Még két óra van hátra kezdésig, és te már itt vagy…
Ez most csak véletlen. De tény, hogy szeretek előbb bejönni és bemelegíteni, hogy a színpadra már kirobbanó formában érkezzek.
Ez a sportos életforma honnan jön?
Mindig is szerettem mozogni, gyerekkoromtól kezdve folyamatosan csináltam valamit. Édesapám maratonokat futott, nem csoda, hogy rám is ragadt valami. Jelenleg is biciklivel járok, ha csak tehetem: a tömegközlekedés nem az én műfajom. Emellett egy kaszkadőr barátommal edzek és járok a Margitszigetre futni. Tavaly a Vígszínháznak saját váltója is volt a „Fut a színész” versenyen, amelynek én is tagja voltam.
A jó kondíciónak hasznát veszed a szakmában is?
Kimondottan. A Színművészetin azt tanultuk, ne csak magában gyakoroljuk a szöveget, hanem csináljunk is közben valamit. Én például edzés vagy akár mosogatás közben is át szoktam rágni a szerepeimet. Úgy sokkal jobban rögzül, mert van mellette egy másik tevékenység is, amire figyelni kell.
A párod mit szól ilyenkor?
Hát a mosogatásnak örül, és mivel ő is szakmabeli, tökéletesen megért.
A színház mellett filmes munkáid is vannak…
Most éppen Glenn szinkronizálására kértek fel a hamarosan induló The Walking Dead sorozatban. Mivel nem nézek tévét, ezért bevallom, korábban nem is hallottam erről az Amerikában már a negyedik évadnál tartó, rendkívül népszerű sorozatról. A húgomnak viszont, aki Kaliforniában tanul, Glenn a kedvence, így rettentően megörült, mikor kiderült, hogy én leszek a magyar hangja. Azóta engem is elkapott a lelkesedése. (nevet)
Mi a helyzet a hazai gyártású filmekkel?
Habár az egyetemen volt filmes kurzusunk, aminek a keretében sok filmes gyakorlatunk is, úgy érzem, a filmszakmában sokan kétkedve néznek ránk. Nem hiszik el, hogy egy nagyszínpadon játszó színész képes a filmben elvárt finomságokra. Emellett mintha egy generációt kihagytak volna a filmezésből: a korosztályom egyelőre nem nagyon kap lehetőséget arra, hogy filmekben bizonyítson. A producerek inkább az ismert és már bevált arcokra építenek.
A revizor című darabban
Azért az eddigi szakmai elismerések, mint a Junior Prima díj és a pozitív kritikák gondolom, téged is visznek előre. Szoktál kritikákat olvasni?
Eleinte elolvastam, de mára lemondtam róla. Ennek nem az az oka, hogy nem érdekelnek, sokkal inkább az, hogy nem építő jellegűek. Két szóban sarkos véleményt mondani arról, amiben egy színésznek három hónapnyi megfeszített munkája van – ez számomra nem mérvadó.
Akkor honnan jönnek a visszajelzések?
A színházi világ nagyon jó közeg. Egykori csoporttársaimmal rendszeresen megnézzük a másikat különböző előadásokban, és nem félünk szólni egymásnak, ha valami nem jó. Legyen szó akár egy fájdalmas pofonról, amit másként lenne érdemes kivitelezni, akár a színészi játékról. A lényeg, hogy építő jellegű legyen. Estéket szoktunk ilyenkor átbeszélgetni egy-egy szerepről.
A színészeknek rendszerint vannak allűrjeik. Neked is?
Az életben nem vagyok az a sálamat nagy lendülettel hátravető színész. Egy kis csibészség azonban a színpadon mindig belefér…
Molnár Áronnal a márciusi Marie Claire-ben is találkozhattok a kultúra rovatban!
