Előtérben az író: Dragomán György

2013. július 22. |

Huszonhat éves volt, amikor íróként debütált. Azóta megjelent második, A fehér király című regényét nemrég Londonban is díjazták.

Min dolgozol most?
Már elkezdtem a következő regényemet, és mivel a gyermekeimnek megígértem, meséket írok.

Az írás mellett olvasol csak úgy szórakozásból?
Magyarul nem. Az a tapasztalatom, hogy a magyar írások befolyásolhatják a szóhasználatomat. Idegen nyelven – németül, angolul – annál többet olvasok.

Mit olvastál gyerekként?
Mindenevő voltam. Nem volt elég könyv a környezetemben. Mindent elolvastam, ami a kezem ügyébe került, még a felnőtteknek szóló írásokat is. A Švejket hétévesen olvastam először. Azóta persze már számtalanszor. Egyébként is újraolvasó típus vagyok. Ha valamit megszeretek, négy-ötévente előveszem.

Melyik kedvencedet ajánlanád a Marie Claire olvasóinak?
Beckett Watt című írását. Akkora szerencsében volt részem, hogy én fordíthattam. Igazi szerelem-munka volt. Bárhol fel lehet ütni, és ott kezdeni, ahol jólesik.

[Marie Claire, 2008. április]

‘),

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében díj

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében