A hajam tehát vékony szálú, félig hullámos – félig egyenes, töredezésre hajlamos, és nagyjából a lapockáimig ér. Majdnem 20 éven keresztül rendszeresen festettem, a szivárvány minden színét kipróbáltam, míg végül az elmúlt néhány évben visszatértem az eredeti (barna) hajszínemhez, és leginkább a tincseim regenerálására koncentráltam. A hajápolási rutinomat nem viszem túlzásba: háromnaponta mosok hajat, használok kondicionálót, és rendszeresen ápolom a hajvégeimet olajjal. Korábban ki nem tettem volna a lábam otthonról hajvasalás nélkül, ma már – mint említettem – inkább arra koncentrálok, hogy egészségesek legyenek a tincseim, és a festés mellett lemondtam mindenféle hajsütésről is.
Ilyen háttérrel álltam hát neki a Dyson legújabb hajformázójának teszteléséhez.
Mit kell tudni a Dyson Airwrap i.d.™-ről?
A legújabb Airwrap egyértelmű előrelépést jelent az elődjéhez képest. Az egyik nagy változás, hogy a dobozban ezúttal egy gyorsszárító fej is helyet kapott, amely gyakorlatilag helyettesíti a Dyson Supersonic hajszárítót. Ez már csak azért is nagyon praktikus megoldás, mert így hajmosás után egyetlen eszközzel szárítani, majd formázni tudtam a hajamat – nem kellett külön hajszárítót használnom. Ráadásul gyorsabban és halkabban is szárította meg a tincseimet, mint a hagyományos hajszárítóm. A törölközőszáraz állapottól a 80%-os szárazságig nagyjából 5-6 perc alatt el is jutottam.
Az Airwrap i.d.™ legnagyobb technológiai fejlesztése, hogy a hozzá tartozó alkalmazásnak köszönhetően teljesen egyénre szabható lett a hajformázás. Miután Bluetooth segítségével csatlakozunk a MyDyson alkalmazáshoz, beállíthatjuk az egyedi hajprofilunkat. A készülék ezután automatikusan a hajunk igényeihez fog igazodni.
Ez többek között azt jelenti, hogy a korábbi modellekkel szemben az Airwrap i.d.™ használata közben már nem kell manuálisan beállítani a hőmérsékletet és a légáram sebességét, illetve hosszasan nyomni a hideg levegő gombot. Az i.d.™ technológia mindezt helyettünk elvégzi.
Az alkalmazás egy hat kérdésből álló teszt alapján határozza meg a számunkra ideális formázási időt: nálam ez 16 másodperc meleg, öt másodperc hideg levegőt jelentett, összesen 21 másodpercet szánva egy tincsre. A készülék Ultra Low Flow módba kapcsol, amikor a hajtincs kész, jelezve, hogy továbbléphetünk a következő szakaszra.
Hőkárosodás nélküli tökéletes hullámok
További újdonsága az Airwrap i.d.™-nek, hogy az i.d. curl™ funkció segítségével tökéletes hullámokat tud létrehozni, gyakorlatilag önmagától. Nem volt más dolgom, mint kiválasztani egy hajtincset, odatartani a készüléket a közelébe, és a hajam automatikusan feltekeredett rá. Az i.d. curl™ funkció figyelte az időt, megformázta a tincset, majd hideg levegővel rögzítette a formát. Amikor a légáram szinte leállt, jöhetett a következő tincs.
Bár a teljes formázás több mint fél órát is igénybe vehet, ezt az időt már csak azért is megérte rászánni, mert az intelligens hőszabályozás garantálta, hogy a hőmérséklet ne haladja meg a 150 °C-ot. Ezáltal a tökéletes loknik elkészítése közben is elkerülhető volt a hajam roncsolódása.
Különböző stílusok egyetlen eszközzel
Ahogy az előző verziók, az Airwrap i.d.™ sem csupán hullámokat varázsol: a csomagban hat cserélhető fej található. Két különböző henger a loknikhoz, valamint egy puha simító kefe a gyors, elegáns frizurához. Emellett egy nagy, dúsító körkefe és egy szárító+simító fej is megtalálható benne.
Végső ítélet
Az intelligens hőszabályozás, az egyszerű használat és a digitális funkciók miatt a Dyson Airwrap i.d.™ egyértelműen a piac egyik legjobb hajformázója jelenleg. Bár félve vágtam bele a tesztelésbe, hamar rá kellett jönnöm, hogy ezt a hajformázót kifejezetten azért alkották meg, hogy ne kelljen többé kompromisszumot kötni: néhány egyszerű mozdulattal, otthon a tükör előtt is szalonminőségű frizurát készíthetünk magunknak – a hajunk károsodása, roncsolódása nélkül.
Promóció