A fiatal Suzannára (Pauline Etienne), miután két nővérét drágán kiházasították, a zárda vár. Egy ideig bízik benne, hogy csak átmenetileg helyezte családja apácák közé, ám idővel rájön, hogy kénytelen saját kezébe venni a sorsát, ha vissza akar térni az általa elképzelt életbe. Mindennek azonban ára van: lázadásáért testi és lelki kínzások végtelen sorát kell kiállnia. „Csak hagyjanak élni!” – így könyörög az új zárdafőnökasszonynak (Louise Bourgoin). Ahol a személyiségi jogokat még csak hírből sem ismerték ekkortájt, ahol a levelezés megvonása a külvilág kizárását jelentette, és ahol a kegyetlenkedéseket esküvel hallgattatták el, ott csak egy nagyon elszánt lélek képes kitartani. De Suzanne a végsőkig eltökélt aziránt, hogy egyszer újra szabad lesz…
A film Diderot klasszikusát követi mindvégig. Naturalistán, minden manír nélkül ábrázolja az arcokat és jellemeket csakúgy, mint a zárdák látszatra mennyien tiszta, ámde belülről velejéig romlott világát. Aprólékosan kidolgozott részletek, történeti hitelesség – ez Guillame Nicloux filmjének fő erénye. A rendező nem akar többet mondani az eredeti műnél, azt viszont hiánytalanul és hitelesen tolmácsolja.
A Suzanne-t alakító Pauline Etienne korhű arc, emellett kiválóan érzékelteti a főszereplő karakterének legapróbb rezdüléseit. Az az érzésünk, hogy akár mi is lehetnénk a helyében: ott a zárdában, bizonytalan időre bezárva, akaratunk ellenére. Talán nem is véletlenül.
A film két legjobb mellékszereplője Isabelle Huppert (8 nő, A zongoratanárnő) a jóságos, reményt adó idős zárdafőnökasszony szerepében és Martina Gedeck (Bella Martha) a vallási köntösbe burkolva szerelmet valló apátnő alakjában. Utóbbi alakításának köszönhetők a film azon pillanatai, melyen kicsit kesernyésen még mosolyogni (urambocsá’ nevetni) is lehet – persze, csak amíg kívülről nézzük.
Premier: március 13. (Mozinet)
