A nyolcéves Srulik (Kamil Tkacz) élete végtelen hosszú menekülés, amióta csak megszökött a varsói gettóból. A kisfiú családját, nevét és vallását hátrahagyva próbál túlélni, miközben nem várt, tragikus fordulatok szegélyezik útját. Amelynek mintha sosem lenne vége, és amelyről még ő maga sem tudja, hova vezet. Először menekült zsidó gyerekekhez csapódik, de hamar magára marad, magányosan és éhesen próbál alkalmazkodni új életkörülményeihez. Néha bekopogtat egy-egy ajtón, hogy ételért cserébe felajánlja szolgálatait, de sehol sem maradhat sokáig, hiszen a nácik megvadult kopókként kutatnak zsidók után szinte minden lengyel házban.
Állandó futása során hol segítő kezek nyúlnak felé, hol olyanok, amelyek a német katonák elé vetik őt. Látunk példát emberségre és embertelensége is, sajnos azonban ezek az epizódok olyan rövidek, és olyan gyorsan váltják egymást, hogy egyik színésznek sincs lehetősége valódi karaktert megformálni, így mindenki – még a főhős kisfiú is – egydimenziós figura marad. A film jól példázza, hogy II. világháború alatt a köztudottan erősen katolikus Lengyelországban nem csak a náciktól kellett tartaniuk a zsidóknak: gyakran saját szomszédjaik küldték őket halálba jutalom fejében, vagy pusztán gyűlöletből.
Talán az egyik legfontosabb kérdés, amit a Fuss, fiú! című film felvet. Mi történik a zsidó identitással ezekben a vészterhes időkben? Srulik eldobja tradicionális zsidó nevét, és a lengyelesebb hangzású Jurek nevet választja helyette. Egyik jótevője, a partizán Magda (Elisabeth Duda) megtanítja a fiúnak a katolikus imákat, rózsafűzért és keresztet akaszt a nyakába. Srulik számára vallása akaratlanul is összekapcsolódik egyfajta bűnösség-érzettel, ráadásul annyiszor kell megtagadnia zsidóságát mások előtt, hogy a film végére már saját maga előtt is tagadja azt. A zavarodott fiú még a háború után is makacsul állítja, hogy nem zsidó, de visszatérve a falujába szembesül mindazzal, amit a túlélés érdekében görcsösen próbált kitörölni emlékezetéből: az ígéretre, melyet apjának tett, hogy sosem felejti el származását.
Nehéz ítéletet mondani egy film felett, ami olyan fontos témáról beszél, mint a holokauszt. Szemére vethetjük, hogy a pátosz hangján szólal meg, vagy, hogy helyenként giccsbe hajló, de sosem kérdőjelezhetjük meg, hogy mennyire fontos alkotás. A Fuss fiú!-hoz hasonló filmek lebilincselő ereje ugyanis a mögöttük álló valóságtartalomból ered. Mikor meglátjuk a film legvégén a valódi Srulikot, fél karral a tengerparton cigarettázni családja körében, akkor érezzük igazán a történet súlyát. Hiszen amit láttunk, legyen bár fikció, mégis valóság volt.
Premier: május 8. (Company Hungary)
