Telekes Péter: A színház függőséget okoz

2014. április 22. |

A Vígszínház fiatal művésze februárban Story Értékdíjat kapott. Telekes Péterrel beszélgettünk a színészmesterség örömeiről és kínjairól, egy olyan szakmáról, amibe szerinte bele lehet halni. Mesélt többek között egy szerep elengedésének fájdalmáról, hiszen egyik kedvencétől a Vénusz nercben című darabtól búcsúzik májusban.

Popfesztivál 40 című darabban

Nehéz volt téged elérni. Rengeteg munkád van, napközben forgatsz, majdnem minden este színpadon vagy. Nagyon pörögsz.

Két ok miatt panaszkodik a színész: ha nincs munkája, vagy ha nagyon sok van. De hálás vagyok, amiért ennyi felkérésem van. Forgatok egy országjáró magazinban, az Ég, föld, férfi, nőben, most a 9. résznél tartunk. Földes Eszterrel járjuk Magyarországot: tegnap például Kecskeméten voltunk egy viperafarmon, és a bugaci tanyavilágot néztük meg. Nagyon változatos. Szeretem csinálni, mert egy kicsit felold a színháztól. Kezdtem ebben az évadban a Popfesztivál 40-el, majd az Álomkommandó következett, aztán be kellett ugranom a Mephistóba, utána a Vízkereszt, vagy amit akartok következett Keszeg András szerepében. Elég mozgalmas ez az évad.

Az aktuálisan játszott szerepeid közül melyik jelentett továbblépést számodra?

A Popfesztivált említeném, amiben leküzdöttem magamban azt a félelmet, hogy nem tudok énekelni. Ebben sokan segítségemre voltak: Bagó Gizella az énektanárnőm és Presser Gábor. Eelőrelépés volt. 12 darabban játszom aktuálisan, nehéz választani. Nagy kedvencem a Vénusz nercben, amit májusban játszunk utoljára. Nehéz elengedni egy-egy előadást, de meg kell tanulni ezt is. Folyamatosan minden szerepet úgy kellene játszani, mintha az lenne az utolsó. Az életünket is így kellene élni.

Melyik szerepedtől búcsúztál el a legnehezebben?

A Lila akácból Csacsinszky Palitól fájt megválni. De ugyanilyen nehezen váltam meg a Billy világától is. Nagy munkafolyamat volt megtanulni jelelni, mert egy siket fiút alakítottam. Ez a szerep fontos állomásaz életemben.

Szakmai elismerést Junior Prima Primissima-díjat is kaptál ezért a szerepért. Milyen érzéseket váltott ki belőled?

Borzasztó jó érzés volt. Ugyanakkor teher is, mert az ember attól fogva ennek meg akar felelni. Úgy érzi, folyamatosan jónak kell lenni.

Változatos szerepeket kapsz, nem skatulyáztak be.

Én nem szeretném, hogy beskatulyázzanak, mert halálosan unalmas ugyanazt játszani. Mindig meg akarunk újulni egy-egy szerepben, valami teljesen újat akarunk magunkból megmutatni.
Kevés olyan szerep volt, amiben ne találtam volna örömet. Az Álomkommandóban egy nagyon pici szerepet játszom, de én abban is meg tudom találni magamat. Harkányi Bandi bácsi szokta mondani: “Kis szerep az élet sója, nagy szerep a megrontója”. Ha valaki csak nagyokat kap, az hihetetlen nagy teher. Szeretek néha megpihenni egy kisebb szerepben, mert annak más tétje van, mint vállon cipelni egy előadást.

Vízkereszt, vagy amit akartok

A főiskola után rögtön a Vígszínházba szerződtél, aztán volt három éved a Bárkában, majd visszatértél az anyaszínházhoz. Miért?

Főiskolásként nagyon jó helyre kerültem. Meghatározó élmény volt, hogy A modell című darabbal indíthattam a pályámat. Szerencsésnek mondhatom magam ezért. Itt éreztem azt a szeretetet, amiben elég jól tudtam működni. Aztán volt egy nehezebb időszakom. Amikor Seress Zoli a Bárkába hívott, úgy éreztem ez egy lehetőség, hogy valami másban kipróbáljam magam. Nem bánom az ott eltöltött három évet, viszont nem volt rossz döntés visszajönni sem. Jól esett, amikor visszahívtak.

Neked a munkában is nagyon fontos a szeretetteli közeg?

Rettenetesen, és nagyon kiszolgáltatottá tesz az, hogy csak szeretetben tudok jól működni. De megöl, ha nem érzem azt, hogy bíznak bennem. A legfontosabb az, hogy érezzem, a rendező bízik abban, hogy én ezt meg tudom csinálni. Eléggé kishitű tudok lenni.

Mondják, hogy a Vígszínház egy jó csapat. Miben rejlik az ereje?

Rengeteg tehetséges ember van itt, aki régóta dolgozik együtt, és megtanultak csapatként működni. A főiskola után nagy dolog volt, ahogy az idősebb generáció befogadott, támogatott és segített minket.

Mitől vonzó pálya számodra a színészet?

A játék miatt. Azt hiszem, azok, akik erre a pályára kerülnek nagy gyerekek, akik nem akarnak felnőni. De ez a pálya nem tündérmese, ahogy azt gyerekkoromban elképzeltem. Viszont rendkívül változatos. A színházat nehéz abbahagyni, függőséget okoz. A színpadon meg lehet élni azokat a dolgokat, amiket az életben nem feltétlenül. Olyan szélsőséges helyzeteket lehet kipróbálni, amit a valóságban nem. Terápia is egyben a színház, a színészek kiélhetik azokat a vágyaikat, amiket egyébként nem. Sok ember bőrébe bele tudunk bújni.

A Mephisto című darabban

Van két kisfiad. Ha ugyanerre a pályára készülnének, mit szólnál?

Nem tiltanám, de nem is támogatnám. A jót nagyon koncentráltan lehet megélni a színpadon, bár nagyon talmi boldogság. Gyorsan elszáll egy-egy siker, egy-egy szerep egy bizonyos időszakra szól. A bizonytalanság veszélyes benne. Nem mi választjuk ki a szerepeinket. Ezért sincs álomszerepem,. A szerep vagy megtalál, vagy nem. Rengeteg tehetséges színész szenved, mert nem kap megfelelő szerepet. Ebbe a szakmába bele lehet halni – ettől óvnám a gyerekeimet.

Mi a legfontosabb dolog az életedben, ami nélkül nem tudnál élni?

Van két szép, egészséges fiam, ha semmi több nem történik velem, ez már maga a boldogság.
A legfontosabb számomra a családom. Csodálatos dolog egy fárasztó nap után hazamenni hozzájuk. Feltölt – mindennél jobban.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

A színház jövője: “El kellett fogadni, hogy Zoom-performanszok helyett inkább Netflixet néznek az emberek” Boross Martin

A színház jövője: “El kellett fogadni, hogy Zoom-performanszok helyett inkább Netflixet néznek az emberek”

Titkos kert nyílt Budán aMajomhoz

Titkos kert nyílt Budán