Mi már láttuk: A pap gyermekei

2014. július 17.
Jól esik az embernek néha a térdcsapkodós, gyakran altesti humorra építő hollywoodi vígjátékok mellett másféle humorral is találkoznia. Vinko Bresan A pap gyermekei című filmjének egyedi humorérzékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Karlovy Varyban a legjobb vígjáték kategóriában Európa-filmdíjra is jelölték, azonban a 'vígjáték' kissé megtévesztő lehet, ha erről a szóról a drámamentes, önfeledt nevetés jut eszünkbe.

Az apró horvát sziget fiatal papja, Fabijan (Krešimir Mikić) részben elhivatottságából adódóan, részben azért, mert meglehetősen féltékeny a közösség köztiszteletben álló öreg plébánosára, elhatározza, hogy valami igazán grandiózus keresztény gesztussal vívja ki magának a hívők és az egyház elismerését. Mivel a szigeten a halálozások száma sokkal magasabb a születésekénél, Fabijan elhatározza, hogy megfordítja ezt az arányt, és mindenkire rászabadítja a gyermekáldás csodáját. A katolikus felesége által sakkban tartott trafikossal (Niksa Butijer) és a nemzeti érzelmű patikussal (Drazen Kuhn) szövetkezve apró lyukakat ejtenek az óvszeres zacskókon, és vitaminokra cserélik a fogamzásgátló tablettákat, így a szigeten egyik napról a másikra megugrik a terhes kismamák és a bosszankodó apajelöltek száma.

A pap gyermekeiben nem csak a humor üdítően friss, de a vizuális megoldások is. Ezek egyébként egyszerre működve segítik egymást: a film elején a kórházi ágyon fekvő, kissé dezorientált Fabijan belefog a történetébe, amit sokszor úgy látunk, hogy a fiatal pap narrátorként, a kamera felé fordulva kommentálja az eseményeket, kilépve ezáltal a narratív konvenciókból. Az operatőri munka úgy alapvetően is mindenképpen dicséretes, nagyon szépen komponált képekben gyönyörködhetünk a film során, annak ellenére, hogy a vígjátékokban nem kimondottan a látványorientáltság áll a középpontban.

Érdekes módon azonban ezek a játékok lassan eltűnnek, ahogy a játékidő háromnegyedéhez érünk. Ugyanis ahogy a film halad, a kezdetben könnyű, fanyar humor lassan abszurdba fordul, aztán hirtelen valahogy elveszik a könnyedség, és előbukkannak a történet hátterében álló morális problémák. Persze ott van a katolikus egyház kemény kritikája: a mini yachton érkező püspök, akinek csak annyi számít, hogy a papok szexuális kalandjainak tárgya ne kiskorú legyen, mert azt nehéz elsikálni, vagy a mindenki által imádott és jóságosnak hitt, végül mégis bűnös plébános karaktere. De talán még fontosabbak Fabijan dilemmái, az önzőség és a jóindulat keveredése, a változtatás szándéka, amit aztán bűntudat követ. Olyan nyári mozi ez, amin bőven lehet nevetni, de elgondolkodni is.

Premier: július 17. (Mozinet)