Egyenes út vezetett a zenei pályához?
Klasszikus zenét, zongorát és hegedűt már kiskoromban is tanultam, de aztán rendes gimnáziumba jártam, igaz, ének szakra. A Zeneművészeti Egyetem előtt pedig szereztem egy bölcsész diplomát is. Így volt néhány kitérő, de végső soron a zene egész eddigi életemben elkísért.
A bölcsész éveket pozitív kitérőnek értékeled?
Mindkét szakomat nagyon szerettem. Az esztétikán a bölcsész karhoz képest elég gyakorlatias a képzés. Kiállításokra jártunk, műelemzés óráink voltak – nagyon kreatív volt az egész. A filozófia szak talán egy kicsit szárazabb, de onnan pedig az olvasmányélményeim nagyon meghatározóak. Abszolút pozitív időszak volt ez az öt év, máig inspirálóan hat rám.
Ez az inspiráció a zenéig is elér?
Igen, fontosnak tartom, hogy a zenének, a daloknak elméleti alapja is legyen. Nagyon erős bennem az igény, hogy egységes koncepcióm legyen például egy lemez megalkotásánál, ott legyen a háttérben az a gondolatmenet, amire felfűzöm a dalokat. Elengedhetetlen számomra az állandó reflexió: nem veszem olyan magától értetődőnek a dolgokat, mindig sok kérdés van bennem, és ezt különösem termékenynek érzem. Ez a fajta gondolkodásmód ezekben az években alakult ki.
A Zeneművészeti Egyetemre végül is hogyan érkeztél meg?
A bölcsész évek alatt, sok év klasszikus zongora után kezdtem el jazz zongorát tanulni. Aztán csak úgy magamtól elkezdtem hozzá énekelni, és akkor rádöbbentem, hogy ez sokkal jobban tetszik, mint a zongora. (nevet) Persze tanárhoz is jártam. Az egyetem után egy galériában kezdtem el dolgozni, de közben hiányérzetem volt, amit egy-két fellépés és közös örömzenélés tudott csak feledtetni. Aztán volt egy pillanat, amikor döntöttem: lesz, ami lesz, megpróbálom a felvételit a Zeneakadémiára. Végül a legmagasabb pontszámmal vettek fel, ami nagyon pozitív visszajelzés volt számomra. Úgy éreztem, hogy ez jel. Egy ideig még dolgoztam tovább mellette, de fél év után felmondtam: éppen azzal nem tudtam eleget foglalkozni, hogy kibontakoztassam a tehetségemet, hiszen folyamatosan rohannom kellett a munkahelyemre. Akkor lettem igazán boldog, amikor már végre csak a zenével foglalkozhattam.
Két albumod is megjelent mér, a második alig egy hónapja…
Igen. Nagyon jó dolog lemezt csinálni. Olyan, akár egy napló. Az első lemeznél a vándorlás élménye ihletett meg, arról írtam dalokat, hogy hogyan éltem meg azt az időszakot, amikor kerestem az utamat: ami végül a jazzhez vezetett. Ez a lemez egy korszak lezárása volt. Az új album készítésénél már egészen más kérdések foglalkoztattak, zeneileg is meg tudtam újulni.
Milyen új témák foglalkoztattak?
Ennek a lemeznek a készítésekor már jó ideje a jazzel éltem, és sok kérdés merült fel bennem a műfajjal, illetve azzal kapcsolatban, hogy én és a jazz hol találkozunk egymással. A lemez így a jazzen belüli identitáskeresésemnek, vagyis annak megfogalmazódása, hogy közép-európai, magyar jazz énekesként hogyan határozom meg magam a műfajon belül.
Így társult a jazz mellé a népdalos hangzásvilág?
Igen. A jazz afroamerikai műfaj, éneklésének alapvető vonásai nagyon „amerikaiak”. Ez a műfaj anyanyelve, és ez a hangképzést, a stíluselemeket is teljes mértékben meghatározza. Elgondolkodtatott, hogy egyáltalán lehetséges-e úgy elsajátítani ezt a műfajt, mint egy született amerikainak. Aztán rájöttem, hogy nem, de nekem nem is ez a feladatom. Hanem az, hogy beleadjam azt, ami az én kultúrámból, az én nyelvemből, az én zenémből, világomból releváns, és azokból a zenei hatásokból, amik engem érnek. Abból az igyekezetből, hogy a jazzbe beleültessem a saját identitásomat, az lett, hogy jazz énekesként népzenei témákhoz nyúltam. Ez a zenei és kulturális fúzió határozza meg a második lemezt.
A New York-i Dot Time Records lett a lemez kiadója. Hogyan kerültél kapcsolatba velük?
Nagyjából egy éve körvonalazódott bennem egy új hangzásvilág, ekkor írtam meg a lemezen szereplő saját szerzeményeim egy részét. Pont ezután hívtunk meg vendégnek egy New York-ban élő szaxofonost, Tobias Meinhardt-ot, akivel ezeket a dalokat fel is vettük. Euforikus stúdiózás volt, ami valószínűleg érződött is a felvételen. Ez a frissesség foghatta meg a kiadót is. Amúgy ők voltak az első kiadó, akiknek elküldtem a két dalt, és egy órán belül válaszoltak. Skypon beszéltünk, teljesen odavoltak, hogy mennyire tetszik nekik, és várják a teljes anyagot. Egészen addig, míg nem fogtam a kezemben a lemezt, nem hittem el, hogy ez velem történik. Álomszerű volt.
Hogyan viszonyul a közönség a második lemezhez?
Én úgy gondoltam, hogy az új album nehezebben érthető és befogadható, mint az első, aminek groove-os, pop-os hangzásvilága van. A második sokkal összetettebb ritmikailag, elvontabb, kevesebb a szöveg, valahogy mégis jobban eljut az emberekhez. Emocionálisan és intellektuálisan is jobban megfogja őket, jobban értik. Más síkon érzékelik a zenét, mint ahogy én gondoltam. De ennek csak örülök.
Hogyan születik meg benned egy dal?
Az első lemezemnél csak úgy kigördültek belőlem a dalok, egyáltalán nem kellett erőlködnöm, valószínűleg már nagyon ki akartak jönni. (nevet) Az új album összetettebb zeneileg, és instrumentálisabb is, talán ezért is alakult úgy, hogy ezekért jobban meg kellett küzdenem. A dalszerzés folyamata úgy zajlik, hogy bármilyen ötletem van, akár csak egy akkordmenet, egy motívum, azt felveszem, majd elég sokszor visszahallgatom, és egymás mellé rakosgatom az ötleteket. Jó néha kisebb-nagyobb szüneteket is tartani, mással foglalkozni. Számomra nagyon fontos, hogy a zenei folyamat végig természetes maradjon, ne legyen kiagyalt, kimatekolt. Nem erőszakolom magam, hogy befejezzek egy dalt, mert mindig az a jó út, amikor magától értetődő, hogy hogyan épül fel, ezért a természetes folyamatra törekszem.
Az iskola és a koncertezések mellett te magad is tanítasz.
Igen, szeretek tanítani, csak ebben is meg kell találni az egyensúlyt. A tanítás az adásról szól, könnyen kiürül tőle az ember. Így, hogy az előadói, alkotói és a tanári feladatok egyszerre vannak jelen az életemben, ez így ideális. Tanítani azért is különösen jó, mert magadra is reflektálsz közben, hogy neked mi fontos a zenében, mik az erősségeid.
Van olyan művészeti ág, ami ennyire közel áll hozzád, mint a zene?
Nagyon szeretem a színházat. Mivel anyukám opera-énekesnő, a színház közelsége gyerekkorom óta meghatározó. Egy időben Földesi Margithoz jártam is színjátszás órákra. Érdekes, hogy az improvizációt már ebben is hihetetlenül élveztem, nagyon izgalmasnak találtam ezt a fajta szabadságot. A jazzhez is ez a szabadságélmény vezetett el. Akik igazán elkötelezettek ehhez a műfajhoz, ezt szeretik benne a leginkább.
Mi az eddigi zenei karriered legnagyobb élménye?
Egyértelműen az új lemez, és a telt házas lemezbemutatónk a Bálnában.
Hol láthatunk legközelebb?
Brémában a Jazzahead fesztiválra szervezett fellépést a kiadó, ami elég rangos esemény, így ez fontos fellépés lesz.
Fotó: Várai Enikő
