Az „elsőfilmes” Nana Ekvtimishvili (a német Simon Groß társrendezővel karöltve) nagyon okosan és érzékenyen nyúl egy bonyolult és kínos témához – bizonyítva, hogy a grúz filmiskola napjainkban is produkál igazi gyöngyszemeket.
1992-ben vagyunk Grúzia fővárosában, Tibilisziben. A két 14 éves barátnő, Eka (Lika Babluani) és Natia (Mariam Bokeria) mindennapjait egyfelől olyan egyetemes kamaszkori problémák határozzák meg, mint az iskola, a fiúk és egyáltalán a felnőtté válás nehézségei, a háttérben húzódó fegyveres harcok és a megélhetési problémák azonban állandóan éreztetik hatásukat. Natia egyik udvarlójától revolvert kap ajándékba, hogy megvédhesse magát, ami a film során kézről-kézre jár a két lány között, állandó feszültséget csempészve a játékidő minden percébe.
Eka és Natia életének minden szegmensét áthatja az erőszak. A hagyományőrző grúz családokban patriarchális családmodell uralkodik, de a háborúk és a szegénység által meggyötört apák már nem képesek ellátni a családfő feladatait: Natia apja alkoholista, aki néha a lány anyjára is kezet emel, Eka apja börtönbüntetését tölti. Az utcákon olyannyira megszokott a bántalmazás, hogy a járókelők már a fejüket sem fordítják, mikor valakit üldöznek, megütnek, vagy megkéselnek. Nem merik, hiszen a rettegés, a folyamatos feszültség minden pillanatban ott van a levegőben. A gyerekek idejekorán felnőni kényszerülnek, ügyetlenül és groteszk módon próbálják megállni a helyüket egy olyan világban, ahol nincs helye gyermetegségnek. Ez a világ a pillangókést forgató, házasságot kötő, fegyvert viselő gyerekek világa.
Natia öntudatos, egyedülálló szépség, aki menekülni próbál alkoholista apja által megmérgezett családi légkörből, ezért a szerelemben, egy védelmező férfi mellett próbálja megtalálni boldogságát. Azonban kényszerházasságra kötelezik, és a szigorú, patriarchális grúz társadalomban a fiatal lánynak nem sok szava van egy ilyen szituációban. Ezzel szemben barátnője, Eka figurája testesíti meg az igazán ősi, gyermeki ártatlanságot a filmben. Zsigerből elutasítja az igazságtalanságot, az erőszakot, okos, érzékeny, fiatal lány. Mindkét színésznőtől nagyon őszinte, természetes és lebilincselő játékot láthatunk, annak ellenére, hogy mindkettejüknek ez az első filmszerepe.
A film egyik fő kérdése, hogy mit kezd két 14 éves egy pisztollyal, olyan időkben, amikor országuk vezetői is fegyverrel kezelik konfliktusaikat, mikor az emberek egymáson keresztülgázolva próbálnak kenyérhez jutni, és mikor a hazafelé vezető utat is halálfélelemmel telve kell megtenni. Az ártatlanság virágai minden olcsó moralizálás és sallang nélkül mesél az erőszakról, pontosabban arról, minden helyzetben képesek, sőt kötelesek vagyunk a másik utat választani helyette.
Premier: március 6. (Vertigo)
