Mi már láttuk: A nimfomániás

2014. február 06. |

Az igazán vállalkozó szelleműek most már akár egyben is megnézhetik a dán rendezőzseni maratoni hosszúságú, két részre osztott, szexuális opuszát. Már a moziban A nimfomániás második része!

Lars von Trier legújabb alkotása valószínűleg azon filmek egyike, amelyet minimum hallomásból ismer mindenki, nem csak pikáns témája, pazar színészgárdája, de figyelemreméltó marketing-kampánya miatt is. Mi több, már a film cannes-i bejelentése is nagy port kavart, amikor von Trier kijelentette, hogy egy 3-4 óra hosszúságú, művészi pornófilmet tervez elkészíteni. Bár a film(ek) elején felhívják rá a figyelmet, hogy a mozikban az eredeti verzió cenzúrázott változatát láthatjuk, maradt megbotránkoztató, megrázó, erőszakos jelenet bőven.

A történet főszereplője a nimfomániás Joe, akit Charlotte Gainsbourg alakít, és akinek összevert, ájultan heverő testére egy idősödő férfi talál rá egy sikátorban. A férfi (Stellan Skarsgard) hazaviszi Joe-t, aki elmeséli szexuális életének történetét, gyerekkorától nemi ébredésének hajnalától egészen addig a bizonyos éjszakáig. A film első részében Joe főleg a korai élményeiről, a tapasztalatgyűjtésről számol be: fiatal és gyönyörű lányként estéről-estére más férfiakat csavar az ujja köre, és szemmel láthatóan nagyon is élvezi ezt a szerepet. A második rész azonban már sokkal sötétebb a kép, amit fest. Egy elidegenedett, kiüresedett és önpusztító nőt látunk, aki a hagyományos szex iránt teljesen érzéketlenné vált, és egyre vadabb szélsőségekben keresi a kielégülést. Szexuális ösztöne olyannyira elhatalmasodik rajta, hogy minden mást felülír az életében – a munkáját, házasságát, még a gyerekét is.

Beszélgetőpartnere gyakorlatilag Joe tökéletes ellentéte: aszexuális férfi, aki a testi kielégülés helyett szellemi táplálékkal csillapítja étvágyát, ugyanakkor a nő hideg és racionális világszemléletét naiv szentimentalizmusával ellensúlyozza. Kettejük beszélgetése ennek a két pólusnak a játéka, az ösztön és az intellektus párbeszéde, megtűzdelve jó néhány irodalmi utalással. Kapcsolatuk alakulásáról legyen elég annyi, hogy a második rész végére a rendező ezen a szálon is tesz egy fájdalmas csavart.

Nem ámítunk senkit, ez a mozi is pont olyan életkedv gyilkos Lars von Trier film, mint az összes többi. Nem vasárnap délutánra való mozi, és szemérmeseknek egyáltalán nem ajánljuk a közösségi élményt, hiszen gyakorlatilag szinte a teljes játékidő alatt explicit szexet tol az arcunkba. De olyan mozi, ami filmnézés után még sokáig bennünk marad és állandó gondolkodásra és véleményalkotásra kényszerít.

Premier: február 6. (Vertigo)

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra