Mi már láttuk: A nagy füzet

2013. szeptember 19.
Egy film, amely mély nyomokat hagy maga után. Egy magyar film, amire büszkék lehetünk, mert számos nemzetközi filmfesztiválon képviseli hazánkat, és nem egy díjra számíthat. Ezt az idei Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon már bizonyította is.

Bármennyire is kegyetlen a történet, felkavaróak a jelenetek, jól eső érzés kerített hatalmába, mikor kijöttem Szász János legújabb, A nagy füzet című filmjének díszbemutatójáról. A sok felszínes, speciális effektekkel felturbózott amerikai mozi után végre egy klasszikus, értékes alkotást láttam, amelynek filmes nyelvezete, festői képi világa közel áll hozzám, értem és élvezem. A történet erejéről, elgondolkodtató üzenetéről nem is beszélve.

A regény, amelyből a forgatókönyv készült, a néhány éve elhunyt Agota Kristof magyar származású, Svájcban letelepedett írónő műve, kedvenc olvasmányaim közé tartozik. Egy fekete humorral átszőtt mese, vízió egy kegyetlen, elembertelenedett világról, a háború és az azt követő időszak szörnyűségeiről egy tizenéves fiú ikerpár sorsán keresztül. Amikor a regényt olvastam, a kegyetlen jeleneteket, mindazt, amin a két kisfiú keresztülment az írónő fantasztikus stílusa, a történet összetettsége feloldotta, finomította bennem. Mindezt a filmvásznon látva többszörös sokkhatás ért. Egy tízéves fiú édesanyjaként minden csapás nekem duplán fájt.

Megkönnyeztem, amikor a fiúkat anyjuk a túlélés reményében vidéken hagyja a nagyanyjuknál, akit a környék csak gonosz boszorkányként emleget. Megöleltem volna őket, amikor esténként koszos fekhelyükön éhezve, fázva írták naplóbejegyzéseiket az apjuktól kapott Nagy Füzetben. Tehetetlen dühöt éreztem, látva, hogyan ütik, verik őket legtöbbször ok nélkül a felnőttek. A sok megpróbáltatás megkeményítette a szívüket, megedzette a lelküket és egymással vér és dacszövetségben túlélték a háborút. Életben maradtak és felnőttek. Gyémánt László és Gyémánt András színészi tapasztalat híján is tökéletesen átélték a szerepüket (a rendező hosszas keresgélés után talált rájuk Somogy megyében), talán mert az élet őket sem kényeztette eddig. A nagymamát alakító Molnár Piroska pedig ismét megmutatta, mennyire nagyszerű színésznő, újfent beírta magát a filmtörténelembe. Egyszerű, de hatásos színészi eszközökkel, élethűen adta vissza a megkeseredett, szinte állati sorba süllyedt parasztasszony karakterét.

A Sorstalanság mellett talán ez lehetne az a film, amit érettségi előtt kötelezővé tehetnének- útravalóul a nagybetűs élethez. Egy könnyen átélhető film tartalmas üzenettel.

(Premier: szeptember 18., Budapest Film)