Aki a muzsikát szereti

2014. január 10.
Sűrűnek ígérkezik a hétvége a Művészetek Palotájában: január 10. és 12. között több műfajban is különlegességekkel várnak minket, még Patti Austin, az amerikai díva is dalra fakad.

Hetedik éve telnek meg a Művészetek Palotájának termei dzsessz muzsikával, ráadásul mindjárt három teljes napra. Immár harmadszorra kerekedik nemzetközi rendezvénnyé a Jazz Showcase.

Igazi fesztiválhangulatra számíthatunk, hiszen a Zászlótérben és az Előcsarnokban már 16 órakor elkezdődnek az ingyenes koncertek. Az esti koncertek sztárvendégei január 10-én a török dobfenomén, Okay Temiz, január 11-én Binder Károly és tanítványai, valamint a Grammy-díjas amerikai díva, Patti Austin, január 12-én pedig a Florian Weber Trio és az amerikai altszaxofon-kolosszus, Lee Konitz.

A dzsessz műfajon túl még a kiemelkedő tudású népzenészekből álló Fonó zenekar is bemutatja legújabb, Vadbarokk című albumát január 11-én. A meghökkentő című konceptalbum és a koncert érdekessége, hogy a zenekar nem csupán a népzenének a műzenére gyakorolt hatását mutatja be, hanem olyan titkokra is rávilágít, hogy milyen módon hatott a műzene a kései barokk kor folkzenéjére. A Fonó zenekar avatott partnere a Musica Profana régizene-együttes lesz a koncerten.

2014. január 10. 20:00
Okay Temiz & Oriental Wind (TR)

2014. január 11. 20:00
Binder Károly és tanítványai – Patti Austin és a Senior Big Band

2014. január 12. 20:00
Lee Konitz & Florian Weber Trio (USA, D)

2014. január 11. 19:30
Vadbarokk – A barokk zene élő hagyománya a Kárpát-medencében
(Fonó zenekar és Musica Profana)