. A koreográfiákért Gyulai Júlia felel. Azt éreztem végig, hogy a táncosok nemcsak táncolnak hanem, megannyi érzelmet is felvisznek a színpadra. Nagyon jók az energiáik, rengeteget tesznek hozzá az előadáshoz.

Könnyen ment számodra a koreográfia betanulása?

Persze, egy Fred Astaire vagyok! Dehogy, el ne hidd. Megy a próba, és egyszer odajött hozzám Feri (rendező), és megkérdezte, hogy „Mit csinálsz te ott hátul?”. Mondtam neki, hogy „Hát mégis mit? Gyakorlom a koreográfiát!”. Az a baj, hogy a táncosoknak megmutatják a koreográfiát, már meg is jegyezték. Én pedig színészként mindig mondom, hogy „Várjatok, álljatok már meg! Fel se fogtam még a lépéseket!”. Az is nehézség, hogy ők számolásra táncolnak, én meg közben énekelek, tehát nekem muszáj a szótagokra beosztanom a mozdulatokat. Miután felfogtam a tánclépéseket, utána jön a következő nehézség, hogy a testembe is be kell programoznom a mozdulatokat. Ehhez nekem iszonyat sok gyakorlásra van szükségem. Gerdának (Pikali Gerda) meséltem egy próba után, hogy este még táncolok a kertben. Erre ő megkérdezte, hogy nem néztek-e még hülyének a szomszédok. Ha látnak, akkor biztosan hülyének gondolnak, bár nem igazán zavar.

Ezek szerint tényleg nagyon jól mentek a próbák, tökéletesen egymásra hangolódtatok.

Igen, ez így van, kiváló partnerekkel dolgoztam együtt. Pikali Gerda az egyik főszereplő, ő alakítja az anyát, akiről a történet szól. Egy 7 gyerekes anyukát játszik, akinek születik még nem is 1, hanem 2 kisfia, egy ikerpár, és róluk szól a történet. Az ő életükről, születésüktől kezdve egészen 18–20 éves korukig tart a cselekmény ideje, tehát egy elég nagy időszakot ölel át. Az az érdekesség, hogy a két fiút Fekete Gábor és Lukács Dániel játssza, akik valójában 30 és 27 évesek, mégis elképesztő, hogy milyen energiákkal és milyen hitelesen alakítanak egy 7 évest. Nem hittem volna, hogy egy felnőtt ember el tud játszani egy kisgyereket, de annyira édesek és szerethetőek, nem érződik úgy, hogy ez megcsinált lenne, hanem teljesen átélik azokat a jeleneteket is, amikor gyerekek. Le a kalappal mindenki előtt.

Mit gondolsz, mi a darab fő üzenete? Milyen gondolatokat ébreszt a nézőkben azon túl, hogy egy remek musicalt nézhettek végig?

A mondanivalója az, hogy a sorsunkat nem tudjuk elkerülni, mert ez eleve meg van írva, és minden úgy is lesz. De nem mondom el a végét, mert el kell jönni megnézni!

Részlet a Vértestvérek című musicalből

Miben lenne más a történet, hogyha az ikrek mondjuk 2024-ben születtek volna, Budapesten?

Nem tud más lenni. Ott is ugyanúgy meglenne a szegény-gazdag ellentét, a mai Budapesten is. A musical alapja sorsszerűség, hogy a fátum mindig beteljesedik.

Szerző: Balogh Sarolta Fotó: József Attila Színház

Promóció