Pop-up vetítéseken Vivian Maier története

2014. május 17.
A 20. század legkiemelkedőbb street fotósa volt, de nem tudta magáról. Az amerikai dada, Vivian Maier fotóit pár éve fedezték fel, életéről most dokumentumfilm is készült.

Különleges eseménysorozat keretében mutatja be a Vivian Maier nyomában című dokumentumfilmet a magyarhangya a Mai Manó Házzal együttműködésben. A Torontóban, New Yorkban, Rio de Janeiróban és a Berlini Filmfesztiválon is bemutatott film a 20. század egyik kiemelkedő street fotósának történetét igyekszik rekonstruálni egy krimibe illő nyomozás izgalmával.

Élt egyszer Amerikában egy dada, aki a 20. század egyik legnagyobb fotósa volt, ám ezt nem gyanította magáról. Vivian Maier úgy halt meg, hogy hátrahagyott többezernyi remekművéből soha egy sem került nyomtatásba.
Egy nap egy John Maloof nevű fiatal történész Chicago régi épületeinek történetét kutatva egy bolhapiaci aukción megvett egy doboznyi negatívot, és ez a nap nemcsak megváltoztatta életét, de csakhamar milliomossá is tette. Vivian Maier neve csupán pár éve került a köztudatba, mégis kételyek nélkül mondhatjuk, hogy a 20. század egyik kiemelkedő alkotója volt.

Azóta az alkotó különleges története és fotói szinte az egész világot bejárták. A dadaként dolgozó francia és osztrák-magyar származású Vivian Maier Rolleiflex fényképezőgépe mögé bújva New York és Chicago utcáit róva örökítette meg az urbánus Amerika legérdekesebb pillanatait az ötvenes évektől kezdve egészen a kilencvenes évek végéig. A több mint 100.000 negatívot tartalmazó életmű az úgynevezett utcai fotográfia műfajának értékes elemévé vált. John Maloof és Charlie Siskel sokszor meghökkentő és zavarba ejtő filmje e furcsa személyiség nyomába ered, hogy évek kitartó nyomozómunkájával kiderítse: ki is lehetett Vivian Maier.

A dokumentumfilm június 12-én kerül országosan a mozikbaa. A premier előtt azonban már májusban számos közösségi kulturális és szórakozóhelyen szerveznek Budapesten vetítéssel egybekötött pop-up kiállítást Vivian Maier képeiből.

A pop-up vetítések listája:
2014. május 17. szombat 19:00 Fuga
2014. május 24. szombat 20:00 Telep
2014. május 30. péntek 20.00 Higgs Field
2014. május 31. szombat 20.00 Higgs Field
2014. június 2. hétfő 19:00 Trafó, Kontra Klub
2014. június 5. csütörtök 20.00 Jelen Bisztró