Az utóbbi évek két nagy változást tartogattak a számodra. Gyermeked született, és vidékről a fővárosba szerződtél.
Az egri öt évem igazán izgalmas és tömény volt, rengeteget dolgoztunk, az évi tíz bemutatóból hatban-hétben mindig kaptam szerepet. Ezek nem csak prózai előadások voltak, játszottunk operettet és mozgásszínházi produkcióban is részt vettem. Nagyon megterhelő időszak volt, de itt tanultam meg igazán a szakmát. A páromat is a társulaton belül ismertem meg, az utolsó évadra pedig megérkezett a baba is. Az utolsó egri előadásaimban már nagy pocakkal játszottam, Zsótér Sándor egy rendezésében a szerepem tényleg egy terhes női figura volt. Aztán jött az igazgatóváltás, és a párommal tudtuk, hogy Budapesten szeretnénk folytatni. Megfordult a fejemben, hogy fel kellene hívnom Eszenyi Enikőt, de mindig húztam, halasztottam. Aztán egyszer megcsörrent a telefonom, Enikő volt az, szerződést ajánlott a Vígszínházba.
Egy újszülött babával hogy sikerült belerázódnod az új társulatod mindennapjaiba?
Az első két évben megvolt az egészséges összhang, a lányomra is jutott elég idő, a Vígszínház pedig egy menedékhely lett a számomra. Most, elérkezve a harmadik évemhez úgy érzem, terhelhető vagyok. Szép feladatok várnak rám ebben az évadban, nagyon boldog vagyok a Vígszínház társulati tagjaként.
A Danton halálában a címszereplő feleségét, Julie-t játszod. Danton alapvetően egy nagyon hedonista figura. Egy ilyen férfi társának megformálásában mi volt számodra a legnagyobb kihívás?
Julie szerintem nagyon bölcsen létezik emellett a férfi mellett. Egy nagyon határozott nő, aki mindig erősen áll a férje oldalán, nagyon jól ismeri. Az a típusú asszony, aki mindent kibír, mindenhova gondolkodás nélkül megy a párja után. Úgy gondolom, ha az ő életükben nem következne be idejekorán a tragédia, nagyon hamar megöregedne emellett a férfi mellett. Ő magára nem gondol soha. A halálba is azért megy a férje után, mert ő egyszerűen nem tud nélküle létezni. A szerep nehézsége pedig abban rejlik, hogy elég keveset tudunk meg róla a szerzőtől. Rövid jelenetekből kell felépíteni ezt a figurát. Ami biztos, hogy Julie a férje mellett egy erős oszlop.
Te is egy ilyen oszlop vagy a párod mellett?
Nem, én ennél sokkal önzőbb vagyok. Bár sokat változtam, és puhultam mióta gyermekem született. Alapvetően nem könnyű két színésznek egy gyermeket nevelni. Talán a Julie-ben és bennem rejlő erő a legfontosabb közös tulajdonság. Tudom a dolgomat, a gyermekem mellett kell lennem. Azt érzem, hogy megtaláltam a helyemet a világban azzal, hogy anya lettem. Nekem ez az első.
A kislányod mennyire toleráns, amikor anya este elmegy a színházba dolgozni?
Nagyon jó fej! Mázlink van vele. Szereti a társaságot, közösségi ember, már a kezdeteknél is nagyon jól elvolt a bölcsiben. Persze még én jelentem neki az elsődleges biztonságot, nagyon anyás. Csodálatos családom van, mi egy nagy, olaszos temperamentumú, vidéki família vagyunk, bácsikkal, nagynénikkel, unokatestvérekkel. A lányom nagyon élvezi azt a légkört, neki az egy nagy buli, nagy játszótér. Hatalmas segítség nekünk, amikor ő velük lehet, mi pedig dolgozunk.
Ha jól tudom a kislányod a te másik „családodat”, a Víg társulatát is nagyon szereti.
Imádja. Boldog, sugárzik mindig, amikor bejöhet. Szeret a színpadon, az öltözőben, a fodrásztárban tombolni.
Nézőként vitted már el gyerekszínházi előadásra?
Egyszer voltunk egy ilyen típusú előadáson, azt nagyon bírta. De már másfél évesen elvittem a Pesti Színházba, és végignéztük A dzsungel könyve első felvonását, legutóbb pedig a Popfesztivál 40 bemutatójára ültem be vele. Nézőként is nagyon jól elvan, leköti, ha zenés-táncos egy előadás. Persze imád szerepelni, úgy tűnik, a vérében van. Majd meglátjuk mi lesz…
Van olyan, hogy se gyerek, se színház, egy pár óra, ami csak a tiéd?
Nincs, de közben mégis, ha egy új szereppel foglalkozom, akkor közben saját magamat is építem. Jól esne néha egy masszázs, de most sokkal fontosabb, hogy a gyerekemmel lehessek. A Danton halála jelmeztervezőjével, Nagy Fruzsinával elmentünk kiegészítőket vásárolni a jelmezemhez. A boltban persze rögtön a gyerekruhákhoz siettem, most ha van egy kis plusz pénzem, azt biztosan a kislányomra költöm.
Visszakanyarodtunk a Dantonhoz. Egy férfiközpontú darab, kevés női szereppel. Mit gondolsz ezekről az asszonyokról, lányokról?
Ezeket a nőket inkább sajnálom, és együtt érzek velük. Talán a kitartásuk az, ami miatt felnézek rájuk. Ott van rögtön az első jelenet. Indul a forradalom, én ott állok Julie-ként Dantonnal, és tolom hátra minden erőmmel a díszlet egy részét. Be akarják vonni a férjemet a forradalomba, és én minden porcikámmal ellenállok. Leintem a zenét, nem akarok erről tudni. Élni akarom az életemet a férjemmel, a családommal, azt szeretném, hogy hagyjanak minket békén!
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben is!
