Mi már láttuk: Csillagainkban a hiba

2014. június 06.
Még így is jobb, mintha meg sem történt volna. Ez lehetne a mottója a súlyosan beteg tinédzserek szerelmi történetének. Hiteles, letisztult és őszinte film, bájos karakterekkel és sok humorral.

A regény, amelyből a filmadaptáció készült, világszerte nagy siker lett. A könyv írója, John Green sallangoktól mentesen, a hollywoodi manírokat kerülve igyekezett megragadni egy szívszorító témát. A giccs helyett intelligensebb és szofisztikáltabb eszközökkel próbálta bemutatni a rákos kamaszok életét, mellyel sikerült is megnyernie az olvasókat. A szerző hozzáállása valóban nagyon jót tett a regénynek, ennél kevesebb cukormázzal valószínűleg nem lehet megírni egy ilyen történetet.

Szerencsére a mozi hűen követi a regényt. Nem csak a cselekményt, hanem azt is, amit sokkal komplikáltabb a filmvászonra adaptálni: a stílust. A hatásvadászatot filmben még nehezebb elkerülni, de egy hollywoodi produkcióhoz képest kiválóan vették az akadályt. A melodráma helyett inkább a humor játssza a főszerepet.

Pedig a téma súlyos és végtelenül szomorú. A légzőkészülékéhez kötött tinédzser lány, Hazel Grace és Augustus Waters, akinek a rák miatt amputálni kellett az egyik lábát, egy önsegítő csoportban találkoznak, majd lassan szerelem bontakozik ki közöttük.

A fiatalok meglepően józanul gondolkodnak, nem keresnek menedékeket, fogózkodókat, nem feszegetik a „miért én?” kérdését. Egyetlen lehetőségükkel élnek: a megszámozott napokban az örökkévalóságot élik meg. A történetből természetesen nem hiányoznak a nagy kérdéseket fejtegető, az élet igazságait megfogalmazó jelenetek sem. A halál árnyékában élő kamaszoktól ezek is annyira életszagúak és őszinték, nem álokoskodások, hanem tényleges bölcsességek.

A karakterek nagyon szerethetők, a tinilány szerepében Shailene Woodley lenyűgöző alakítást nyújt: egyszerűen hiteles, amit csinál. A férfi főszereplő, Ansel Elgort életvidám és kedves mosolya jól illik a szerepéhez. Isaac, a szintén súlyos beteg és vak fiú, akit Nat Wolff játszik, hibátlan karakter. Poénjai sokat hozzátesznek a film nagyszerűségéhez.

Aki ezt a filmet megnézi, biztosan jobban átérzi majd, amit a hétköznapokban sokszor elfelejtünk: hogy mit jelent élni. Az értetlenség miatti fájdalom végig ott üvölt a nézőben; és tényleg – csillagainkban a hiba…

Már a mozikban! (InterCom)