A cseh fürdővárosban nem kell órákat sorban állni, hogy bejuss egy vetítésre, és vannak olyan mozitermek, ahová még a sörödet is magaddal viheted, két film között akár csobbanhatsz is egyet valamelyik gyógyfürdőben, vagy iszogathatod a nyilvános kutakból ingyen csapolható gyógyvizet, kerülgetheted a lovas kocsikat és a temérdek orosz turistát, és gyönyörködhetsz a várost átszelő csatorna két oldalán sorakozó babaházakban. Az egész irtó aranyos és otthonos, semmi stressz.
Gigasiker
Filmrajongóként azért is megéri ide jönni, mert a Karlovy Vary-i válogatásban mindig felbukkan a februári berlini és a májusi cannes-i filmfesztivál programjának jó néhány kiemelkedő darabja, amit itt be lehet pótolni, és ezt a fesztiválozást sokkal olcsóbban ki lehet hozni, mint egy cannes-i látogatást. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Karlovy Vary-i program csupa máshol már bemutatott filmből áll, mindig van egy csomó érdekes világpremier itt is.
Idén a magyarok számára különösen izgalmas volt a fesztivál, mert három magyar filmet is bemutattak. A versenyprogramban vetítették a Hukkle és a Taxidermia rendezőjének, Pálfi Györgynek a Szabadesés című filmjét, amely óriási sikert aratott: elnyerte a legjobb rendező díját, a zsűri különdíját és az Europa Cinemas mozihálózat elismerését is. Szeptember 25-től a magyar közönség is megbizonyosodhat arról, hogy Pálfi kis költségvetésű filmje milyen különleges darab: a Szabadesés egy ház lakóinak életéből mutat be hét rövid epizódot, amelyek mindegyikében titkos, néha kifejezetten rémisztő emberi vágyak és félelmek jelennek meg, de ezeket olyan egyedi, groteszk humorral ábrázolja a rendező, hogy a közönség felváltva hüledezett és nevetett a bemutatón.
Humor, szellemek, telt házak
A fesztivál egyik legizgalmasabb szekciója minden évben az East of the West nevű program, amelyben kelet- és közép-európai első és második filmesek munkáit mutatják be. Ide két magyar első filmes rendező alkotását is beválogatták: Zomborácz Virág Utóéletét választották a szekció nyitófilmjének, és itt szerepelt Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmje is. Bár díjat egyik sem nyert, a fesztiválközönség imádta mindkettőt: a teltházas vetítések alatt rengeteget nevettek, az Utóéletbe az egyik különösen erős poénnál egyszer bele is tapsolt a közönség.
A remek humor mellett tematikai hasonlóság is felfedezhető a két film közt: fiatal első filmestől nem meglepő módon Zomborácz és Reisz olyan figuráról csinált filmet, aki épp a felnőtté válás feladatával küzd, de még meglehetősen esetlenül mozog a világban. Az Utóélet Mózes nevű főhőse (akit az amatőr Kristóf Márton alakít lenyűgözően) egy pszichiátriai kezelés és apja (Gálffi László) váratlan halála után keresi a helyét, amit kissé megnehezít számára, hogy apja szellemként folyton a sarkában toporog.
Szerelmes önirónia
Míg az Utóélet a vidéki Magyarországon játszódik, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan ízig-vérig budapesti film: nagyjából az összes Kazinczy utcai szórakozóhelyet megemlítik benne, nem beszélve a Blaháról, a Nemzeti Múzeumról és a várost folyton birtokba vevő, különböző ügyek mellett vagy ellen tüntető tömegek felbukkanásáról. De mindez csak – számunkra nagyon otthonos – háttér egy univerzális történethez, amelyben egy lapátra tett fiú (Ferenczik Áron, aki Reisz osztálytársa volt rendező szakon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen) szenved volt barátnője után.
Az Utóélet sötét és abszurd humora inkább a skandináv filmeket, a VAN önironikus poénkodása inkább az amerikai független filmeket idézi, de mindkettő olyan őszinte, szerethető és vicces, amilyen magyar film nagyon ritkán szokott csak lenni. Az Utóélet október 30-án itthon is mozikba kerül, a VAN-nak egyelőre sajnos nincs hazai forgalmazója.
