Színpadon az új generáció

2013. október 18. |

Horváth Csaba rendezésében készülnek idei első bemutatójukra a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész hallgatói: október 18-án mutatják be Federico García Lorca drámáját, a Vérnászt.

Színpadon az új generáció

Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztálya már ismerős az Ódry Színpad közönsége számára: a hagyományosan negyedéves korukban bemutatkozó színészosztályok gyakorlatától eltérően már harmadévesen bemutatkozhattak zenés előadásukkal, a Diótörővel, majd tavasszal Hamlet vizsgájuk is műsorra került.

A tavalyi bemutatók után idén október 18-án mutatják be első új előadásukat, a Vérnászt. Federico García Lorca drámai balladájának történetét Horváth Csaba rendezésében viszik színpadra a hallgatók, amelynek középpontjában a feudális megkötöttségeken alapuló normarendszertől szenvedő és ez ellen lázadó alakok konfliktusai állnak. Lorca művében különösen korlátozott a nők élete, ám a férfiak sorsa sem sokkal kötetlenebb, a ‘becsület’ fogalma számukra is megkövesedett, a vérbosszú kötelesség és dicsőség is egyben. Az egyszerű embereket, parasztokat megjelenítő dráma szerepeiben Bach Kata, Csapó Attila, Janka Barnabás, Mészáros Blanka, Szabó Erika, Tóth András, Tóth János és Zoltán Áron látható, a dalokat pedig a végzős fizikai színházi koreográfus osztály hallgatója, Nagy Norbert írta.

Az osztály tavalyi mesterségvizsgája, a Három Nővér Gyakorlatok november 2-tól látható az Ódry Színpad műsorán. Az előadásban Csehov drámájának fejezeteit dolgozzák fel a hallgatók váltakozó szereposztásban. Ez – a Marton Lászlóval közös munkafolyamat – egyben előkészítő fázisa is volt az osztály 2014 januárjára meghirdetett Vízkereszt bemutatójának, amelyet a Pesti Színház tűz műsorára.

Már most nézelődhetünk, ki lesz az új generáció színészei közül majd a kedvencünk.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében díj

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében