Molnár Emese: Éneklés közben át tudok lépni önmagamon

2014. szeptember 17. |

A JaMese zenekar Csak a napba című albumát szeptember 18-án mutatja be az Opus Jazz Clubban. Molnár Emese az éneklés élményéről, a dalok születéséről, és a jammelésről mesélt nekünk.

Párhuzamosan folytattál irodalmi és zenei tanulmányokat. Tudod hasznosítani a bölcsész ismereteidet?

Ez jó kérdés. Amikor 24 évesen zsebemben a diplomáimmal a Kőbányai Zenei Stúdióban folytattam a tanulást, úgy éreztem, hogy a zenélés helyett rengeteg időt elvesztegettem olvasgatással, irodalomtudománnyal és nyelvészettel. Ma már azt gondolom, hogy szükség volt erre az érési időszakra ahhoz, hogy kész legyek a színpadra. Rálátást, olvasottságot és tájékozottságot adott, amit szövegírás közben is tudok hasznosítani.

Mikor kezdtél énekelni?

A zongorázás egyértelmű dolog a családomban, mert az anyai nagyapám zongoratanár volt. Hárman vagyunk lányok, de anyu engem az éneklés felé is terelgetett. Azt hiszem ez onnan ered, hogy gyerekkoromban az iskolai szerepléseken a színpadon való éneklés természetes volt számomra, és mindig a felszabadultság érzésével töltött el.

Mitől élvezetes számodra az éneklés?

Éneklés közben át tudok lépni önmagamon. A külsőségekkel kapcsolatos szorongásaimat le tudom tenni, azzal foglalkozom, hogy egy dalt átadjak a közönségnek. Képes leszek levetkőzni a racionális énemet, és szenzitív átadó és befogadó pozícióba kerülök. Amikor ez az állapot megszületik egy koncerten, arra leszek figyelmes, hogy már nemcsak adok, hanem kapok is a közönségtől. Ezért érdemes csinálni.

Seth Riggs és Brett Menning módszerrel is tanultál. Mit adott hozzá az énektechnikádhoz?

Gyerekkoromban az énekléshez fűződő élményem az volt, hogy nincs akadálya a hangoknak a torkomban, és bármit meg tudok csinálni. Egy idő után azonban erre rárakódott egy csomó rossz technika és úgy éreztem, bizonyos határokat nem tudok átlépni. A módszer ezt a gyerekkori szabadságot adta vissza. Arra törekszik, hogy természetes éneklést alakítson ki, ami mindenkinek a sajátja tud lenni. Seth Riggs jól felépítette a feladatokat, amikkel vissza lehet ide találni, de nagyon nehéz levetkőzni a felvett sallangokat, és meg kell küzdeni a saját hangért. Énekelni nehéz, mert én magam vagyok a hangtest, a rezgés. Tehát, ha valahol elakad a dolog, akkor nem tudom kicserélni a húrokat és újrahangolni a hangszert, hanem kemény munkával kell megtalálnom a „hibát” belül. A módszer arról is szól, hogy mindent el tudjunk engedni, azért hogy a belső megnyilatkozhasson. Hajlamosak vagyunk a saját hangunkat lekicsinyelni, miközben abban van az igazi erő.

A Why Not zenekarral ismert slágereket keltetek életre. Milyen stílusirányzatot képviseltek?

Mi akusztik pop kvartettnek nevezzük magunkat. Ebből az akusztik a felállásra utal, dob helyett percussion hangszerek vannak, a pop egy gyűjtőszó, a populáris műfajt jelenti, a kvartettben pedig benne van a jazz műfaj, vagyis a játékosság, az átalakíthatóság. Híres számokat játszunk, de ahogy hozzájuk nyúlunk, az nem követi a pop műfaj szabályait. A zenei megoldásainkkal igyekszünk továbbmutatni és többet, kreatívabbat adni.

Másik zenekarod, a JaMese egészen más hangot képvisel.

A klasszikusabb jazz formációt belső kényszer hozta létre: saját számokban gondolkoztam, amik nem fértek bele a populáris műfajba. A dalok vagy az én dallamaimból és szövegeimből indulnak ki, vagy egy instrumentális ötletből születnek. Egy dalkezdemény aztán mindig az egész zenekar közreműködésével nyeri el végleges formáját. A névválasztás pedig sokatmondó: benne van a jammelés – ami a zenészeknek a szabályok nélküli örömzenélést jelenti – és a keresztnevem, az Emese is, ezen kívül utal a mesékre, történetekre, amiket a dalaimmal mondok el.

Mi inspirálta a szeptemberben digitálisan, tavasszal pedig majd CD formátumban megjelenő Csak a napba című album dalait?

A bennem megszülető daloknak „jamese” hangzást akartam adni. Három vonal ismerhető fel: van, ami énekes improvizációból született, mint a kitalált nyelvű Tanganyika, vagy a Belluleja. A másik irányt a népdalfeldolgozás jelenti, a Sűrű csillag című szám ilyen, vagy a címadó dal, amit a népdalos múltam ihletett, de szövegében, dallamában teljesen saját szülemény. Végül Szabó T. Anna Pordal című versére is írtam dallamot.

Dolgoztál a Tom-Tom lemezkiadónál promóciós menedzserként. Tudod alkalmazni az ott tanultakat?

Nagyon hasznos tudást szereztem, a szakma minden szegmensébe belátást adott. Nekem azonban a színpadon kell bizonyítanom, és bár a kreatív, promóciós ötletekben azóta is aktívan részt veszek, a szervezéshez szakemberre van szükségünk.

Nem gondoltál arra, hogy tehetségkutatóban megmutasd magad a nagyobb ismertség kedvéért?

Bevallom, az első tehetségkutatókat nagy érdeklődéssel követtem, de akkor még éretlen voltam egy ilyen feladatra. Ma már az a vágyam, hogy mind szakmailag, mind személyiségfejlődésben a legmagasabb szintet érjem el, és ezek a műsorok számomra nem ezt képviselik. Egyébként hiszek abban, hogy alulról is lehet építkezni. Jó példa erre Palya Bea vagy Szalóki Ági, akik kezdetben kisebb közönségnek énekeltek és keresték a saját útjukat. Persze ez nem könnyű út, és nehéz elérni a kritikus tömegű hallgatóságot, de én hiszek ebben. A neten szerveződő Ki Mit Tube-ra viszont benevezünk, a közösségi médiát egy járhatóbb útnak érzem.

Mikor és hol lépsz fel legközelebb?

Szeptember 18-án lépünk fel a JaMesével az Opus Jazz Clubban, a koncertet a Jazzy Live keretében felveszik és leadják majd a rádióban. A Why Nottal pedig október 4-én lesz egy klubkoncertünk az Old Man’s Pubban, majd október 9-én a Budapest Kortárs Fesztiválon lépünk fel. Utána az új, anyuka szerepemre készülök, de tavasszal szeretnék visszatérni.

Fotó: Schindl Gabriella
Borító – fotó: Szőke Dániel Bogdán, grafika: Silye Júlia

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra