Dana Bate sikerregénye nemrég jelent meg Magyarországon. A könyv hősnője nem akarja azt az életet élni, amit a környezete vár tőle. Hannah tudományos karrier helyett inkább sütni, főzni vágyik, és végül létrehoz egy titkos lakáséttermet. Délután finomabbnál finomabb, különleges ételeket főz, este illegális vacsorapartikat rendez (ráadásul a főbérlője időnként megürülő lakásában), és egyre kevésbé tud a tudományos kutatóintézetben a munkájára koncentrálni. Dana Bate regényében a bajok egy – túl jól – sikerült répatortával kezdődnek… A szerzővel Fejős Éva, a regény magyar fordításának kiadója beszélgetett.
A regényed túllép a szokványos karriersztorikon, és kedveltem, hogy Hannah, a modern, fiatal washingtoni lány bevállalja, hogy jobban érzi magát a sütő mellett, mint az irodában. Első olvasásra beleszerettem a kéziratba, főleg, amikor kiderült, hogy a hősnő nagymamája magyar származású. Szerintem ez meglepi a magyar olvasókat. Hogyan került a történetbe a magyar nagyi?
A dédnagymamám az 1900-as évek elején emigrált Magyarországról az Egyesült Államokba, és szerettem volna a magyar örökségemből becsempészni egy kicsit a regénybe. Sajnos a dédnagyimat kora gyermekkoromban elvesztettem, de a családom azóta is nosztalgiával idézi fel a finomabbnál finomabb főztjeit, azokat az ételeket, amelyeket csak ő tudott elkészíteni a családban, a töltött káposztától kezdve a rétesig. Azt gondoltam, hogy a könyvbe muszáj beleszőnöm valahogyan a dédnagyimról őrizgetett családi emlékeket. Pontosan illett a sztoriba egy magyar nagymama, főleg olyan magyar nagyi, aki szuper a főzésben.
Beszélsz egy kicsit magyarul?
Sajnos nem, de régóta tervezgetem, hogy elutazom Magyarországra, és megnézem, hol nőtt fel a dédnagymamám. Remélem, hogy hamarosan sor kerül erre, és ígérem, addigra néhány mondatot megtanulok magyarul!
Készítettél már magyaros ételt?
A nagymamám is csodálatos töltött káposztát tudott készíteni, a legfinomabbat, amit valaha is ettem. Néhány évvel ezelőtt édesanyámmal megpróbáltuk elkérni tőle a receptjét, de a nagymamám sajnos akkor már egyre súlyosbodó Alzheimer-kórban szenvedett, és nem tudtuk meg a legfinomabb töltött káposzta titkát. Az idők során elveszett a magyar ételreceptjeink jó része, amit a mai napig nagyon sajnálok. Nemrég azonban a kezembe került néhány ételleírás, amit még annak idején a nagymamám jegyzett le, amikor a déditől tanult főzni – köztük van a dobostorta receptje is, de a diótortáé és egy mákos süteményé is.
Egyébként otthonosan mozogsz a konyhában? Hogy állsz például a répatortával, amit Hannah-nál jobban senki sem készít?
Hát én nem vagyok annyira profi a főzésben, mint ő, de szeretném hinni, hogy amatőr szakácsnak nem vagyok rossz… A férjem szerint jól főzök, és azt mondja, egyenesen kitűnő pék lennék! A biokémia volt az egyik szakom a főiskolán, és szerintem a péksütemények elkészítése egy igazi kémiai kísérlet, szóval abban eléggé jó vagyok. A répatortám szerintem éppen olyan finom, mint Hannah-é.
Én már hallottam titkos budapesti lakásétteremről. Léteznek ilyenek Washingtonban is? Jártál már illegális lakásétteremben?
Meg kell mondjam, nem túl gyakoriak a titkos lakáséttermek az Egyesült Államokban, de biztosan tudom, hogy itt is működik belőlük néhány. Néhány évvel ezelőtt még több titkos lakásétterem volt errefelé, de azóta sok megszűnt. Sosem jártam ilyen helyen, elsősorban azért, mert a regényem fikció, és nem akartam, hogy a megélt élményeim beszűrődjenek a történetbe. Szabadjára akartam engedni a fantáziámat, és nem szerettem volna, ha a racionális énem „közbeszól”, amikor írok: „Megállj, nem is így történt, amikor ott jártál abban a lakásétteremben!”. De most, hogy a könyv már megjelent, nagyon szívesen ellátogatnék egy lakásétterembe.
Sokféle ételt kóstoltál, sokat nassoltál regényírás közben?
Igen! De az az igazság, hogy imádok enni, szóval akkor is kóstolgattam volna, ha nincs gasztrovonal a regényemben. A különleges ételek szerelmese vagyok, ezért is írtam bele a könyvbe a gasztroszálat. Írni is jó egy finom ételről, nem hogy kóstolgatni…
Hát igen. Amikor olvastam a könyvet, én is folyton megéheztem. Kedvet is kaptam például a speciális kaszinótojás elkészítéséhez „Hannah-módra”…
Próbáld ki! Gyorsan elkészül és isteni finom!
Nagyon közel állt hozzám, amit a regényben sugallsz: kövesd az álmaidat, és azt a munkát válaszd, amit igazán szeretsz, még akkor is, ha senki sem hisz benne, hogy sikeres lehetsz. Hannah környezete megpróbál szembeszállni a hősnőddel, aki az álmát követi, és nem a tudományos karriert tartja fontosnak. Újságíró vagy főállásban – újságíróként találkoztál már efféle női dilemmával?
Találkoztam, de inkább magánemberként. Nagyon sokszor látom a környezetemben, hogy valaki keményen dolgozik éveken át, aztán egy reggel felébred, és azt kérdezi magától: Hogy történhetett, hogy ide jutottam? Mit kezdjek az életemmel?. Ezek az emberek általában több diplomát szereztek, nagyon jó állásuk van, mégis boldogtalanok, és – több okból – szinte lebénulnak. Amikor még csak gondolkodtam erről a regényről, magam előtt láttam számos távoli és közelebbi ismerőst, akik nem a saját álmaikat követték, hanem valaki másét, például a szüleikét, vagy nem a saját, hanem a társadalom elvárásainak akartak megfelelni.
Úgy tudom, már a következő regényeden dolgozol. Abban is szerepe lesz a főzésnek, sütésnek és a különleges ételeknek?
Az új regényem hősnője is szeret főzni, szakácskönyvszerzőnek készül, aztán hirtelen megkapja az álomállást, de számos nehézséggel néz szembe, meg kell találnia a teljességét, és még közbeszól egy szélhámos sármőr is, aki majdnem tönkretesz mindent… Akik szeretik az első regényemet, azok a „fő összetevőket” megtalálják majd a másodikban is: lesz benne család, kapcsolatok, szerelem, humor – és persze finom ételek!
